Fülszöveg: 

Generációk a zakatoló időben.

A viadukton vonat suhan, kattog át…

A viadukt alatt pedig idős házaspár indul a szokásos sétájára. Éppúgy részei ők Vörösvár mindennapi látképének, mint a vasúti híd. Életük régóta megszokott rend szerint zajlik, bágyadt monotonitásban, mígnem örömteli hírt kapnak: imádott unokájuk, Kornél, akit csak ritkán és rövid időre látnak, a nyár nagy részét náluk tölti.

Ervin és Magda számára ezzel új időszámítás kezdődik, és elhatározzák, hogy a vakációt élményekkel töltik meg Kornél számára, és annyit lesznek vele, amennyit csak lehetséges.

De ahogy a nyár a végéhez közeledik, meg kell találniuk az utat vissza a régi életükbe, amelynek végességével egyre inkább szembesülnek.

Mi ad értelmet az életnek?

Szerintem: 

Karácsony előtt ezt elolvasni… most nem érzem jó ötletnek. Mindig jó, ha elszorul a szívem egy regénytől, de ez most különösen fájt. Elszomorodtam, nem is kicsit, csak

megfogalmazom valahogy.

Csehov drámáira szeretem használni, hogy nem az a lényeg, ami ténylegesen történik. Ami közben, a szereplőkben végbemegy. Felszín alatti áramlások. Erre a kisregényre is tökéletesen illik. Vagy, amit hasonló történeteknél még írni szoktam, hogy remekül használják a balladai homályt egy epikai környezetben.

Az egyszerűbb a második megvilágítása: az idős mérnök és egykori tanárnő kapcsolata, házassága első pillantásra idilli. Kitartottak egymás mellett közel 50 évet, és máig megvannak a kedves kis szokásaik. Ahogy sétálnak együtt, ha most már az asszony fogyatéka miatt őt tolókocsival kell is tolnia a férjének. Ahogy még a kertészkedés sem esik jól, ha a padról a feleség nem figyeli a férfi ténykedését. Viszont, vannak kis odaszúrások. Megjegyzések, hogy 46 éve milyen komoly árulás történt. Nevek, kis részletek. Mire eljutunk addig, hogy a fiúk majd össze is foglalja a múltban történteket, ezekből össze lehet rakni a régen történteket.

A kapcsolatrendszerekben pedig ott van a sok kimondatlan történet, a finom rezdülések. Akár a pár kapcsolatában, akár az idős asszony és a menye viszonyában. Nem jelenteném ki sarkosan, hogy nem szereti az egykori tanárnő a menyét, de benne van sok neheztelés és probléma a kapcsolatukban. Ahogy Kornél, a kisunoka ritkán és nehezen van leengedve a nagyszülőkhöz. Ahogy a fiatalabb viselkedik, amikor itt vannak és az miket vált ki az idős szülőkből. Nem véletlenül kattan annyira rá az asszony a fotókra, amiket a menye régi gépén talál és rak össze egy történetet, ami alapján könnyű és ledér nőnek bélyegezhető a menye.

Amitől meg annyira szomorú az egész kötet, hogy milyen magány hatja át a történetet. Ahogy a pár öreg, beszűkül az életük és minden idegszálukkal a családon függenek, akik messze vannak tőlük. Rajonganak az unokáért, érte élnek és a maguk kis dolgai csak mennek változatlanul, ha ő nincs itt. Annyira emberi, elhittem és annyira tudott fájni, amit megélnek. Mennyit számít, hogy a nyaralásból 4 nappal korábban megy haza a gyerek? Mai fejjel azt mondanám, jelentéktelen. De az öregek kb. úgy élik meg, mint egy hatalmas katasztrófát és alig találnak vissza a kis csendes életükbe utána. És annyira nem szeretem továbbgondolni, az öregségre és a magunk öregjeire kivetíteni. Hogy milyen lehet, amikor egyedül érzik maguk, amikor annyira kellene a társaság, de nem érnek rá. Hogy nem lehet nekik menni utána, erőszakosabbnak lenni, mert azzal éppen az ellentétét lehetne elérni annak, amit akarnak. De akkor mit tudnak csinálni? Csendben várni? De nekik már az idejük is véges.

Mert bizony ott van még egy balladai homályba vesző történet. Még annyira sincs kimondva, mint a többi, de az asszony rákos, akinek már csak pár éve van jó esetben vissza. De magában viseli, a fia sem tudja.
A kötet végén akaratlanul is továbbgondoltam, mi lesz most. A menyével annyira nincs jóban az asszony, hogy az esélytelen, hogy a temetés után a fiáékhoz költözhetne. Otthon nem fog tudni maradni, mert hiába igyekszik a bénulásával teljes életet élni, a férj volt, aki lehetővé tette ezt számára. Kertészkedett, bevásárolt, intézte a dolgaikat. Akkor marad az öregek otthona? Nem véletlenül szomorodtam el annyira a végére, innen teljesen kilátástalannak érzem az asszony történetét.

Szépen meg van írva és érzelmileg nagyon össze van rakva. Igényes, de annyira fájdalmas történet, hogy tényleg sajnálom, hogy nem karácsony utánra hagytam. Sírós könyv.