Fülszöveg:
Tomislav Bokšić, más néven Toxic bérgyilkosként dolgozik a new york-i horvát maffiának. 66 tökéletes gyilkosság után hibát követ el, és menekülésre kényszerül – el kell hagynia Amerikát és addigi életét. Mire feleszmél, egy Reykjavikba tartó repülőgépen ül, kölcsönvéve az amerikai tévés prédikátor Friendly atya személyazonosságát. Megérkezése fekete komédiába illő, viccesebbnél viccesebb események lavináját indítja el. Hamarosan világossá válik számára, hogy semmi esélye elhagyni a szigetet, ahol se munkamegbízások, se lőfegyverboltok. Egy sorsszerű találkozásnak köszönhetően nem marad más választása: szembe kell néznie véres múltjával, és gyökeresen megváltoztatni a jövőről alkotott elképzeléseit…
Szerintem:
Ha valamihez hasonlítanom kellene ezt a regényt, egy film ugrik be. Az Erőszakik – a sztori más, de az alaphangulat és a bérgyilkos egy elvarázsolt helyen téma is egyezik. Mindkettőnek elég álnok humora is van.
Talán ez az, ami elsőre megfogott ebben a sztoriban. Főszereplő bérgyilkosunk, a horvát származású Tomislav, de becenevén csak Toxic, menekülni kényszerül. Némi szerepcserével és gyilkossággal papnak álcázva érkezik meg Izlandra, és indulnak az agyament kalandjai. Kifejezetten jól szórakoztam azon, ahogy papnak próbál tűnni, olyan elveket hangoztatva, amiken magában csak mosolyog és ahogy szenved attól, hogy mennyire kicsi és békés helyen kell lennie. Mivel ő a narrátor is, nagyon személyesen és szenvedősre (de kívülről olvasva viccesnek) meg lehetett írni, ahogy pl. nosztalgiázik egy fegyvermagazin felett, vagy magyarázatot próbál találni, hogy miért van akcentusa vagy mit csinál egy kocsmában.
Nekem talán jobban is tetszett volna, ha megmarad ez az irány és a fekete humor, de Helgason elkezd mélyebb vizekre evezni. Toxic meghatározó élménye a háború és a traumák sorra bukkannak fel. Elég komoly tragédiák érték, és a cselekmény mögött lassan felépül, hogyan lett ilyen ember és milyen a lelki alkata igazán. Ezek már fájó dolgok, és elveszik a végig jelen levő humor erejét is. Nehéz lenne egy poénon mosolyogni, amikor előtte arról olvasunk, hogy a társai hogyan erőszakolták meg előtte a barátnőjét vagy tévedésből hogyan lőtte agyon az apját.
Plusz, ott van a Munita-szál. A New Yorkban hagyott barátnő, akit személyesen ugyan nem, de Toxic emlékeiből és elmélkedéseiből megismerünk. Nekem kifejezettem ellenszenves volt, és amikor Tom róla mereng, legyen az bármilyen hangnemű – mérges vagy vágyakozó – legszívesebben lapoztam volna. Nem mintha sokat megtudnánk róla, leginkább csak annyit, hogy a testével verekedte egyre feljebb magát a ranglétrán és a szex az eszköze. Gonosz tőlem, hogy nekem tetszett, ami történt vele? Megölték, a fejét meg szépen ott hagyták Tom hűtőjében. Így jár, aki a pasija lakására viszi fel a sokadik szeretőjét, akinek a szex után nem várt tervei vannak…
Két részre lehet szedni a cselekményt. Az első, az álca és beilleszkedés a vicces, amit szerettem. A másodikban Tom változni próbál, szembesül a démonjaival és egy ponton a múltja is beköszön, ez már nem tudott lekötni. Hiába marad meg a humor és némi vicces helyzet, pl. Tom végig gyártja az idétlen neveket a szereplőknek, mert az izlandi nevekkel nem boldogul: Tűrfingó, Trolldóri, Fókabaszón… vagy az Eurovíziós Dalfesztivál visszatérő motívuma.
A paródia jelleg különben végig borzolta az idegeim. Emiatt lehet, hogy egyes dolgokban már valótlan messzire elmennek, és ez abszurd helyzeteket eredményez. Pl. amikor szó szerint kivernék az ördögöt Tomból, de lehetne még bőven találni ilyeneket. Ahogy nevetni is lehetne, meg nem is, nekem túl furcsa.
Idézet:
„A legjobb álca, ha hülyének tetteted magad”, szokta mondogatni.
Ha több filmet forgatnak rólad, mint ahány hullát te forgatsz meg a betonban, akkor kijelenthetjük, hogy leáldozóban van a csillagod.
