Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Green: Toszkán örökös

Hatalom, mámor, Toszkána 2.

2022. július 10. - BBerni86

toszkan_orokos.jpgFülszöveg

Soha ​ne add fel az álmaidat, tűnjön bármilyen végtelennek is az út…

Katie és Daniele, leküzdve a köztük lévő kulturális és ízléskülönbséget, szenvedélyes viszonyba keverednek egymással. Ám a váratlan viszontagságoknak és a köztük zajló csatározásoknak koránt sincs vége, mert valaki igyekszik folyamatosan megkeseríteni az Allegrini Birtok és a szerelmesek életét.

Habár úgy tűnik, Daniele Katie-nek hála kilábal a válságból, olyan családi titkokkal szembesül, amelyek hatására megkérdőjelezi önmagát és az addig biztosnak hitt világát. Ahogy gyülekeznek felettük a sötét fellegek, úgy válik a napsütéses toszkán birtok is egyre titokzatosabbá.

Szerintem

Kezd annyira szappanopera lenni ez a sorozat, ami

nekem már nem tetszik. Van ennek előnye is, de nem ez az irány, amit szerettem volna olvasni.

Azzal nincs gond, hogy ez egy lineáris folytatás. Éppen ott kezdődik, ahol a másik véget ért. Ha nem is tetszett, ahogy a nyitott véget itt lecsapta, azért azt még el tudtam viselni. De, ahogy itt a konfliktust túlírja… Mivel Katy és Daniele már fix pár, és nagyon oda vannak egymásért, őket nem bántja a szerző. Készülnek az esküvőre, nagyon boldogok, és családot akarnak alapítani. De akkor miről szóljon a regény? Fenyegető üzenetek jönnek, gyanús és sötét dolgok történnek. Az lesz a rejtély, a gond, hogy ki és miért akar rosszat nekik.
Már azzal bajom van, hogy nem kell nyomozni sem. Kiderül minden magától és a 'rossz' nagyon lelkesen tart nagyelőadást is, mi motiválja.

Az egész konfliktus annyira szappanopera! Meg az is, hogy milyen eszközökkel akar ez a szereplő ártani a főszereplőnek. Az, hogy elcsábítja Daniele húgát, Biancát és teherbe ejti, kifejezetten bulváros bosszú. 'Engem elfelejtettél, akkor viseld el a gyerekem örökké.' De lehetne mondani az emberrablást agymosással kombinálva. Detto.
Ettől pörgős a cselekmény és tényleg nem lehet megtippelni, mi jön még, de el is veszti a realitást. Megvan a maga szórakoztató volta, de én inkább morogtam rajta, hogy mennyire mesés fordulatok jönnek újra és újra. De volt olyan is, amikor kínomban röhögtem rajta, hogy ez már egészen agyament. Pl. amikor beállít Katy exe, és nyavalyog, hogy nem is érti, miért sértődött meg a nő, amikor megcsalta. Tehetett ő arról, hogy Katy olyan merev volt az ágyban? De azért menjen vissza hozzá… Röhej.

Az meg már egy külön szint, ahogy összeépíti a szerző az előző sorozatával. Will és Heather már megkapta a maga történetét, de most aktívabban jelen vannak ebben is, és minden vissza lesz vezetve az ő történetükre. Korábban én kifejezetten szerettem, hogy csak lazán kapcsolódik, és önmagában működött ez a sorozat. Most viszont úgy érzem, el kellene olvasni az 'előzményt' is, aminek meg nagyon nem örülök. Értem én, hogy mindenki regény univerzumot épít, de most nem esett jól. Pláne, mert tudom, hogy saját trilógiát kap majd Bianca is.

A stílus is bulvár. Ez egy abszolút csajos, nyári strandkönyv. Szerelem és bosszú körül forog minden, és úgy is van megírva.

A szereplők alig kapnak új színeket. Eleve túlzottnak érzem a 'rossz' reakcióját a sérelmére, a főszereplő páros meg annyira negédes, hogy az már sok nekem. Daniele annyira átment papucsba, hogy azt nehezen is viseltem. Jók és rosszak is túl egyérteműen elválaszthatók, nincsenek fokozatok.

Az erotika is több, mint amit a történet igényelt. Mondjuk, a páros annyira kerek egészet alkot, nem kell összejönniük már, hogy ha közös jelenetet akart nekik Green, akkor ágyba küldte őket… Nem beszélhetnek mindig arról, mennyire szeretik egymást és milyen csodás a másik.

Saját zsánerében korrekt, de nekem most nagyon más hangulatom volt. Ehhez strandkönyv hangulat kell, mert krimi és rejtély csak nagyon-nagyon szappanopera színezettel van benne. Ez egy csajos könyv.

Idézet:

Egy barát sosem azt mondja, amit hallani akarsz, hanem azt, amit hallanod kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8517861045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása