Fülszöveg: 
A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.
Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.
Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.
Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?
Szerintem:
Annyira szerettem volna, ha a regény
rám cáfol, és meg tudom szeretni Osman-sorozatát! Ok, talán az első nyomozásnál jobban szerettem a Csütörtöki nyomozóklub ezen esetét, de messze van még attól, ahol nekem egy krimi tetszik.
Friss gondom: Joyce alakjától fejfájást kaptam. Az ő fejezeteit szabályosan utáltam, és nem bírom elviselni a túl vidám életszemléletét és azokat az ostobaságokat, amik akár humoros elemek is lehetnek a könyvben, de engem el lehetne velük kergetni a világ végére. Egy példa: a lánya befizette Netflixre. De mivel nincs műsorújság, hogy mikor mit adnak, nem tudja nézni. De vannak még ilyen dolgai és nekem ezek fájnak.
Visszatérő gondom: túl idősek a szereplők ahhoz, amiket megcsinálnak. Elizabeth nyolcvanasként is úgy pörög, mintha évtizedekkel lenne fiatalabb. De az új szereplő, Douglas viszi a prímet. Hetvenesként még terepügynök az angol titkos szolgálatnál? Meg nagy csábító?
Visszatérő gondom 2: a rendőrök dilettánsnak vannak beállítva a nyugdíjasok mellett. Itt szabályosan úgy néz ki, hogy a rendőrök maximum annyira képesek, hogy adnak némi információt a nyugdíjasoknak és ennyi. Az elején egy helyi drogkirálynőt csuknának le: aki ellen semmilyük nincs, mi több, a nő visz nekik rágcsálnivalót és ő meg tudta őket úgy figyeltetni, hogy nem vették észre. Hogy kerül rendőrkézre? A nyugdíjasok állítanak neki csapdát. Hogy lennének szimpatikus szereplők, pedig elvileg azok, amikor pl. Donnának azon jár az agya, hogy ad magára, mégis szingli, míg az anyja összejött a társával, aki most edz meg diétásan eszik?
Nagyon azt érzem, hogy nálam nagyon mellément a regény humora. Valahol érzem, hogy egyes dolgok viccesnek vannak szánva, de vagy nem találom humorosnak - pl. a drogkirálynő ráhajt Bogdanra -, vagy idegesít a poén, ahogy fentebb már említettem.
A krimit is kevésnek érzem, pedig ez most egy összeszedett történet. Elizabeth volt férje kér segítséget, mert lopott gyémántok miatt vadászik rá több bűnszervezet is. Amikor a férfit megölik, Elizabeth keresi a gyémántokat és az elkövetőt is. Minden szépen erre van ráfűzve, és értelmesen rá lesz kötve a drogkirálynő és a helyi suttyó megbüntetése is. Igaz, azt még mindig nem értem, miért segít az elejétől Elizabeth, amikor Douglas be is vallja, hogy tényleg ellopta a gyémántokat magának nyugdíjalapnak? Szerintem a bűnözőktől lopni is bűn, itt ez teljesen irreleváns.
De kipanaszkodtam magam – azért van, amit szerettem benne. Egyrészt, hogy írtam is már, hogy most szépen összeáll minden és nem annyira agyament az eset, mint korábban.
Másrészt, van azért egy-egy karakter, akiket viszont bírok. Elizabeth, aki nyolcvanasként is kivételes és éles eszű nő. Nem hiszem el, hogy ilyennek lehet maradni ennyi idősen, de a remény hal meg utoljára… A másik Bogdan, bár többet szerepelne. Ők nem olyan happy nyugdíjasok – Bogdan meg fiatalabb is –, mint a többiek a klubban.
Világsiker ide vagy oda, én nem lettem rajongó. Pedig próbáltam…
Idézet:
Az idő csak úgy repül, ha az ember megéli.
– Mikor használtad utoljára a címedet, Elizabeth?
– Amikor sietve kellett távoznom Koszovóból, és ehhez kölcsön kellett vennem egy motorbiciklit. Na és te mikor használtad utoljára a címedet, Sir Douglas?
– Amikor jegyet próbáltam szerezni a Hamiltonra.
Az emberek imádnak aludni, mégis annyira félnek a haláltól. Bogdan ezt soha nem értette.
