Fülszöveg:

Te ​meddig mennél el, hogy megvédd azt, akit a legjobban szeretsz?

257 éves szerelem…

1764, Füred.

Azt mondják, léteznek sorsfordító találkozások: Anna, a nincstelen fiatalasszony felforgatja a gazdag, kálvinista nemesi família életét kevesebb mint fél esztendő alatt. A füredi földesúr – Oroszy Mihály – katolikus hitre tér és megházasodik. Elvégre a szerelem mindent legyőz…

A mesékben a szerelmespár boldogan él, míg meg nem hal; de az élet nem tündérmese…

Könnyek és viharok nélkül nincs házasság; a hitvesi ágy – különösen egy földesúré – nem csak mámort tartogat.

A zárt ajtók titkot őriznek – nem is akármekkorát –, hiszen Anna a XX. században született.

Boszorkány vagy időutazó?

Házasságukban világok ütköznek, szerelmük fájdalmas áldozatokat követel. Vajon létezik-e jövő azok számára, akiket az idő szétválaszt? A végzet jéghideg közönnyel rövidre szabta közös életüket, a földesúr azonban nem nyugszik bele a sors ítéletébe, más utat választ.

Szerintem: 

Tavaly az egyik nagy kedvencem A füredi lány volt – így nem is kicsit érdekelt, hogy tudta Karády Anna a történetet folytatni. Előzetesen annyit, hogy még mindig szeretem, és szinte faltam az oldalakat – mégis, most valahogy nem olyan pozitív az összkép.

A történet most is jó. Még érdekesnek is találtam, hogy a házasság mindennapjaiba enged betekintést, ahogy az együttélés működik. Nagy szerelem, de vannak viták és meg kell találnia a két félnek, hogyan tudnak együtt élni. Van egy-egy pont, amikor felmerül, hogy mire elég a szerelem, de Anna és Mihály nagyon szeretik egymást.

Nem mondhatnám, hogy nagy kalandok vannak ebben a történetben, de nem is hiányoztak. Másként izgalmas és érdekes, hogy milyenek lehettek a hétköznapok a 18. században. Meg, ott van a sok mellékszereplő, akinek érdekel a sorsa. Most éppen Ostor, aki kiemelkedett a számomra. Ő az, aki a zord felszín alatt értékes ember, csak ki mer a felszín alá nézni? Érdekel is, mi lesz vele. Vagyis, nagyon remélem, hogy a 3. részben úgy köszönnek el tőle, hogy kapunk legalább egy kis képet, hogyan alakul majd az ő élete.

Most is nagyon olvastatja magát a könyv, és tetszett, ahogy az írónő meg tudta fogni a másik századot. Azért nem a kor nyelvezetében írta meg, de vett át olyan elemeket, amelyektől érezni, hogy melyik a mi korunk, melyik a múlt. (Mint a magázás.) Anna lelki világa, a leírások – összeállt az egész.

Akkor mivel volt bajom? Anna és a 21. századi normák erőszakolása a 18. századra. Mintha venné sorra a pontokat, amelyekben más a kor, és mindegyik okoz neki lelki gondot, ami aztán házassági feszültség is lesz.
Pl. a férfi – nő egyenjogúság teljes hiánya. Anna modern nőként nagyon háborog ez ellen, és mindenen nagyon fel tudja húzni magát. Ezek egy része műbalhénak tűnik, hogy jobban be lehessen mutatni, mihez volt és nem joga egy korabeli nőnek. Ez olyan szélmalomharc, amibe nem értem, miért megy bele a nő, aki különben okos teremtésnek tűnt eddig. Nyilvánvaló, hogy egy kisebb nemes feleségeként esélye sincs egy kor nézeteit megváltoztatni – hogy is lenne, amikor az előítéletek akkor is virágoznak, amikor az ország élén királynő áll? Azt még meg tudom érteni, hogy a férfiak részéről szabad házasságtörést a házasságába ki akarja védeni, de hogy egyenjogúként ott akar lenni a férfiak megbeszélésein? Mintha elfelejtette volna, hogy milyen könnyen halhat meg a feudális korszakban egy nő.
Van egy nagyon találó jelenet, amikor a fejére is olvassák, hogy mindene megvan, így olyan után kapálózik, amit nem kaphat meg. Mintha elfelejtette volna, hogy honnan indult a korban és milyen könnyen végezhetné úgy, mint korábban Adél.

De sorolhatnám: pallosjog, szegények nagyon hátrányos helyzete a gazdagokhoz képest, az egyházi személyek túlkapásai… Érthető, hogy így érzékletesebben bemutatható a kor és a különbségek, csak ettől Anna válik nekem kevesebbé. Korábban tetszett, ahogy alkalmazkodik a korhoz, életben marad, itt meg mintha a vesztébe rohanna, noha esélye sincs változást hozni.

Az biztos, eléggé várom a sorozat végét, és ott más kihívásokkal talán ez a rossz érzetem is megszűnik majd.

Idézet:

Ha üres lenne a gyomrod, akkor megelégednél egy tál étellel! Ez a baj az emberrel! – vágta az arcomba keserűen. – Mindig azt akarja, amije még nincs!

Tudják, olyan ez, mint a zene: egy kedves dallamnak sem a végét várjuk, ám egyszer megérkezik az utolsó hang is. De addig – élvezzük a muzsikát.

Úgy tartják, minden jó, ha a vége jó. Tévednek! Nem csak a vége számít, az oda vezető út inkább.

A nagy szerelmeket rendszerint csak az oltárig mesélik el, pedig a java ezután következik…