Fülszöveg: 

Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?

Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.

Szerintem: 

Lehetne szerelmi történetként is olvasni, de

én nagyon nem azt érzem ki belőle. Tragédia és fekete tükör, elveszett emberek és egy felelőtlen kor rajza. Kb. senki nem azt kapja benne, amit jelleme szerint érdemelt volna.

A központi alak a titokzatos Jay Gatsby, a címszereplő. Minden körötte mozog, de nem ő az elbeszélő. Fitzgerald egy Nick nevű fiatalembert választ, aki leköltözött Keletre és megismeri az itteni gazdagokat, előkelőket. Az egyiknek, Daisy-nek unokatestvére. Ezért is figyelhet fel rá Gatsby, aki körül nagy a rejtély. Bámulatos estélyeket tart, hatalmas a vagyona. De ki ő? Honnan jött és miből lett pénze? Senki nem ismeri, mindenki találgat. Nick majd a mesék mögé láthat, hiszen ő lesz az a kapocs, amivel Gatsby Daisy közelébe akar jutni.

Így kapunk egy történetet a történeten belül. Abban volt egy szegény fiú, aki beleszeretett a környék gazdag szépébe. De a lány nem várta meg, egy hozzá hasonló gazdag fiú felesége lett és amikor a szegény gazdagként visszatért, nem tudta elfogadni, ami történt. Vissza akarta kapni a lányt és beilleszteni a mesébe, amit magáról kitalált. Ez Gatsby tragédiája is – képtelen elengedni az egykori álmot, az elképzelést magáról és az áloméletéről, amibe beleképzelte Daisy-t. Komolyan elhiszi, hogy átírhatja a múltat. Nem látja Daisy-t, az igazit, csak az ideált, akinek elképzelte. Pedig Gatsby sikerember, a nulláról építette fel magát és lett valaki. Az amerikai álom embere, akit a romantikus meséje sodort a végzetébe.

A másik történet Daisy és Tom meséje. Nick szájába adta a tökéletes jellemzést róluk Fitzgerald a regény végén: örök gyerekek, önző emberek, akik mindent és mindenkit összetörnek maguk körül, majd elvárnák, hogy más tegye rendbe utánuk a dolgokat. Daisy a gondtalan szépség, aki teszi, amihez éppen kedve van. Elkényeztetett, felelőtlen, az egyetlen erénye, hogy szép. Tom hozzá hasonló aranyifjú, aki szerint neki minden jár. Szerető, feleség, vagyon, társadalmi megbecsülés. Amikor ki kellene állni, szembenézni a tetteivel, másra hárítja a felelősséget. Mert ez krimi is: egy gázolás történik, egy nő meghal. Aki nem mellesleg Tom szeretője és azt hitte, a férfi elé szalad ki. De Daisy ült a volán mögött, aki elgázolta. A szenvedő férj meg rájön a szeretőre, de Tom ahelyett, hogy vállalná, mit tett, Gatsby-t nevezi meg maga helyett. Így ez a páros eléri, hogy Gatsby, aki csak a szerelmét akarta visszakapni, agyon lesz lőve, miközben szeretőnek és gyilkosnak tartották. Mert Daisy helyett magára vállalja a gázolást, Tom pedig maga helyett 'szeretővé' tette és már cáfolni sem tudhatta. És mit tesznek ezek a semmit érő, gazdag és szép emberek? Követik a már megszokott mintát. Tovább költöznek, maguk mögött hagyva a botrányt, hogy aztán újabb embereket és életeket törjenek össze máshol.

Fitzgerald rá tud mutatni az amerikai álom és a gazdag elit mocskos képére is. Talán ezért is kellett tragédiának és igazságtalanságnak lennie – mert így fáj legjobban, hogy a külső és a vagyon mit el nem tud fedni, mit meg nem tehetővé teszi.
Mert konkrét történetet kaptunk, de a szereplők könnyen általánosíthatók egy korszak gyermekeire. A háború után elveszett, múltat újraélni akarók lehetetlenségére, mert nem lehet elkapni a zöld fényt, nem lehet az időt visszapörgetni. A vagyonba születettek a kiváltságaikkal, amikkel nem tudnak mit kezdeni, csak károkat okoznak és még maguk is boldogtalanok közben.

Mert boldog ebben a regényben bárki? Kétlem. Még Nick sem kap happy endet, tanúja az eseményeknek és vesztese saját szerelmi történetének Jordannel. De nem is az a szerepe, hogy ellenpont legyen, boldog. Ő azért kell, hogy kimondja az igazat. Hogy meggyászolja az amerikai álom elestét és az örök gyerek elit pusztítását.

Mindenkire lehet követ vetni. Ennek ellenére a bűnösök között megtaláltam a bűnösebbeket. Daisy és Tom, mindkettő annyira ellenszenves és káros személy, hogy komolyan gyűlöltem őket. Ezért is vagyok képtelen szerelmi történetként olvasni, mert volt ugyan szerelmes bárki is ebben a könyvben? Jay Gatsby egy illúziót, egy álmot kergetett, fogalma sem volt a valódi Daisy-ről. Tom trófeákat gyűjtött, nem szeretett, csak hódított. Daisy meg a vagyont és a kényelmet, az imádatot kereste és gyűjtötte. Tom csalja, Jay a lába nyomát is imádja? Most már pénze is van, hát vált. És ugyanilyen könnyen költözik tovább a férjével, még Gatsby temetésére sem megy el.
És hogy rúgjanak még egyet az elitbe, a szépekbe és gazdagokba, Nick kivételével mindenki haszonlesőnek és kétszínűnek bizonyul. Ettek-ittak, buliztak nála és hízelegtek – de temetésre már csak Nick ment.

Azon túl, hogy ennyire fel tudott zaklatni, ennyire valós az üzenete ma is: légy szép és gazdag, bármit megtehetsz – ez a regény még pompásan meg is van írva.
Az időzítés, a tempó. Felvezet, alapoz és egyre gyorsulnak az események. A végére pedig olyat csap, hogy érzelmileg mélyen felkavarjon.
Fitzgerald híres volt arról, hogy mennyire gondosan ír, mennyire kiszámított minden mondata és a szóválasztása. Ezért sem írt többet, neki idő kellett a munkáihoz, viszont, amit kiadott a kezéből, az mestermű. Ezért is klasszikus. Bár fordításban olvastam, így is érezni ezt a gondos szerkesztettséget, ezt az igényességet benne. Fitzgerald az a szerző, és A nagy Gatsby az egyik olyan regény, ahol vért izzadna az ember, ha egy mondatot is le akarna húzni.

Ma is releváns, remekül megírt és nem csak története, de mondanivalója is van. Utálom, hogy ennyire fel tud zaklatni – de ezért is remekmű, nem igaz?

Idézet: 

Ma kisiklott a kezünk közül, de sebaj – holnap majd gyorsabban futunk, majd jobban kinyújtjuk a kezünket utána… Mígnem egy szép napon…
Mi azonban fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelen visszasodor bennünket a múltba.

Nézd, én már harmincéves vagyok, vagyis legalább öt évvel idősebb annál, hogy hazudjak magamnak, és aztán elbüszkélkedjem vele, hogy milyen becsületes vagyok.