Fülszöveg: 

Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.
Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.
Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében.

Szerintem: 

Azt hiszem, Gibson nálam egy polcra kerül Philip K. Dickkel. Hiába tudom, hogy a zsánerben mennyire jelentős, és értem is, hogy miért kultikus szerző, de nem tudom szeretni a regényeiket. Ezt éreztem a Mona Lisa Overdrive kapcsán is.

A történet több szálon van elbeszélve, és a végére lehet majd érteni, hogyan kapcsolódnak össze a történések és a szereplők. Van egy kamaszlány, akinek az apja fejes a jakuzában, és Londonba kell mennie. Van egy virtuális világos sztár, aki kezd rádöbbenni, hogy az apja mit tett vele korábban és miért más, mint a többiek. Van egy szerencsétlen prostituált, akit eladnak és átplasztikáznak, terveik vannak vele.
Egy ponton el is engedtem, hogy én ezt meg akarjam érteni. Magában vettem a jeleneteket, és inkább a világra figyeltem, amiben ezek történnek. Az sötét, változatos, ugyanakkor jövőbeli, más – nem is nagyon tudom magam beleélni, noha Gibson jó világépítő, és ezt a világot már a harmadik kötettel igyekszem megismerni.

A fejlődés iránya, ahova minden tart, saját korában egyedi ötlet lehetett, én már az utódok miatt ismerősként üdvözöltem. A tudatok átkerülnek egy nem fizikai, csak virtuális valóságban, és ott élnek tovább. Erre ment ki a játék a Westworldben, megcsinálják a Ready Player Two-ban is, csak hogy a frissebbeket említsem. Újfent éreztem is, hogy későn olvastam. Ha nekem is új tudott volna lenni, jobban értékeltem volna. Így csak lekönyveltem, hogy még egy ötlet, ami az általam ismert sci-fi része, és itt vannak a gyökerei.

A történetben egyértelműen a női hősök dominálnak, és még változatosak is. Kumiko nem sok vizet zavart, gyakran nem is értettem, mit kóvályog. Mona elveszett, és szánni való. Ő a példája annak, hogy a függőség és a rossz kapcsolatok hogyan tönkre tudnak tenni egy embert. Itt a jövőbe van helyezve, de ha mai droggal helyettesítjük a kristályt, sajnos, rá lehet ismerni korunkból is a történetére. Angie talán a számomra leginkább szimpatikus, de még őt sem mondanám szeretett figurának.
Gibson nem hősöket és szerethető alakokat ír, sok az árnyalat és nem célja, hogy szeressük a karaktereit. A világ, amiben mozognak, fontosabb.

Jelenetek szintjén működik, érdekes, és felépít egy disztópikus világot, amelynek most újabb színeit fedi fel. Tudom, miért dicsérjem, de nem szerettem. Sőt, tovább megyek: értékeltem a regényt, de én untam.