Szerelmi háromszöges, családi, gyerekkori traumával együtt élő.

Elle középkorú asszony, egy szerető férjjel és három gyerekkel. A nyarat tóparton töltik, egy baráti családdal a szomszédban. Jonas Elle gyerekkori barátja, de kimondatlanul sokkal több feszül közöttük, amit mindkettejük párja érzékel is. Álmos este, Elle kimegy, Jonas utána indul, és elkezdik azt a viszonyt, amit kamaszként is kezdtek volna, ha nincs Elle mostohabátyja, amit tett, és amit ők tettek vele. Az asszonynak most szembe kell néznie mindennel: a múltjával, a jelenével, a Peterhez és Jonashoz fűződő érzelmeivel. Bár érzi, mit kellene és mit fog tenni, mégis halasztja a döntést. Van, amikor túl sok a titok és a szerelem nem éri meg, amit fel kellene érte adni.

A címe még szinte romantikusnak is tűnik. Az már nehezebb kérdés, miért ez a történet kapta. A regény végéig el kell jutni, hogy Elle egy hasonlattal megvilágítsa. Ha nagyon egyszerűsíteni akarnám, az élet is egy papírpalota. Könnyűnek tűnik és sérülékenynek, de jól össze van rakva, és ami éri, túléli: kiszárad, ragasztható, állni fog.

De azt is bele tudom látni, hogy a nyári lak is egy papírpalota, szó szerint. A dráma pedig itt zajlik, ha a nagy vihar és a konfliktusok már meg is történtek.

De akkor nézzük a cselekményt! A jelen eléggé sivár, ha a tényleges cselekményt nézem. Elle és Jonas viszonyt kezdenek, van pár légyott és a nő szinte folyamatos gyötrődése. Mindkettő érzelmi állapota egyenes: szeretik egymást, és Jonas bármire kész is lenne, amit Elle kitalál nekik. Ha azt kérni, pakolnának, és maguk mögött hagyná az egész addigi életüket. Elle gyökerei azonban mélyebbek: neki gyerekei vannak, és Peter sem kényszerházasság volt. Nem az a nagy szerelem, de egy biztos pont és a férje részéről nagy szerelem is. Elle ki is mondja, már az elején, véget vet az egésznek és összetöri Jonas szívét, csak még erőt kell gyűjtenie, hogy megtegye.

Nem is ez a viszony, a jelenük az érdekes – hanem a hogyan jutottak ide. Az van hosszabban is megírva, és Elle gyerekkorától kezdve jutunk el a drámai tetőpontig. A családi viszonyok, az öröklődő minták a nőknél a családban, Elle kínzója és az abból fakadó történések.

Nagyon nem egy boldog történet – szinte olyan, mint egy katasztrófafilm. Azért nézed, mert tudod, hogy jön valami borzalmas, és látni fogod, mi és kit hogyan pusztít el.

Meghasonlottnak éreztem, amit a szerző összehozott. Egyrészt, a történetben érthetőnek tűnik, miért választja Elle a titkolózást. Ott vannak az érzései, amelyekben nem lehet logikát keresni. félelem, és annak a tudata, hogy ha beszélni kezd, megbélyegzik. Ő az áldozat, de ha kimondja, elismeri, akkor szánni fogják vagy rosszabb. Így inkább hallgat. (Családi minták is bejönnek – volt már, aki eltűrte a gyereke szexuális zaklatását, csak tartsák el.)

Kívülállóként viszont háborogtam, és nagyon utáltam, amit a gyerek csinál. Néma engedélyt ad a zaklatáshoz. Ez attól még erőszak, de akkora struccpolitika, hogy nem értem, mégis, mit várt? Ha úgy tesz, mintha nem történne semmi, akkor nem is történik? Nyilvánvaló, hogy a fiú egyre messzebb el fog menni – ki is fejti, hogy mi a végjáték és Elle kísérletet sem tesz az önvédelemre. Még akkor sem, amikor már neki is nyilvánvaló, hogy a fiú pontosan tudja, mit próbál csinálni, és kihasználja.

Elle és Jonas között ott van a múlt titka, amit csak ők ismernek, egy örök kötelék. Olyan, amit a párjukkal nem oszthatnak meg. Mellette ott van Jonas régi rajongása, ami kamaszként kihunyhatott volna, de azzal, hogy tiltott lett és elszakadtak egymástól, a jelenben tör fel. Valahol logikus az egész, de fájdalmas és bűnből fakad, rossz is volt olvasni.

Lélektanban erős a könyv, rengeteg érzéssel lett megírva. Alapos, belemerülő kötet és érzékeny témákat – gyerekbántalmazás, gyilkosság – dolgoz fel érzékkel. Csak én folyamatosan háborogtam Elle döntései ellen: a jelenben, a múltban is rosszul lépett szerintem. A házasságtörőket különben is rühellem, és nagyon nem tudok megbékélni azzal, ahogy belesodorta magát az áldozat szerepbe.

Látok benne értéket, de nagyon nem az a regény, amit én élvezni tudok.

Cowley Heller: Papírpalota – Mint női: 70% kényes témák finoman megírva, mély érzések több szereplő életútján át.

Szubjektíven: 30% utáltam a hősnőt és a döntéseit, az egész alaphelyzet kiakaszt. Értékelem, de rühellem is egyben.