Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Christie: Életem

2022. június 09. - BBerni86

Fülszövegeletem.jpg

Agatha Christie-t (1890-1976) az egész világ ismeri. Több mint száz regényt, elbeszélést, színdarabot és rádiójátékot írt. Könyveit milliárdos példányszámban olvassák a világ összes nyelvén – ő a világirodalom legolvasottabb szerzője. Az Életem (An Autobiography) 1977-ben, az írónő halála után egy évvel jelent meg, s bepillantást nyújt elképesztően színes és fordulatokban gazdag magánéletébe a kisgyermekkortól a házasságokon és a háborúkon keresztül az alkotói mindennapokig, valamint a második férjjel, Max Mallowannel közösen folytatott extrém kalandtúrákig, azaz a régészeti expedíciókig. Szinte személyes ismeretségbe kerülhetünk e zsenivel – egy olyan mű révén, amely játszódjék akár az „unalmas” viktoriánus Angliában vagy a titokzatos, ismeretlen Keleten, legalább annyira lebilincselő, mint a szerző legizgalmasabb regényei.

Szerintem

Írónő, akit nagyra tartok a munkásságáért? Agatha Christie biztosan az elsők között ugrik be. Több nagy kedvencem szerzője, mint az Öt kismalac és a Tíz kicsi néger. A krimi királynője, akinek szeretem a rövidebb történeteit is, és bármikor könnyen belemélyedek egy-egy regényébe.

Mivel a memoárja újabb kiadást kapott, beszereztem és el is olvastam. Igaz, alaposan meglepett a vastagsága. Ennyire kalandos lett volna az élete is? Nekem mindig az a néni ugrott be róla, aki a borítóra is felkerült: az idős asszony a könyvek között.

Először is, ez teljesen más élmény volt, mint a krimik. Azokban mindig kiemelem, hogy mennyire szerkesztettek, mennyire a lényegre szorítkozik. Itt viszont emlékezik és mesél, mindenre annyi időt hagy és oldalszámot, amennyit csak akar. Így lehet, hogy döbbenetesen sokat ír a kisgyermek koráról. A játékai, a dadája, a szüleivel való kapcsolata, a szobái, a sétái és a kutyája, de hosszan tudnám még sorolni. Sokkal jobban megismertem a kislány Agathát, mint a későbbi asszonyt vagy anyát.

Terjengős, de összeáll. Szimpatikus személyiség, szép emlékek – kellemes olvasmány. Mellette egy korszak rajza is, amiből meg lehet tudni, hogyan éltek a jómódúak Angliában a VH előtt. Ugyan a szerző kihangsúlyozza, hogy nem voltak gazdagok, de azért ezt szépítésnek érzem. A szülei nem dolgoztak (tudok is irigykedni, soha egy nap munka, se állás, se semmi, csak a hobbik és utazások), a családi örökség jutalékaiból fedeztek mindent. Több szolgájuk volt, többek között szakácsnőjük. A nyarakat Franciaországban töltötték. Az a réteg, akit a krimikben is megmutat. Nekem innen gazdagnak tűnnek, ha voltak is náluk gazdagabbak…

Majd következnek a házasságok és az írói sikerek. Itt már valóban egy nem gazdag család sorsát követhetjük. A szép pillanatok és a közös örömek vannak kiemelve – a kötetből Agatha Christie különben ilyen személyiségnek is tűnik nekem. Aki örül annak, ami jutott neki és igyekszik az élete azon dolgaira koncentrálni, amelyek boldoggá teszik. (Bőven volt ilyen.) Megvoltak a maga tragédiái, mint a válása vagy az első veje halála a háborúban, de nem ezek a meghatározó élményei. Irigylésre méltó, hogy milyen helyeken járt, mennyire szeretett és szerették. Ahogy egyensúlyt tudott teremteni az életében: a szakmájában az egyik legnagyobb lett, támogató feleség volt, a lányával jó kapcsolatot ápolt. Ahogy szeretett élni. Ha eddig tiszteltem a munkásságáért, és felnéztem rá a krimi királynőjeként, most tudom becsülni azért is, amilyen ember volt, amilyen élete volt. Amin esetleg felhúzom a szemöldököm, mint pl. az éves világ körüli út, ami közben a nővére nevelte sajátjaként Agatha kislányát, az a korszak sajátossága. A gyerekek keveset voltak a szüleikkel, dadák és bentlakásos iskolák nevelték őket.

Igyekszik lineárisan mesélni: elindult a kisgyerektől, jön a fiatal nő, a feleség és anya, majd a későbbi évek is. Mereven azonban nem ragaszkodik ehhez a szerkesztéshez: ha valamiről valami korábbi vagy későbbi eszébe jut, kedélyesen elmereng és anekdotázik róla. Saját gyerekkori emléke felidézheti az unokát, akiről így sokkal előbb mesél, mint ahogy a történetben egyáltalán maga felnőtt volna. Ezek a betétek is kedélyesek, és nem zavarják a megértést.

Nagy kedvenceim voltak a regényekről, színházi előadásokról szóló részek. Egy-egy történet kapcsán elmeséli, honnan jött az ötlet hozzá, milyen minta volt hozzá. De a regényei számához képest kevésről mesél, és még a legismertebbek közül se került bele minden. Részletesnek se mondanám. Egy-egy rövid sztori mindössze. Az is alig 1, talán 2 bekezdés, honnan kapta Hercule Poirot a nevét. Ez az, amiről sokkal többet olvastam volna: hogy születtek a híres krimik?

Ha kritizálni akarom, ezek lennének a főbb pontok: annyira híres írónő, annyira meghatározza az angolszász krimit és ahhoz képest nagyon keveset szakmázik a memoárban. A másik, hogy mennyire sok teret hagyott a gyerekkorának, aránytalanul sokat az első éveknek. De különben regényes, jól olvasható, pozitív memoár egy pozitív személyiségről.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr217835997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása