Fülszöveg: 

A ​sors ismétli önmagát?

Calla Fletcher kétéves volt, amikor az édesanyja vele együtt elmenekült az alaszkai vadon és az elszigetelt vidéki életmód kihívásai elől, és elhagyta Calla apját, Wren Fletchert. Calla sosem nézett vissza, és huszonhat évesen a mozgalmas torontói életen kívül nem ismer mást. Amikor azonban az apja felveszi vele a kapcsolatot, és tudatja, hogy súlyos beteg, a lány tudja, hogy ideje megtennie a hosszú utat a határmenti elhagyatott kisvárosba, ahol született.

Calla szembenéz a mászkáló vadakkal, a különös nappali órákkal, az elképesztő bolti árakkal, és időnként még – szent ég! – a kinti pottyantós vécével is, cserébe, hogy megismerhesse az apját: a férfit, akivel a rengeteg hibája ellenére is újra törődni kezd.

Ám miközben nagy küzdelmek árán igyekszik hozzászokni a sarkközeli éghajlathoz és az otthonitól teljesen eltérő életritmushoz, Jonah – egy csendes, cinikus és büszke alaszkai pilóta, aki Calla apjának repülős vállalatát, a Vadont működteti – alig várja az elkényeztetett városi lány bukását. Meggyőződése ugyanis, hogy Calla túlságosan kényes ahhoz, hogy megbirkózzon a vadonnal.

Jonahnak feltehetőleg igaza van, de Calla eltökéli, hogy bebizonyítja a tévedését. Aztán váratlanul azon kapja magát, hogy elmélyül a kapcsolata a robosztus pilótával. Ahogy a férfi rejtett megvetése egyre halványul, barátság veszi át a helyét – vagy talán valami mélyebb is? De Calla nem azért jött Alaszkába, hogy maradjon, Jonah pedig sosem fogja otthagyni a helyet, ami az élete. Ostobaság lenne mindkettejük részéről románcba kezdeni, és ugyanarra az útra lépni, amivel Calla szülei is megpróbálkoztak – és kudarcot vallottak – évekkel korábban.

Egy egyszerű igazság, amiről kiderül, hogy nem is olyan egyszerű.

Szerintem: 

Az ilyen meglepetésekért olvasok sok műfajból. Nem vártam, de nagyon megfogott ez a könyv. Amit nem szoktam szeretni egy romantikus regényben, Tucker nem írta bele és egy szórakoztató, romantikus, de komolyabb témákat is feszegető regény lett belőle.

A cselekmény elég változatos és annak ellenére, hogy a világvégére kerül Calla Alaszkába, mindig akad valami. A repülős utak, a játszmák Jonah-val, de még a szójatej beszerzése is tud érdekes lenni. Banditáról nem is beszélve, az egyik kedvenc szereplőm a történetben…Bírom, amikor a szerzőnek nem kell nagy kalandokat és izgalmakat kitalálnia, mégis értelmesen meg tudja tölteni a regényt, és nem csak arról szól, hogy a szerelmes pár miként epekedik egymásért.

Ha már a szerelmesek emlegetem. Calla és Jonah – ahogy eleinte egymás agyára mennek, azon sokat mosolyogtam. Íve van, ahogy ellenségekből barátfélék lesznek, majd berobbannak a hormonok és haladnak a szerelem felé. Itt oda van figyelve arra, hogy vágy és szerelem ne legyen összemosva – nem egymásba szeretni akartak, az közben alakul ki. Jót tesznek egymásnak (pedig hú de nagyon más karakterek, kész ellentétpár), volt benne humor is, érzelem is. Amikor már együtt vannak, erotika épp annyi kerül bele, hogy szenvedélyes legyen a hangulat, de Tucker szerencsésen nem ágyjeleneteket halmoz.
De a szerelmes pároknál Calla szüleit is meg kell említeni. Szívtörőnek érzem, ahogy ők egymásnak a nagy Ő, és mégsem tudnak együtt lenni. Még akár vitatkozni is lehet, mit lehetett volna másképp, ki miben és mikor hibázott. Calla és Jonah a kötet párja, de a szülők története is regénybe illő és nem is egy rózsaszín mese.

Szerettem a regény szereplőit. Itt nem csak Jonah és Calla szerepelnek, van köröttük egy közösség és ők is meg vannak formálva. Nem szeretem, amikor egy romantikus tulajdonképpen csak kétszereplős történet. Itt ez nem áll fent.
Ráadásul nem meseszereplők szeretnek egymásba. Jonah és Calla is kapott hibákat. Olyannyira, hogy egy-egy ponton Callát legszívesebben meg is ráztam volna. Ahogy tipikus városi csinibabaként megjelenik és kényeskedik és még csak le sem esik neki, hogyan viselkedik. Amit a szójatej miatt is művel a boltban… Ő látványosan fejlődik és tanul itt meg pár dolgot, és nem csak Jonah miatt.

Mert a regény nem is csak szerelmes. Egy apa-lánya történet is, elég szívfájdító módon. Nagyon át tudtam érezni, ahogy a szereplők érzik magukat, mérgesek és megbocsátanak, gyászolnak és néznek szembe mindazzal, ami vár rájuk. Calla és Wren története legalább annyira, mélységgel és érzelmekkel, megható és humoros jelenetekkel van megírva, mint a szerelmi szál.

Hangulatosak a repülős részek. Alaszkának is atmoszférája van a történetben. Olvasmányos, kellemes könyv, amihez hozzájárul az is, hogy el vannak találva a leíró részek. Nincs túlírva, de szánt arra helyet a szerző, hogy megvilágítsa, miért olyan vonzó egyeseknek Alaszka, míg mások menekülnek onnan.

Tetszett a borítója is, de ami még fontosabb, a tartalma is.