Fülszöveg: 
1910-es évek, Adria – Európa a Nagy Háború felé tart
Az abbáziai Gerbeaud cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka és báró Hollósy Ármin számára még sok meglepetést tartogat az élet.
A háború előszobájában született szerelemre megpróbáltatások sora vár.
A haditengerészeti mozgosítási parancs kirángatja a szerelmeseket az adriai szigetvilág édenkertjéből. A tengerésztisztet arra nevelték, hogy a kötelesség még az életnél is előbbre valóbb. A nem várt események összezúzzák az álmaikat.
Hogyan változtatja meg a háború a szerelmesek életét?
Vajon otthonra talál a Zserbó-kisasszony a tenger partján?
Szerintem:
Egyenes folytatása az előző Zserbó kötetnek, bár
nem sok minden van benne, ami miatt igényelné az előismeretet. Ha annyit tudunk, hogy Blanka és Ármin között alakul valami, és a nő bizonytalan, Ármin mennyire gondolta kettejüket komolyan, már meg is van az alap.
Kissé bajban is vagyok azzal, hogy mi akar lenni ez a kötet. Az első felével nehezen is azonosultam. Blanka ugyan még Zserbó-kisasszony, de sokkal kevesebb szerepet kap az, hogy a kávézó miképpen működik, vagy a helyi életérzés. Helyette megy az érzelmi játszma, hogy báró Hollósy Ármin beéri-e vele és lemond-e a szeretőkről.
A történet teljes első fele női, érzelmi kérdéseket boncol, és olyan életképek sorát adja, mint a látogatóba érkező nagyanya, aki pontosan tudja, mire megy ki a játék. A báró az unokáját akarja, és neki el kell engednie, hogy a saját életét élhesse. Még, ha nem is könnyű. Ezért megnehezíti a férfi dolgát, ha egyszerre haragszik is érte magára, meg nem is.
Ennél valami többet szerettem volna, bár emberileg vannak nagyon elkapott pillanatai, amiben mindennapi helyzetek ismerek fel. Blanka a vendéglátásban dolgozik, és amikor Ármin vendéglőbe viszi, szakmai szemmel néz körül. Pl. valódi citromból van-e a limonádé. Automatikusan erre áll rá az agya, nem is tudatosan csinálja. Az anyám szakácsnő, és ő is pontosan ezt csinálja. Ugyanígy.
Majd, a regény második felében ott van a világháború. Karády Anna leköveti, mi történik a magyar haditengerészettel és a Zenta sorsát is végigkíséri. Már inkább háborús regény, mint történelmi vagy romantikus. Egyszerűen csak fura volt az írónőtől tengeri csatáról olvasni – azt már sokkal inkább az övének éreztem, amikor a túlélők felmérik, hogy nem mentik ki őket, és nekiállnak a part felé úszni, kilométerekre mindentől. Mindezt az Utóhang záró idézete meg is koronázza Márai Sándortól. Az egy döfés egyenesen szívbe befejezve az utat, amit Ciro halálával elkezdett.
A szereplők letisztult jellemek, és kissé sterilnek is érzem őket. Ármin a szerelemtől és hogy elnyeri a szeretett nőt feleségnek, mintaférj lesz. Leszámol a kalandor báróval. Az meg, ahogy a tudományért, az újdonságért lelkesedik, amilyen jó tanárnak is, még inkább aláhúzza, hogy kiemelkedjen a történetből. Nem csak nemes, gazdag, jóképű, hűséges és még ki tudja mi nem. Hazafi, az is.
Blanka pedig az erényes nő, aki tiszta szívből szeret és mélyen erkölcsös. Az egyéb tulajdonságai, amik korábban jobban megmutatkoztak – a Gerbeaud helyi vezetőjeként az esze, a kreativitása is nagyobb szerepet kapott – most háttérbe szorulnak, hogy a férjét váró hű asszony, a jó anya lépjen elő.
Talán ezért, most sokkal emlékezetesebbek voltak a mellékszereplők. Annamari, aki bármi jön is, küzd a boldogságáért. A nagymama, aki haláláig várta a fiát és egy kemény nőt nevelt az unokájából a bohókás barátnőjével.
A nyelvezete továbbra is a szerzőre jellemző – idézi a történelmi kort, de annyira köznyelvi és mai, hogy ne akassza meg az olvasásom. Letisztult. Irodalminak nem nevezném, de történelmi és romantikus regény, az nem is cél. De igényes.
Szép a borító is, van tartam a regényben. Továbbra sem szeretem ezt a regényvilágot annyira, mint ahogy A füredi lány rám talált, de megérte elolvasni.
Idézet:
– Félek, hogy elveszítem!
– Egyszer így lesz. Ezért olyan drága minden perc. – Megszorította a kezemet. – Ha nincs korlátja az életnek, akkor értéke sincs.
Az élet legnagyobb adománya, hogy a jövőt nem ismerjük!
Ölni könnyebb, mint szülni. Talán halni is…
