Fülszöveg: 

A hetvenes éveiben járó Carl Kollhoff nem mindennapi könyvesbolti eladó. Esténként, zárás után gondosan becsomagol néhány könyvet, mintha ajándékba adná, és házhoz szállítja azokat kivételes ügyfeleinek a város festői utcácskáiban tett körsétáján. Már-már barátság fűzi ezekhez a különös, álomvilágukba zárkózó emberekhez, mert ő a fő kapcsolatuk a külvilággal. Carlt mindannyian egy-egy irodalmi alakra emlékeztetik, képzeletében népszerű regényhősök tulajdonságaival ruházza fel őket, miközben csupán annyit tud róluk, hogy milyen olvasmányt várnak tőle hétről hétre.
Egy nap azonban váratlanul mellé szegődik Sasa, egy kíváncsi és cserfes kilencéves kislány, aki nemcsak az idős könyvkereskedő világát forgatja fel fenekestül, hanem vásárlói olvasási szokásait, sőt életét is…

Szerintem: 

Könyvbarát regény könyvmolyokról könyvszeretőknek. Ezzel sok mindent el is

mondtam róla. Kicsit eszembe juttatta Ovét – ebben is benne van az életszerető, tragédiák ellenére is pozitív légkör, amit abban a könyvben megtaláltam.

A cselekmény nagyon egyszerű: egy idős férfi egy könyvesbolt kihordója. Carl imádja a könyveket és szereti a rendszeres olvasókat, akiknek kihordja az olvasnivalókat. A cégvezetésben azonban váltás jön, már nem jövedelmező a könyvsétáltatás. Más változás is történik: egy kislány, Sasa csapódik az öreg mellé és kezd el belekontárkodni az olvasók életébe is több módon.

Ha nagyon lebontom a rétegeit, akkor talán két dolog marad. Az egyik a könyvek szeretete és a hit abban, hogy a könyvek adnak nekünk, tudnak segíteni az életünkben. Az nagyon meg is fogott benne, ahogy Carl gondolkodik erről: hogy a könyvek lehetnek mérgek, de a legtöbb gyógyírt jelent.
A másik, hogy üdvözöljük a változást és a lehetőséget lássuk meg. Ha elkényelmesedünk, az rossz. Carlnak, de a törzsolvasóinak is ezt kell meglépnie: valamiképpen mindenkinek meg kell törnie a napi rutint, kicsit vagy nagyobbat változtatnia kell, és a végeredmény sokkal boldogabb emberek közössége lesz.
Vagyis, üzenetében is egy nagyon pozitív kötet, amit jól esett olvasni.

Természetesen sokat van benne szó könyvekről, és a cselekményt is rendszeresen viszi előbbre, hogy egy-egy olvasmány milyen változást tud előidézni egy-egy életben. Sasa leginkább ezért kell ebbe a történetben: ő a változás maga, aki kimozdítja a szereplőket a nyugvópontról. Különben csupa kedvelhető, szerethető figurával van tele a történet. Még, aki egyes döntései miatt negatív – pl. a könyvesbolt tulajának lánya, aki nagyban modernizál – ő is kap egy olyan réteget, amiért megértjük és ha meg nem is szeretjük, azért lehet sajnálni és együttérezni is vele. A szereplők képesek fejlődni és változni, de alapvetően csak kis finomításra szorulnak, ez jó emberek története. Carl különben túl jó is: olyan önzetlenségről többször is bizonyságot, ami nálam már hihetetlen. A férfit, aki miatt kórházba kerül, nem árulja el. Fellökték, bántották, de a hivatalos verzió szerint csak megbotlott. Vagy: amikor már megszűnt az állása, a saját könyveit adja el, hogy a rendelőinek megvehesse és kivihesse a könyveket.

Kicsit keserédes, néhol humoros vagy tragikus, de alapvetően bizakodó hangulat uralkodik a történetben. A vége talán túlzottan is boldog, de ez kellett ahhoz, hogy ennyire kedves olvasmányként gondolhassunk rá. Ez az a lélekcsemege, ami után kicsit jobban lehet hinni és bízni az emberekben, a világban.

Lineáris, egyszerű – de ettől nem rossz. A kis kalandok és az olvasók történetei folyamatosan fel tudják dobni. Azt nem is tudom, ki volt a kedvencem. Talán nem is kell, hogy legyen. Mert ők közösségként is egymásra találnak a végére és a barátság is fontos lesz a befejezésre.

Nagyon szerethető, pozitív olvasmány, amit egyszerűen jól esett olvasni.

Idézet: 

Mindegy, mit olvasnak, csak olvassanak! Carl nem minden nyomdatermékre tartotta ezt igaznak, hiszen némely két fedél közé kötött eszme egyenesen méreg – ámde sokkalta gyakrabban hordoz gyógyírt a papír. Gyógyírt néhanap olyasmire is, amiről az ember addig nem is sejtette, hogy gyógyítandó.

Úgy tartja a mondás, hogy a könyv megleli olvasóját – ám néha elkel némi útba igazítás.