Fülszöveg: 

Tatjánának tizennyolc évesen és várandósan, csodával határos módon sikerül nyugatra menekülnie a háború sújtotta Leningrádból, abban a hiszemben, hogy megözvegyült. Ám férjét, Alexander Belov őrnagyot, a Szovjetunió sokszorosan kitüntetett hősét letartóztatta Sztálin hírhedt titkosrendőrsége, és jelenleg éppen a kivégzésére vár hazaárulásért és kémkedésért.

Tatjána új életet kezd Amerikában. A háború utáni New Yorkban olyan munkát és barátokat talál, és olyan élet vár rá, amilyenről álmodni sem mert. A gyász elől azonban nem menekülhet, és egyre hallja Alexander hívó szavát.

Mindeközben Alexander élete nagyobb veszélyben van, mint valaha. A férfi, aki amerikainak született, de már fiatalon Oroszországban rekedt, a Vörös Hadseregben szolgál, és a túlélés reményében szovjet állampolgárnak adja ki magát. Neki még nem ért véget a háború, de Oroszország esetleges győzelme vagy veresége egyaránt a biztos halált jelenti számára.

Szerintem: 

Olvastam A bronzlovast is, de az nem tudott ennyire megfogni. Ebben volt meg minden, ami csak kellett: történelem, harcok, nagy veszélyek, küzdelmes hétköznapok, rendszerkritika, egy nagy szerelem próbatételei és szárnyalása. Egy 600 oldal feletti kötet, de sajnáltam, hogy vége lett, annyira szerettem olvasni. Nem egy fejezetét kétszer is elolvastam, annyira lekötött.

Simons ügyesen olvasztotta egybe egy folytatás egy egy másik szemszögből elmesélt duológia tulajdonságait. Hiszen Alexander és Tatjána története folytatódik: a lány New Yorkban igyekszik otthont teremteni magának és a fiuknak, míg a halottnak hitt férje a szovjet rendszerbe ragadtan küzd az életéért. Mivel éppen a II. világháború zajlik, egyiküknek sincs könnyű dolga: Alexander a leggyilkosabb csatákat vívja, míg Tatjána ápolónőként néz szembe a borzalmakkal.
Ugyanakkor Alexander szemszögéből végig lehet olvasni a jelennel párhuzamosan az első kötet történetét. Kiegészítve azokkal a dolgokkal, amik csak az ő életének a darabkái. A gyerekkora, a szovjet rendszerbe érkezés és a dolgok elvadulása, természetesen a szerelmi szál is, egészen addig, hogy eljutunk arra a pontra, ahol a regény elején találkoztunk vele és indultunk a jelen kalandjaira.

Sokféleképpen izgalmas a regény, sok-sok típust magába olvasztva. Egyrészt, egy nagy szerelmi történet, ami csak még jobb attól, hogy nincsenek együtt, az emlékeikbe kapaszkodnak. Amikor a végére megint összekerülnek, el is indul a regény a szenvedélyes/nyálas irányba, de arra már annyit küzdöttek az életéért és egymásért, hogy még azt is tudtam szeretni, hogy boldogok lehetnek, ha ugyanez máskor nekem túl romantikus – erotikus is lett volna. El tudom hinni, hogy 3 év önmegtartóztatás után pörögnek a hormonjaik, de azért az őket üldöző orosz katonákkal a nyomukban, egy ellenséges területen spontán fürdőzéssel egybekötött szerelmeskedés? Azt hinné az ember, hogy futnak az amerikai zóna felé kifulladásig.
Sokkal jobb a szerelmük egész története Alexander szemszögéből. Nem annyira éles a szerelmi háromszög, és sokkal kevesebb szerepe van Tatjána nővérének, amit nagyon tudtam díjazni. A lányok élelemért küzdésénél is sokkal érdekesebb az, ahogy a politikai okokból üldözött fiú boldogult.

Mellette megvan az az újrakezdős, életet építő hangulata, amiért a Brooklyn is a kedvenc regényeim között van. Tatjána belecsöppen egy teljesen más társadalomba, és fel kell találnia magát. Dolgozik, barátokat szerez, neveli a gyerekét. Nem olyan kalandjai vannak, mint Alexandernek, de a maga módján itt is izgalmak és feszült helyzetek vannak. Szerettem a városi képeket, a vidám mellékszereplőket és ahogy ellenpontozza a férfi fejezeteit. Itt lehet szusszanni egyet, levegőt venni és kicsit megkönnyebbülni, mielőtt egy újabb háborús fejezet jön.

Mert Alexander fejezeteiben ötvöződik a történelmi – társadalmi regény a háborússal. Végig megvan az a vonal, hogy micsoda igazságtalanságok és kegyetlenségek mentek a Szovjetúnióban. Az 5 éves tervek kudarcai, az emberek szenvedése, a politikai rendőrség és ténykedése, ahogy az emberi élet nem ér semmit. Alexander fiatalon is rájön, hogy ebben a rendszerben az ember, amit a vezetők legkönnyebben lehúznak, és katonaként is ezt kell megélnie. Ki is mondják, hogy több, mint embertelen, ahogy a szovjetek a saját embereikkel bánnak. Van GULAG, vannak nagy rémségek, miközben a gyilkos csatákat is látjuk. Mindkét oldal átélhető, borzongtató, és izgalmas is. Pedig a modern háborús regényekért nem rajongok, de itt faltam azt is, amikor pl. egy hídon igyekeznek átkelni ellenséges tűz alatt, vagy az erdőt partizánként védő túlerővel kellett szembenézni.

Nagyon komor helyenként, nagy tragédiák is vannak benne – meg árulások. Messze nem egy boldog könyv, de annyira az élet teljes spektrumát hozza, hogy mellette vannak nagyon megható, szerelmes vagy éppen humoros részei is. Érzelmileg sokszínű, és végig átélhető élmény.

A címszereplők romantika korabeli szinten hősök, tele jó tulajdonsággal és nagyon szerethetőek. Nagyon drukkoltam is értük, de kellett az is, hogy sokféle ember legyen köröttük. A cserfes, flörtölő Vikki, aki visszarángatja az életbe barátnőjét és akit rá lehet venni olyasmikre, mint a vonatozás az ország távoli felébe. A zsörtölődő Ouszpenszkij, akinek meglepő dolog áll a hűsége mögött. A kárhozatból visszatérni próbáló Pása. Jermenko, a szinte tökéletes katona. A mélybe hulló anya, akit reménytelen helyzete a vodkába bolondít. Az idealista apa, aki vakon kitart hite mellett. De sorolhatnám még, attól is olyan jó a regény, hogy sokszereplős – megvannak a főszereplők, a kiemelt mellékszereplők és sok-sok alak köröttük.

Annyira rákaptam, hogy az előző részt is előbbre tettem a polcon, pedig abban sokaltam a szerelmi szálat és a szerelmi háromszögeket se szeretem. De még a borítók is összepasszolnak, és ha ez első soros lesz, mellé teszem a másikat is…

Idézet:

Alexander, mindig emlékezz arra, ahogy éled majd az életed, hogy csodálatos tehetséged van. Ne pazarold el, na használd felesleges dolgokra, ne élj vissza vele, és ne gondold, hogy mindig így lesz. Te vagy a fegyver, amit magaddal hordasz halálod napjáig.