Fülszöveg:

Jim és Will kiskamaszok, akik nagyon szeretnének már felnőni. Egy nap vándorcirkusz érkezik a városukba, szörnyszülöttekkel és fantasztikus mutatványokkal, a fiúk azonban kilesik a nagy titkot a cirkusz körhintájáról. Az ördögi Tetovált Ember és társulata a nyomukba ered. Miközben Jim és Will a legijesztőbb rémálmaikkal küzdenek meg, rádöbbennek, hogy a gyermekkorból a félelmeiken át vezet ki az út.

Szerintem:

Ugyanazt érzem a regény erősségének, ami valahol számomra a gyengesége is: gyönyörűen meg lett írva.
Élvezet volt olvasni, a leírások és a karakterek érzései, gondolatai is remekül meg vannak fogalmazva. Nem egyszer csak merengtem egy-egy mondat felett, hogy az milyen találó vagy mennyire lírai, esetleg mindkettő egyszerre. Nagyon erős a regény atmoszférája, én nagyon hamar bele is süppedtem, és abszolút jól újraolvasható könyv.
De – annyira szép helyenként a szöveg, hogy a cselekményt meg elvesztettem közben. Többször is azon kaptam magam, hogy a szöveg felett merengtem, de aztán vissza kellett olvasnom a fejezetet, mert egy-egy sor, egy-egy gondolat annyira megragadott, hogy nem fogtam fel, mi történt közben a szereplőkkel.

Az alap egyszerűnek tűnik: két jó barát kifigyeli a városkába érkezett cirkusz titkát, és a szörnyek vadászni kezdenek rájuk. A fiúk szembeszállnak, és az egyikük apja is csatlakozik hozzájuk a küzdelemben.
De több van benne, a cselekmény mögött sok más is megbújik benne.

Izgalmas a történet. Remekül működik horrorként, ahogy a különféle lények támadásba lendülnek, és a szereplőknek túl kell élni, amit rájuk zúdítanak. Ijesztő tud lenni egy szálló boszorkány, vagy egy a könyvtárba belépő férfi, aki még csak nem is rémes, mindössze kérdéseket tesz fel. Miközben nem véres, nem mocskos, mégis idegborzoló a kötet – horrornak is szép.
Líra van benne, az őszi emberek történetéért rajongani tudtam. Jó sztori, miközben mélysége lesz attól, amikor Charles fejtegetni kezdi, hogy az emberben hogy van jelen az ősz és a nyár is.

A fiúk és Charles is szimpatikusak, szorít értük az ember. Megleptem vele magam, de az apa figurája volt, akivel legtöbbször együtt tudtam érezni. Ahogy hisz és küzd a fiáért, ahogy felül tud emelkedni a saját félelmein – idős emberként lett apa, és a cirkusz nagyon ráérez arra, hogy ellene az öregség a félelemkeltés eszköze.

Az apa-fiú kapocs, a barátság, a félelmek leküzdése – ezek adnak neki mélységet. Nem simán két kamasz története, akik legyőzik a rosszat.

Tele van emlékezetes képpel, jó ötlettel – élvezetes regény, nagyon olvasóbarát és szép misztikus történet. Ha újraolvasom, mert ezt lehet, el tudom képzelni, hogy még jobban is fog tetszeni.

Idézet:

– Van egyáltalán valami, ami nem szomorít el?
– Csak egy. A halál.
– Hóha! – rezzent össze a fiú. Én azt hittem volna, hogy az szomorít csak el igazán!
– Dehogy – felelte a férfi hajszínéhez illő hangon. – A haláltól minden más válik szomorúvá. De a halál önmagában csupán ijesztő.

A gonosz a jót látja gonosznak. Úgyhogy én csak jót teszek veled, Jed, és addig tartalak, amíg a saját mérgeid falnak fel.