Fülszöveg: 

 A ​Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.
Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”

De ezzel nem vagyok túl elégedett, úgyhogy legyen itt valami a cselekményről is: a fiatal Amelia éppen elhagyja a lánynevelő intézetet. Bájos, mindenki által szeretett ifjú hölgy, aki készen áll hazatérni és majd férjhez menni. A vele egykorú, okos, de jelentéktelen családból származó Becky is vele távozik. Állást kapott, de előtte kis időt eltölt barátnője családjánál. Mindkét lány bekerül az élet játszmáiba: Becky gazdag férjet akar fogni és ügyködik is ezen, míg Emmy gyerekkori ideálja, George felesége akar lenni.

Szerintem: 

Pár éve lehetett nálunk is szavazni a kedvenc könyveinkre. A BBC is szavaztatta az angolokat, és a Hiúság vására is felkerült a listára. Szerintem nem túl jó helyre, 122. lett – de alapból vannak furcsaságok a listán. A kedvenc a LotR, de top10 helyre került a Harry Potter, a Büszkeség és balítélet, a Micimackó – nem is meglepő, angol klasszikusok. De, pl. a Corelli kapitány mandolinja köröket ver olyan regényekre, mint a Dűne, A nagy Gatsby, Monte Cristo grófja, Artemis Fowl és még sorolhatnám.

De maradjunk Thackeray klasszikusa mellett. Egy regény a napóleoni háborúk korszakáról, meg egy nőről, aki meg akarja hódítani a társaságot és jól akar élni. Nyerni akar a hiúság vásárán, amivel a szerző a társadalmat leírja. Itt nem színház, hanem egy vásár az egész világ, ahol csalók akarnak kifosztani és míg sokan bámulnak, mások nyerészkednek.

Az első gondolatom az volt, hogy Thackeray nagyon korán, a 19. században bontotta a negyedik falat. Egy külső, mindentudó elbeszélőt alkalmaz, akit helyenként szabadjára enged és kiszól az olvasókhoz. Mintha az egész történet csak egy műsor lenne a hiúság vásárán, bábokkal. Mintha folyamatosan lenne egy keret, amivel megtöri a történet lineáris rendjét. Modern, működik, kedélyes – de nem feltétlenül örültem neki, amikor a cselekmény helyett a megjegyzéseket olvashattam a vásárról.

Nagyon kényelmes mesélő – nem néztem meg, hogy folytatásokban jelent-e meg egy lapban, vagy egyből könyv lett. Simán elmenne az előbbinek is, annyira nyújtva van és annyi plusz kört tartalmaz. Van cselekménye, vannak fordulatok, de rengeteg töltelékbe és leírásba ágyazva. Lassabb, mint amit mai olvasóként szeretek és az a rengeteg leírás…

Pedig igényes, hamisítatlan szépirodalom és betűtenger. De mára nem ez a bestseller és a szeretett könyv, lásd a fentebb emlegetett listát.

Azzal is gondban voltam, hogy erkölcsileg már másként nézek a szereplőkre, mint ahogy Thackeray a narráció alapján szerette volna. Becky a rossz, Emmy a pozitív hősnő. De, mai fejjel ezzel nem tudok teljesen azonosulni. Ok, az nekem sem ok, hogy Becky prostituálja magát és nyilván nehéz lenne nála kevésbé szerető és nemtörődöm anyát találni, de azt meg tudom érteni, hogy többet akar és küzd ezért. Feltalálja magát, kreatív, kihozza a legtöbbet abból, ami jutott neki. Okos. Sok döntéséért el lehet ítélni, de csak azért, mert feljebb tör, nem. Ami vele történik, az ő útja adja a regény izgalmas részét, és az olvasón múlik, hogy drukkol vagy sem.

Emmy a szememben az a szerencsétlen naiva, akit messze elkerülnék. Helyes, kedves, viszonylag szép és ennyi. Becky mellett butácska és az elvakulásig naiv. Hiába erkölcsileg ő a jó, ha ez azzal jár együtt, hogy mélyen boldogtalan, magányos és bezárja magát egy kalitkába, ami még csak nem is aranyból van. Ő jobb anya, szereti a gyerekeit – de ő sem a JÓ anya. Ő meg elkényezteti és megfojtja a szeretetével a fiát. Olyan szinten nem tud magáért küzdeni, csak egy játékbaba, hogy az számomra már taszító.

A férfiak sem nyertek meg jobban. Rawdon a végére növeszt gerincet, de addig ő is csak bábu. George önző és egomán, Dobbin a szerelméhez hasonlóan elvakult és képtelen kiállni magáért. Csodálom is, hogy katonaként sikeres lett, mert a saját magánéletében képtelen még harcolni is azért, akit/amit szeretne.

Miközben jellemek és elég összetett szereplők vannak, kicsit úgy éreztem, hogy itt mindenki vagy balek, vagy elkövető. Egyikkel se akarok azonosulni.

Könnyű ma is aktualitást találni benne, a feljebb törés és soha meg nem elégedés a mi korunkban is bőven ismerős. Ahogy az is, hogy a kapcsolatok és a születés mennyit számít. Nem véletlen, hogy vannak új feldolgozásai is. Lehetne olyan is, ami mai korszakba helyezi, működne.