Fülszöveg: 

Szövevényes ​bűntény Róma fényűző poklában…

Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után…
Schillingfürst hercegnő támogatásával Blanca Riva, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre. A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz.
Marco Fiore magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A szálak egy hírhedt báróhoz és egy úri szajhához vezetnek… Ugyanebben az időben az egyik, Christina által megmentett gyermek apját brutálisan meggyilkolják.
Vajon mi köze az eltűnt férj és a meggyilkolt apa esetének egymáshoz?
Marco és Christina újra együtt nyomoz. Lehetséges, hogy nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze?

Szerintem: 

Abszolút kellemes, történelmi romantikus kikapcsolódás némi krimis beütéssel. Vagyis, pont az, amit legjobban szeretek az írónőtől. Még talán azt is megkockáztatom, hogy ez a rész jobban sikerült, mint a Riva nővérek korábbi bemutatkozása.

Saját sztori és pár évvel később veszi fel az események folyamát. Annyira bele van ágyazva a cselekménybe az előzmény, hogy minden emlékem visszahozza, és aki nem olvasta, képbe kerülhet, hogy ki-kicsoda, mi történet vele korábban és kikkel miért olyan a kapcsolata, amilyen. Vagyis, korrekt folytatás, de önálló történetként is megáll a lábán.

Tetszett, hogy van romantikus szál benne, de ez már nem szerelmi nyüglődés. Christina és Marco fix párt alkotnak, minden tekintetben jól meg is vannak egymással. Még az sem konfliktusforrás, hogy a férfi akár feleségül is venné, de a nő nem akar férjhez menni, annyira elkötelezett a munkája iránt. Jó párost alkotnak, és sokkal szívesebben olvastam egy működő kapcsolatról, arról, ahogy Marco meggyógyította a nő sebeit és kiérdemelte a szerelmét, mint valami mű konfliktusról.

Marco magánnyomozó, Christina tiltott eszközökkel is segítene a bajba jutott nőkön és most van is egy család, akiken segíteni igyekszik. Ez hozza a krimit, mert lesz gyilkosság, eltűnt személy, bűnbanda és sok rejtély. Ugyan azzal nem értek egyet, amikor az egyik szereplő – Rizzo – bonyolultnak nevezi az esetet, mert szépen összeillik minden, de igaz, hogy olvasóként mi tudhatjuk azt is, amit Marco és amit Christina tud meg. Hiszen minden összeillik, csak a szereplőknek kell egy kis idő, amíg összerakják a tudásuk és nekik is meglesz minden információ.
Ténylegesen nyomoznak, vannak izgalmasabb jelenetek – kellemesen szórakoztató. Nem az a körömrágóan izgalmas krimi, de ebbe a környezetbe és stílusba tökéletesen illett így.

A történelem viszont csak díszlet. Leginkább a társadalmi hierarchia zártsága, a szegények nyomorult helyzete van benne, amit sok más időszakra is el lehet mondani. Plusz a külsőségek: a ruhák nagy élvezettel vannak leírva. Ezeket leszámítva bárhol és bármikor játszódhatna. Ugyan Róma a helyszín és névről emlegetve is vannak a terek és a városrészek, de simán el tudom képzelni ugyanezt a történetet pl. Párizsba a Napkirály idején, vagy Angliába a viktoriánus korszakban. A történelmi romantikus zsáner kívánalmai pipálva, de történelmi regénynek ennyit kevésnek érzek.

A karakterei viszont szerethetők, és sokfélék. A Riva nővérek teljesen más alkatok, az egyre inkább regénybéli álompasivá vedlett Marco oldalán Rizzo hoz egy kis csibészséget a történetbe és vannak a romlott, rossz és a mélyre hullt, rendes lányok is. A sötét karakterek nekem izgalmasabbak, és a legerősebb benyomást rám Palmieri grófné tette, akit simán az egyik legutálatosabb karakternek tartok, noha nem ő a regény legrosszabb alakja jogilag. Viszont, a saját lányát eladni prostituáltnak, hogy a maga kényelme meglegyen és őrizhesse a látszatot, az egész más szinten bűn, mint egy bűnszervezetet vezetni. Hozzá a stílusa is…

Ehhez hozzájön az író olvasmányos, szórakoztató stílusa. Könnyű olvasni, érthető és kikapcsol.

Azt már csak plusz poénként említeném, hogyan fűzi össze más regényvilágával is. Azon még mindig vigyorgok, hogyan kerül szóba ebbe a regényben szulejmános duológia…

Idézet: 

…a külső csupán porhüvely, mely mit sem ér, ha a belső rohad…

Az úriemberség tartás és modor, nem pedig vagyon kérdése.