Fülszöveg: 

Ki lehet Anonymus? Miért takarja el arcvonásait a szemébe hulló csuklya? Ebben a történetben fény derül arra, kit rejt a névtelen jegyző kámzsája, és még sok más kérdésre is.
Ki merészeli meglékelni egy király koponyáját? Életben maradhat-e egy árva kislány a pilisi erdőkben? Hogyan lehet sólymot befogni, és igazi vadászmadarat nevelni belőle? Háborút, betegséget vagy szerelmet hoznak-e a keresztes hadak III. Béla országába?
Magasból lecsapó sólyom, pestis és lóáldozat, tűzvész és árvíz tűnnek fel a történetben. Hol ispotályban, hol királyi várban, hol kancellárián, hol a keresztes hadak nyomában járunk. Egy szépséges királynő, egy orvosdoktor, egy keresztes lovag és megannyi különös figura lépnek elénk a XII. századi forgatagból.
Kódexek, íróvesszők és száradó pergamenek között babráló szerzetes helyett Anonymust igazi, hús-vér emberként ismerhetjük meg. A középkor illata, ízei, izzó vágyakozás, a női lélek rejtelmei, és egy írnok eddig fel nem fedett titkai várnak az olvasóra.

Szerintem: 

Eléggé rá vagyok pörögve

a történelmi rejtélyekre. Bár inkább a világtörténelem rejtélyei izgatnak, azért a magyar történelemben is van olyasmi, ami miatt könyvet is vettem a magyar történelem rejtélyeiről. Van olyan könyvem is, amely szintén fejezetet szentel annak, hogy ki lehetett Anonymus.

Schmöltz Margit egy egészen más megközelítést talált, és még kicsit rágódom is, hogy ez mennyire tetszett nekem. Az Anonymus rejtélyt női történelmi regénybe oltotta, ami sokkal inkább kalandos életrajz, mint egy valós megoldás.

Hősnőnk, Perka 6 éves kislányként lép elénk. Az apja a solymászok vezetője, és a kislány szenvedélye is ez a szakma. Hogy jutunk el innen oda, hogy jegyzőként tevékenykedjen a középkorban egy lány? Meglepően egyenes vonalon. Schmöltz elkezdi vezetni a lány sorsát, és hol tragédiák, hol szerencsés esetek vezetik egyenesen Anonymus felé. Furcsa is, hogy milyen nagy események milyen természetesen és magától értetődve jönnek sorban: a családja és a faluja lemészárlása, az örökbefogadás az istápolyban, a nagy szerelem egy német lovag iránt. Kicsit talán krónikajellegű, ami egy-egy kiemelkedő pillanatot megragad és regényesen elbeszél, de különben felsorakoztatja csak, mi történik hősnőjével. Talán ezért is lehet, hogy a nagy elbeszélt idő ellenére alig 200 oldalnyi a regény. Szűrve van, mi kap regényes elbeszélést.

Történelmi regénynek azért működik, mert Perka történelmi személyek mellé is sodródik, hall és részt vesz eseményekben, ha nem is ő azok főszereplője, vagy nincs hatással az országos ügyekre. Az életében történtek viszont be vannak ágyazva a korabeli mindennapokba. Hogyan éltek, dolgoztak akkor? Nem tűnik úgy, hogy itt a korszak csak díszlet lenne. Aktívan alakítja Perka életét és a mindennapjait is.

Igazság szerint sokáig kifejezetten élveztem is a könyvet, de a szerelmi szál sajnos lehúzta nekem. Perka gyerekként egy másik árvával menekül, akivel aztán egymás mellett nőnek fel. Nekem Nátán, ez a fiú volt szimpatikus, és nagyon szorítottam, hogy Perka is vegye észre a francia egyetemről majd hazatérő egykori barátban a szerelmes férfit. Pláne, hogy a német Albert lovag nekem nagyon üres figura lett. Semmit nem tudok mondani, amiért inkább ő a szerethető, nem Nátán. Jobb sorba született – de ez nem indok Perkának. Akkor miért? El nem tudom mondani, mennyire rosszul fogadtam, amikor végre Perka meggyászolta Albertet, nyitott volna Nátán felé, erre félholtan visszatér Albert a zárásban… Miért nem tudott meghalni a Szentföldön?

A regény különben szimpatikus szereplőket mozgat, és aki jelen is van a cselekményben, érthető és kedvelhető. Nagyon pozitív apakép lett Miklós, Perka apja, aki hajlandó volt egyenrangúként nevelni a lányát, nagyon szerette a családját és szakmájának mestere is volt. Nátán, aki tele van tudásszomjjal, nagyon értelmes, és lelkiismeretes orvosként majd felfejleszti az istápolyt. Még az állatokat is bírtam benne – a madaraktól való félelmem mellett kész csoda, hogy Zonga sólymot is meg tudtam szeretni benne.

A solymászat különben is ad egy pluszt a regénynek. Valami más, nagyon természetközeli és olyan szeretetet mutat meg madár és ember között, ami nekem egészen új volt. Még akkor is, ha egyes ezzel kapcsolatos lépések nem tetszettek. Én sajnáltam a sólymokat, amelyeknek a fészkéből kilopták a kismadarakat. Nagy vigasz lehet, hogy 4-ből egyet azért meghagytak a szülőpárnak…

A végét még emésztem kicsit, akkor jobban fogom szeretni. Így is rendben van, a szereplők, a cselekmény, a tiszta stílusa – csak az Albert… igen, vele van bajom akkor is.