Fülszöveg: 

Az ​1980-as évek végén Bryan Stevenson, a fiatal, Harvardon végzett ügyvéd Alabama államba, a halálra ítéltek földjére utazik, ahol a legmagasabb az egy főre eső halálbüntetések száma egész Amerikában. Hamar rájön, hogy a halálsorokat megtöltő elítéltek között rengeteg a szegény fekete, akiknek esélyük sem volt a tisztességes tárgyalásra és a jómódú embereknek kijáró jogi segítségre. Hiába telt el több évtized, Alabamában alig változott valami a faji egyenlőtlenség témáját megörökítő klasszikus regény, a Ne bántsátok a feketerigót! óta. Az ügyvéd megismeri az egy fehér lány megölése miatt a halálsoron ülő Walter McMilliant, akit döbbenetére egyetlen, meglehetősen zavaros tanúvallomás alapján ítéltek el alig másfél napos tárgyalás után. Az alibivel rendelkező és büntetlen előéletű fekete férfinak egyetlen bűne van: korábban egy fehér nővel folytatott viszonyt. A fiatal ügyvéd perújrafelvételt akar, de akármerre fordul, sziklaszilárd falakba ütközik. Őt azonban nem lehet eltántorítani.

Szerintem: 

Sajnos, megszegtem a magam szabályát, és előbb

láttam a filmet – ami a borítón is visszaköszön Michael B. Jordannel –, mint ahogy elolvastam a könyvet. Ahogy lenni szokott, csalódtam is. Mert ez tényleg memoár és jogtörténet, nem pedig egy tárgyalótermi krimi, ami felé a filmet elvitték.

Bryan Stevenson nem simán elmeséli Walter esetét, akit ő szabadított ki a halálsorról és érte el a felmentését. Sokkal inkább az egész pályafutását mutatja be az ügyeken keresztül, amelyek a legnagyobb hatással voltak rá. Azt veszi nagyító alá, hogy milyen hibái vannak a jogrendszernek, milyen tragédiák történnek, és ő ezeket miképpen látta. Talán azért Walter esete van a középpontban, mert ez különösen agybajos egy eset. Már a nyitánynál nyilvánvaló, hogy Walter nem erőszakolt és ölt meg senkit, de ez a bíróságon, a rendőrségen senkit se érdekel, simán lecsukják és ki is végeznék. Azért remélem, nem sok eset van, ahol a vád koronatanúja fenten hangoztatja évekig, hogy hazudott és a rendőrök vették rá a vallomásra, de amikor ezzel fellebbeznének a halálos ítélet előtt, és a férfi a tárgyaláson a bírónak is elmeséli, hogy hazugság volt minden, a bíró nem találja elegendőnek a bizonyítékot és az eredeti, hamis vallomást fogadja el az igazinak.
Walter történetében minden benne van, ami a rendszerben rossz lehet.

Azért is nem tetszett a könyv, mert ez annyira mintaeset, hogy semmi izgalom nincs benne. Mindenki hajlandó tanúskodni. Rengeteg bizonyíték van. Walter egyértelműen ártatlan. Tényleg, csak az a konfliktus és a zavar, hogy a jogrendszer mégsem orvosolja a hibát és elnyomja Waltert továbbra is.
Nincs igazi nyomozás, nincs krimi, nincs feszültég. Ezért is éreztem csalódásnak a könyvet.

Annak a krónikáját kapjuk, hogy van jelen a rendszerben a rasszizmus. Fekete és latin származású fiatalemberek tönkretett életei. A női börtönökben elharapózó állapotok – volt, ahol már a börtön lelkésze is erőszakolta a hozzá menekülő nőket.
Ha az a cél, hogy az olvasó felháborodjon és a fejéhez kapjon, van ebben olyan történet, amivel el lehetett ezt érni. Olyan fájdalmas belegondolni, hogy ezt a sok-sok borzalmas esetet nem a fantázia szülte, ez egy memoár és megtörtént esetek sora.

Stevenson igyekszik lineárisan elmesélni az eseményeket, és a más eseteket is akkor szövi be, amikor időben ott vannak Walter esetének jelenlegi állása mellett. Ugyan a sok kitérőtől csapongónak hathat néha, de ha elfogadjuk, hogy ez nem Walter kiszabadításának az esete, hanem a rasszizmus elleni harcé a jogban, már helyre kerül minden.

Közepesen olvasmányos. Azért érezni, hogy egy ügyvéd memoárja és nem regény. De nem száraz, igyekszik a szereplőkről hiteles képet festeni és nem beleveszni a jogászati kérdésekbe.

Azt már sajnos nem tudom meg, hogy tetszett volna, ha előbb olvasom Mert fontos témákról szól, ha nagyon amerikai is a kép, amiről beszámol. Az emberi egyenlőség kérdése egyetemes, ha ez az USA vetülete is.

Idézet: 

Többek vagyunk, mint a legrosszabb dolog, amit valaha elkövettünk.

Még több remény kell. Még több kegyelem. Még több igazság.

Én azt gondolom, hogy bármikor lehetünk jobb emberek – feleltem. – Azok a rossz dolgok, amik velünk történnek, nem uralkodhatnak rajtunk.