Fülszöveg:

Jane ​Austen irodalmi hagyatékában jó néhány, a későbbi zsenialitást megcsillantó gyöngyszem maradt. E mulatságos, rövid írások is híven tükrözik, hogy írójuk élénken érdeklődött a regény műfaja iránt: kifigurázta a cselekményt, a szokványos jellemeket, a stílust és a nyelvezetet. A szereplők könnyedek, jókedvűek, szemtelenek és odaadóan rajonganak tulajdon személyükért. A címadó Catharine, avagy a lugas Jane Austen íróvá érésének meghatározó mérföldköve, és igényes kísérlet a komoly nagyregény megírására. A Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok „gyorstalpaló” tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy harácsoló hőst mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek. Austen e történeteken, és a kötetben szereplő további rövid írásokon keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben – s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.

Szerintem:

A kötet Jane Austen egy kevésbé ismert elbeszélését és több korai művét tartalmazza.

A kezdet volt, ami nem okozott csalódást. A címadó Catharine több jellemzővel is bír, ami a klasszikus Austen műveket juttatta eszembe. A vidéki élet, az unatkozó kisasszony, a feltűnő ifjú és az ellenszenves családja. Egy kis szerelem, egy kis körkép a társaságról, és jól megfogott jellemek.
Cselekmény talán nincs benne sok, de az a megszokott Austen miliőben zajlik. Ahogy a művelt Catharine szenved attól, hogy nincs társasága. Ahogy új emberek jönnek, igyekszik barátkozni, de nagy a kisasszonyok között a különbség. Bál, udvarlás, összetűzés abból, hogy ki hol áll a társadalmi rangsorban. Egy kis szerelmi szál.
Élvezetesen hozza, hogy mennyire meghatározó itt a származás és ebből jönnek az előítéletek. Austen nagyon jól meg tudja fogni, hogy igazából mennyire nem a pedigré jelenti a minőséget. Van, aki nagyon büszke a felmenőire, lenéz mindenki mást, közben egy műveletlen, beképzelt fruska, aki saját erőből teljesen jelentéktelen. Mégis, a társaságban neki lesz helye, és el is tudja majd érni a célját, ami egy jó házasság. Érdemes is megnézni, hogy mi az értékítélet Catharine barátnői kapcsán: boldogtalan a házasság – ugyan, mit számít, ha a férj gazdag és a lány miért nem hálásabb a rokonnak, aki kiküldte és lehetővé tette a frigyet? Catharine más nézeten van, és ezzel Austen is ki tudja fejezni, hogy nem lenne szabad annyinak lennie a célnak, hogy férjhez menjenek.
A romantikus szál különben elég semmilyen és befejezetlen is, de nem is azt éreztem a lényegnek. Hanem, hogy kicsit a nők korabeli életébe, elvárásokba és álmokba nézünk bele társadalmi körítéssel.
Stílusában is már megcsillan valami – kifejező, elegáns, bár kissé körülményes. A szöveg is hordozza a másik kor esszenciáját.

De ez az egyetlen, amit dicsérni tudok. A többi történet jó része befejezetlen és inkább a gúnyolódást éreztem ki belőlük. Mintha Austen paródiáját olvasnám, és nem Austen művét. Itt még nincs meg az, hogy a véleményét, a kritikát finoman elrejtse és eladható történetbe tegye.

Vegyük csak a Frederic és Elfrida című elbeszélést! Az csak egy dolog, hogy a két címszereplő, akik elsőfokú unokatestvérek, jegyespár is lesznek. Akkor még jobban elment az ilyesmi. De, sok más elemmel karikatúrát fest Austen. Van egy páros, közel 40 éves menyasszony és 60 feletti vőlegény. Mi az esküvő halogatására az indok? Az örömapa szerint fiatalok még a házassághoz. (Egy korban, ahol a 21-22 éves Elizabeth Bennet már szinte vénlány.)

De ott van Henry és Eliza története is, amit már abszurdnak is mondanék. Van abban 3-4 napos házasság, ami alatt lesz 2 gyerek és mintha évek teltek volna el. Amiben a férj simán elhiszi, hogy a felesége szült egy gyereket, akit elrejtett a szénában és megfeledkezett róla. Aztán a felnőtt nevelt lányuk látva felrémlik benne, hogy ő lehetett az a lány.

Ezekben nincsenek leírások, egy eszement cselekmény ötlet van benne és ennyi. Ha nagyon akarnám, azt lehetne vizsgálni, hogy mivel mit kritizál meg, de annyira elmebeteg ötletek is vannak, hogy semmi kedvem hozzá.

Ahogy már írtam, sok a kezdemény, egy-egy ötlet váza. Nem is lehet teljes értékű műként beszélni róluk, csak töredékek sora. Néha azért egy-egy jellem csillan bennük, mint azé a fiatalemberé, ki mindig abba a nőbe szerelmes, akit éppen lát.

Nem volt ez egy jó élmény, jobban tetszett volna, ha csak a Catharine, amit elolvasok.