Fülszöveg: 

John ​Chu egy „serpa”, aki társaival együtt jó pénzért virtuális kalandokra kíséri ügyfeleit online szerepjátékokba, ahol jól felszerelt karakterekkel élhetnek át felejthetetlen izgalmakat: sárkányokat ölhetnek, űrcsatákban vehetnek részt, bankot rabolhatnak vagy zombihordákkal küzdhetnek.
Az új ügyfelük a titokzatos, magát gazdag és ismert személynek mondó Mr. Jones rengeteg pénzt kínál azért, hogy átfogó idegenvezetést kapjon a virtuális valóság játékvilágáról. Chu számára ez az álommunka, de ahogy belevágnak a kalandozásba, gyanítani kezdi, hogy Mr. Jonest inkább az emberek felett gyakorolt hatalmi potenciál, semmint a szórakozási lehetőségek megismerése vezérli. A fergeteges online kalandnak induló megbízás aztán hamarosan átszivárog a való világba, ahol Chunak minden leleményességére szüksége van, hogy egy lépéssel előrébb járjon mindenkinél – mert a valóságban nincs újraindító gomb.

Szerintem: 

Pont abba az irányvonalba illik, amiről azt

hittem, majd olyan hullámot indít, mint Az éhezők viadala a YA disztópiákban. Virtuális valóság, disztópia, kaland. Bár nem lett olyan szinten divat, azért én szeretem továbbra is a zsánert.

A történet ennek megfelelően két színtéren játszódik. A mindennapokban és a virtuális valóságban. Annyira nem különül el a főszereplő énje a kettőben, de azért más-más kalandok jutnak neki itt és ott.
John egy serpa, vagyis olyan játékos, aki fizetségért kevésbé tehetséges játékosokat istápol egy-egy virtuális világban. Jelenleg két dolog miatt főhet a feje: az új ügyfél gyanús, még az is megfordul John fejében, hogy Észak-Korea egyik fejese tanulmányozza vele a játékokat. A másik Darla, a volt csapattársa és exe, aki a szakítás óta vadászik rá és teszi tönkre a renoméját.
Miközben a virtuális valóságban aranyszelvényt gyűjtenek, sárkányokkal harcolnak, a valóságban egyre bonyolultabb kémjátszmába csöppennek.

A végeredmény az, amiért megosztónak érzem a regényt. Hiszen a végére minden összeér, és kapunk egy olyan magyarázatot a történtekre, ami nem is kicsit kiakasztó.
Plusz, vannak nagyon kényelmes elemek beleépítve. Hogy John anyja pont olyan kormányzati fejes, aki ilyen bűnözéssel foglalkozik, és bármikor ki tudja segíteni a fiát? Nagyon leegyszerűsíti, hogy megoldódjanak a konfliktusok.
Ennek ellenére én jól szórakoztam, de mint írtam, pont azokat az elemeket használja, amelyeket szeretek egy regényben. Erebos, Ready Player, Dashnernek is van egy ilyen sorozata – nekem ezek bejönnek.

A kiemelt szereplő John és a regény szereplőit is aszerint ítélhetjük meg, hogy vele milyen a kapcsolatuk. Aki a barátja, az pozitív. Még akkor is, ha különben vannak elítélhető dolgai vagy furcsa. Aki John ellen van, meg rosszfiú lesz. Az exe pl. hatalmas méretű antihőssé nő ki a végére, azt azért én is túlzásnak éreztem.
Maga John akár szimpatikus is lehetne, nekem azért kissé megszállott. Megvan a terve, nem egy elveszett alak, de egyes dolgokban nagyon naiv. Pl. az üzletben, ahol simán otthagyják fizetés nélkül. Mivel a serpa-lét meg félig illegális, eszköze sincs behajtani az adósságot.

A világépítése csak az alapokat tartalmazza, és határvonalon vet fel kérdéseket egy ilyen irányba megváltozó világról. Érdekes ötlet, hogy a diktátorok miképpen vehetnék el a lázadó hangok élét. Bár, igazság szerint már az ókori Rómában is ismerték, csak közben más lett a helyszín: Cirkuszt és kenyeret. A kapcsolati rendszerek átalakulása – mert soha nem tudhatod, egy virtuális profil mögött ki rejtőzik. A barátság terén ez még annyira nem is probléma, mert nem egy arccal, hanem a személlyel barátkozol, de párkapcsolatban ez már kényesebb téma. Vannak is a kötetben olyan fejtegetések, pl. a virtuális szexről, hogy az agyzsibbasztó. Ahogy átkonvertálják az érzékleteket, abba inkább bele se akarok gondolni.

Nincs a zsáner legjobbjai között, de ki voltam békülve vele. Vannak jó ötletek benne, le is kötött – kár a végéért. Bár, ha még emésztem kicsit, némileg jobban ki leszek vele békülve.