Fülszöveg:

Megfakult ​fényképek egy előkelő párról a háború utáni Európából. Régi levelek, amelyek egy tragikus veszteségről mesélnek. És egy káprázatos ékszergyűjtemény, pompás drágakövekkel, a legkifinomultabb kivitelben. Ezek a tárgyak kerülnek elő egy New York-i bank elhagyott széfjéből. Ha záros határidőn belül nem sikerül megtalálni az örököst, az ékszereket elárverezik.
A tizennyolc éves Marguerite Pearson összetört szívvel hagyta el Amerikát a második világháború árnyékában. Európában új életet kezdett, de halála napjáig siratta mindazt, amit hátra kellett hagynia. Vajon ki lehetett ez az asszony, aki hatalmas vagyont hagyott hátra, mégsem írt végrendeletet?
Jane Willoughby gyakornokként dolgozik a hagyatéki bíróságon, Phillip Lawton pedig a Christie’s aukciósház művészeti szakértője. Mindketten a munkájukat végzik, amikor ellátogatnak a bankba, hogy leltárba vegyék a széf tartalmát. Ám miközben a hölgy titkokkal teli történetének szálait bogozzák, a nyomozás egyre inkább személyes ügyükké is válik.
Jane és Phillip közreműködésével lassanként fény derül Marguerite titkaira, fokozatosan helyükre kerülnek a puzzle darabkái, mígnem összeáll a teljes kép, és a jogos örökös személyében gazdára lel a kincseket rejtő széf is.

Szerintem:

Steel-könyveivel kétféle a viszonyom: vagy nagyon unom és rühellem őket, vagy találok benne valamit, ami megfog és azokat szeretni is tudom. Ez szerencsére az utóbbi kategóriába esik.

Az egyik oka, hogy a sztori középpontjában ékszerek vannak. Nememből fakadóan én is szeretem az ékszereket, és ha illusztrált lett volna a kötet, biztosan az ékszerek lettek volna az elsők, amiket megnézek. Steel szépen le tudta őket írni, ehhez passzol az írónő szenvtelen stílusa, és tetszett az a romantikus köd, rejtély, amit a cselekményben tett köréjük. Az árverés meg izgalmas a végén, hangulatos jelenet lett.

A másik, hogy Valerie kívülálló-érzetét is át tudja éltetni. Az valahogy megragadott, hogy itt egy sikeres, aktív nő, tele energiával, aki életvidám és nagyon szerethető, miközben a gyerekkora néma szenvedésekkel teli. Most megkapja a válaszokat, és az így megismert tragédia szíven tudott ütni. Hogy van egy lány, aki a szülői szeretetre sóvárog, és van egy anya, aki imádja, de a közelében sem mehet… Az, hogy Steel nem sulykolta, csak leírta a tragédiát, és hagyta, hogy hasson, nálam működött.

De, akkor nézzük, amivel még mindig nem vagyok megbékélve. Phillip és Jane kapnak egy szerelmi szálat, aminek nagyon nem jó Steel stílusa. Szinte üzleti tranzakciónak tűnik még az is, amikor Jane szívét összetöri John, majd beleszeret Phillipbe, akiben megtalálja az ideális párját. Semmi szenvedély vagy izzás, hiába írja le, hogy milyen jól megvannak, meg egyre jobban szerelmesek, ez valahogy a történetből mégsem jön át.

A másik, hogy azért elég sok ebben a történetben a sorsszerű véletlen. A nagy romantikus véletlenek egy nagy romantikus történetbe szerintem jobban illenek. Mégis, mennyi esély van arra reálisan, hogy pont az unoka kapja a feladatot, hogy bevizsgálja a soha nem ismert és a család számára ismeretlen nagymama ékszereit? Ettől kicsit ponyva lett nekem a regény, kevésbé hiteles. Még, ha női mesének működik is.

Bár kedveltem a szereplőket, azért meg kell jegyezni, hogy ők is nagyon idealizáltak. Elég csak megnézni, amit Marguerite személyéről megtudunk. Kivételesen gyönyörű és kedves nő volt. Egy gazdag gróf vette el és rajongta körül, akivel nagyon boldog házassága volt. Mégis, harcolt a tőle elszakított kislányáért, a szerelemgyerekéért, akinek a világháború elvette az apját. A végére vállalta a szegénységet is, egy magányos és nagyon egyszerű életet, hogy megőrizze a lányának az ékszereit, amik milliókat érnek. De Valerie, Jane és Phillip is ugyanígy megnézhető, és azt látjuk, túl jók, hogy igaziak legyenek. Már csak ezért is romantikus regény.

A pozitív benyomásaim azért többségben vannak. Szerettem a szereplőket, meg tudott érinteni az elmesélt tragédia, drukkoltam a fiataloknak, és érdekelt, mi lesz az ékszerek sorsa. Inkább ezekre akarok belőle emlékezni, mint ami nem tetszett benne.

Idézet:

De a saját döntéseiért mégiscsak ő volt a felelős, akár jól választott, akár nem. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy bármilyen nemes célok is vezérelnek, az időnk lejár, és soha nem kapjuk vissza. Egy nap vége a dalnak.