Fülszöveg:

Paxton ​sosem gondolta volna, hogy egyszer a Felhő nevű mamutcég szolgálatába áll, ami már bekebelezte az amerikai gazdaság nagy részét. Azt még kevésbé, hogy be is költözik a cég egyik munka- és szálláshelyet kínáló telepére.
Ami még mindig jobb, mint odakint rekedni. A Felhő semmitmondó világa – szórakoztató- és szabadidőközpontjaival, nagy irodáival, raktáraival nem is olyan elviselhetetlen. Kívánhat ennél többet valaki?
Zinnia sem gondolta, hogy egyszer még be kell épülnie a Felhőhöz. Most mégis a cég falain belül próbálja kideríteni a mamutvállalat legsötétebb titkait. Paxton
pedig a tökéletes balek a maga kicsinyes vágyálmaival és félelmeivel. Már ha Zinnia képes őt feláldozni a céljai érdekében.
Ahogy az igazság lassanként napvilágra jön, Zinniának muszáj mindent kockára tennie, többek között kettejük életét is. Eközben Paxton kénytelen megkérdőjelezni mindazt, amit addig nehezen felépített kis világáról gondolt.
Együtt jönnek rá arra, hogy mik a cég valódi indítékai, és milyen messzire képes elmenni… hogy jobbá tegye a világot.

Szerintem: 

Egyre több disztópiában (vagy valami hasonlóban) bukkan fel fenyegetésképpen, hogy a nagyvállalatok milyen veszélyt jelentenek. Ilyen könyv A vállalat is, és most fogom is miatta a fejem. Tényleg olyan pokoli a Felhő?

Rob Hart történetének előnye, hogy nem azonnal dob bele a történet közepébe. A két főszereplő a felvételivel kezd, bekerülnek, és velük együtt ismerjük meg, mit jelent a Felhőben dolgozni. Előítéletet hoztak magukkal korábbról, de igazán ott derül ki, mi az igazság.
Ez egyrészt remek, hiszen egyre mélyebbre látunk, és a végén mi is levonhatjuk a következtetést, amit Paxton és Zinnia. Van egy tétele, látjuk működni és átélhetjük a lelkesedést érte, majd jön a kiábrándulás a másik oldal. Minden csillogó felszín alatt van valami romlott, amit igyekeznek is nagyon rejteni… Itt van is mit. Pl. az alacsony bűnözési ráta miatt sok bűnt elnéznek és elsikálnak, pl. szexuális zaklatást. Kihasználják a dolgozókat, ebben a rendszerben pl. a túlóra semmilyen bérezést nem érdemel, csak egy eszköz, hogy védje a csillagaid – ami itt az értékelési rendszer, és akinek kevés, kirúgják. Totálisan be van mutatva, hogyan idomítják be az embereket szinte roboti viselkedésre, akik ezt még meg is köszönik.
Csak. Én nagyon nem vagyok kibékülve a regény alternatívájával – robbantsunk fel mindent, aztán lesz, ami lesz. Nekem kicsit olyan, mintha a fürdővízzel kidobnák a gyereket is. Mert a Felhő tett jó dolgokat is, és azt sem tartom reálisnak, min akad ki legjobban Zinnia. Kiderül, hogy az emberi ürüléket újrahasznosítják, és finom hamburger lesz belőle. Amíg nem tudta, mi az, Zinnia is imádta. Ő biztos nem látta a Snowpiercer filmet – ott a hullákat is felhasználták élelmiszergyártásra. Mi van a Felhőn kívül? Egy elpusztuló civilizáció, ami kész a bolygót is magával rántani. El lehetne merengeni, miért csak a két szélsőséges oldal lehetséges Hart szerint: a vállalat rabszolgasága vagy a totális szabadság, káosszal.

Különben a regény maga is ötleteket, hogy miben láthattunk még hasonló rendszereket. A szereplők beszélgetnek klasszikus disztópiákról, és téma, hogy abban élnek-e már ők is. Ötletes megoldás arra, hogy erősítse a szerző, ez is ugyanilyen rossz rendszer, csak másképpen.

Minden disztópián túl ez két ember története is, akik közel kerülnek egymáshoz. Érdekes és mélyen ábrázolt karakter mindkettő. Paxton, aki itt a biztonsági szolgálathoz kerül, több tekintetben átlagpolgár, aki boldogulni akar, és nincsenek túl nagy tervei. Alapvetően rendes, kedves és jól végzi a dolgát, igyekvő. Ő az, aki szkeptikusan kezdi, de felfedezi a rendszerben a jó dolgokat is – így annál hitelesebb, amikor gondolkozni kezd, és felméri, megéri-e az árat, amit fizetnek érte.
Zinnia már megosztóbb, hiszen kémkedni jött, mindenkinek hazudik. Ráadásul nagyon igyekszik szociopata is lenni. Ő messze nem egy jó ember, és csak azért, mert Paxtont megszereti, én nem tudom felmenteni. Megvannak a maga bűnei, és ha tesz is jó dolgokat, ő nem hős. Igaz, ettől jó karakter – ellenpont az érzelmesebb férfi mellett, és övé a nyitottabb szem. Mivel kételkedik és nincs érzelmi kapcsolódása a Felhőhöz, tisztábban lát.

Ha úgy veszem, hogy a rossz oldal a Felhő, Zinnia küzd ellene, így a jó oldalra lehetne írni. Az egyik oldalra kerülnek a Felhő elvakult hívei és a rendszert életben tartók, a másikra az ellene küzdők. (Minden szereplőt be is lehet sorolni a kettő közül valamelyikbe.)

A regény lassabban indul, és az elején vannak benne unalmasabb részek is, amíg Paxton és Zinnia megtalálják a helyüket a Felhőben. Gibson (a Felhő megalkotója és tulaja) bejegyzései is talán utólag érthetők jobban. Ha már látjuk, hogy az milyen mesteri PR. Hogyan hamisítja a valóságot azzá, ami neki kényelmes.
Aztán az események felgyorsulnak, egyre többet tudunk, és a regény második fele határozottan jobban olvastatja magát.

Elgondolkoztató könyv, lekötött. Nagyon tudtam disztópiaként olvasni, és egy ponton valóban jobban érdekelt a Felhő, mint a két főszereplő története. Valahogy, mégis, rossz érzetem volt, miután letettem.
Talán csak az a bajom, hogy nem érzem annyira démoninak a Felhőt, mint aminek be van állítva a végére. A Körben megvolt az az érzetem, amit most hiába keresek. Ott teljesen éreztem, mi a rossz, mi ellen kell fellépni – itt viszont vannak olyasmik, amiket szerintem menteni kellene, nem elpusztítani mindent.

Idézet:

Ha a király haldoklik, minden alattvalója gyanús.