Fülszöveg: 

Bűnöző. Gyilkos. Szörnyeteg.
Azt beszélik, Cyrus Reed könyörtelen ember. Vasököllel uralja az alvilágot.
Vagyonokat szerzett meg, birodalmakat épített föl.
Sosem találkoztunk volna, ám a sors úgy hozta, hogy ugyanannál a pókerasztalnál kötöttünk ki.
A privát szigetén ébredtem fel.
Fogságban.
A gyűlölet és a vágy veszedelmes játékát űztük.
Azt mondta, meg akar védeni.
Megmenteni.
De tőle ki ment meg engem?

Szerintem: 

Én szeretem az adaptációkat – elsősorban a klasszikus meséket szokták, és némileg üdítőnek is találom, hogy Harrison

a görög mitológiát vette elő, nem Hamupipőkét. Hádész és Perszephoné történetét írta át, csak mai és maffia környezetbe helyezve.

Ami a baj volt vele: túl erőszakosan domborítja ki, hogy mi is a történet a történet mögött. Ivy rá is kérdez a férfitól, hogy Hádésznak képzeli-e magát. Eleve egy kastélyban él, egy csak hajóval megközelíthető helyen. A kutyája neve Cerberus/Kerberosz. Az alvilág királyának mondja magát. Csak éppen ez az alvilág a földi bűnvilág, nem a görög mitológia meg a holtak hona. Vagyis, eleve el van magyarázva az alap, és a szánkba van rágva, hogy ebben a történetben Cyrus az Hádész. Kár érte, sokkal jobban működne, ha nem érezte volna úgy Harrison, hogy ezt millió meg egyszer tudatosítania kell az olvasóban.
Ivy és Perszephoné hasonlósága nincs így magyarázva, jobban is tetszett. Ahogy a virágokért van oda – az istennő tavasz istennő volt. Ahogy Cyrus elrabolja, ahogy az eredetiben is lányrablás volt. Még a megoldás is, ahogy majd az utóhang szerint élnek. Azon kacarásztam.
Nekem ez adott némi pluszt és tudta kissé feledtetni, hogy amúgy milyen a regény.

Mert ez elvileg szerelmes és maffia regény. Egyik oldal sem győzött meg.
Mint romantikus: nekem nem derült ki, hogy miért szeretnek egymásba. Cyrus csak meglátja Ivy-t és annyi. Onnantól kezdve csak Ivy létezik számára. Ivy meg a férfi foglya, és nem mondhatnám, hogy jól bánnak vele. Az ki van hangsúlyozva, szintén millió meg egyszer, hogy Cyrus nagyon jóképű, és ez kezdettől hat a lányra. De ebből hogy jutunk el oda, hogy ez a nagy, a végzetes és az örökké nagy szerelem?
Bár azt díjaztam, hogy nem szexjelenetekkel pótolja ki a hiányt Harrison, van némi cselekmény és beszélgetnek is. A végére azért azt elhiszem, hogy nem csak az motiválja őket, hogy milyen jóképű/szép a másik.

A maffia szál még hihetetlenebb. Eleve nem értem, hogy lesz Cyrus bankárként az alvilág királya. Nem úgy van, hogy ő a szolgáltató, akit a többiek igénybe vesznek? Valahogy nem érzem reálisnak a hatalmi viszonyokat.
De az egész fura. Pókerrel mégis hogyan lehet tisztára mosni a pénzt? Meg az a leszámolás is a végén. Nagyon érezni, hogy a szerző szerelembe meg románcba gondolkodott, semmi érzéke az akció jelenetekhez. Az a csapda is… Ha ilyen idióta minden maffia vezér, csoda, hogy még hatalmon vannak vagy nem csukták le őket.

A stílusa sem vonzott be. Elég trágár a könyv és nekem karakteridegen is, amikor durván beszélnek. Cyrus, aki hideg arisztokratának tűnik a maffia vezérek között, miért beszélne így?

Vagyis, akadt vele bőven bajom, de azért a klasszikus történet mai formában vonal pár dologért kárpótol. Kutyával együtt :)