Fülszöveg: 

 „A ​mágikus ellentéte nem az átlagos. A mágikus ellentéte az emberi.”

Az álmodók köztünk járnak… ahogy azok is, akiket megálmodnak. Az álmodók átka, hogy nem tudják abbahagyni az álmodást – legfeljebb megtanulhatják irányítani. Azok, akiket megálmodtak, nem élhetik a saját életüket, és ha az álmodójuk meghal, ők elalszanak örökre.

És vannak azok, akik üldözik az álmodókat. Hogy kihasználják és csapdába ejtsék őket. Hogy megöljék őket, mielőtt az álmaik kipusztíthatnák az emberiséget.

Ronan Lynch álmodó. Képes áthozni az álmaiból különböző ritkaságokat, de akár katasztrófákat is a hétköznapi valóságba. Jordan Hennessy tolvaj. Minél közelebb kerül ahhoz, amit meg akar szerezni, annál szorosabban kötődik hozzá.

Carmen Farooq-Lane vadász. A testvére álmodó volt – és gyilkos. Látta, mit képes tenni egy emberrel az álmodás. Ahogy azt is, milyen károkat tudnak okozni az álmodók. Bár az mind semmi a közelgő pusztuláshoz képest…

Szerintem: 

A helyzet az, hogy Stiefvater jól hozza

most is azt, ami a regényeinek a jellegzetessége. Aki eddig kedvelte, továbbra is fogja szeretni. Aki azonban azt remélte, hogy mást és izgalmasabbat kap, hozzám hasonlóan csalódik.

A szerző, ebben a kötetben is, a hangulattal és a regénynek a sajátos világával tud kitűnni. Van benne líra, fájdalom és olyan fájdalmasan végzetszerű az egész. Nem csak a cselekmény miatt, szerintem egy komédiát is ugyanilyen merengő, álomszerű hangulatban tudna tartani Stiefvater. Lassabb, merengő, szépen van megfogalmazva, tapadós.

Az is hanyagolható, hogy ebben a világban már jártunk a szerzővel. Itt és most a Lynch fiúk kerülnek a középpontba, és nem hiányoznak a korábban történtek. Annyi, hogy pár üzenet révén onnan megszólal egy szereplő, de ennek csak annyi haszna, hogy aki rajongó volt, örül annak az 1-2 mondatban, másnak nem jelent semmit és a cselekményhez sem ad hozzá semmit. Nem kellenek a Holló fiúk, hogy belevágjunk ebbe a sorozatba.

A gond, hogy ezek hosszú történetek és közben alig történik valami. Nem is szeretem, amikor Stiefvater egy-egy regényét össze kellene foglalnom, mert cselekmény nagyon kevés van benne. Hangulatok és érzések vannak benne, sajátos fantasy világ is pipálható, de eseménydús cselekmény, az nincs. Sajnos ez távol is áll tőlem, én nem tudok elveszni egy regény világában, ha abban alig történik valami. Itt is azzal szenvedtem, hogy csak vártam és vártam, hogy végre induljanak már be az események, legyen egy kis izgalom, ne csak unjam magam.

A főszereplők mellett haladva több szálon vezeti a cselekményt: a két kiemeltnek jelenleg Ronant és Carmen Farooq-Lane-t mondanám. Ronan egy álmodó, aki próbálna kitörni a képessége miatti kényszerekből, de falakba ütközik. Közben jön némi családi rejtély, meg titok, amit egymás meg maguk elől is rejtenek a testvéreivel. Carmen pedig álmodókra vadászik, egy titkos szervezet embereként, mert van egy jóslat, hogy egy álmodó fogja elhozni a világvégét egy álmából a valóságba áthúzott tűzzel. Alig ér össze a két szál, mindkettő csak döcög, és annyira csak felvezetés az egész…

A karaktereket szépen építi, összetett érzelmeik vannak és etikailag sem egyszerű a helyzetük. Azzal pl. sokat játszik, hogy Carmen, akit sokkal szívesebben nevez a vezetéknevén Farooq-Lane-nek, mennyire küzd magával is, hogy el tudja látni a feladatát. Bárhogy is magyarázzák, gyilkosnak kell lenniük, és Carment úgy ismerjük meg, hogy a saját testvérét kell halálba küldenie.

A kedvencem különben a legidősebb Lynch fivér, Declan lett. Vele tudtam leginkább együttérezni. Meg talán az ő egyik felkiáltása, ami legjobban visszhangzott bennem. Amikor a halállal néznek szembe, és rádöbben arra, hogy nem is élt igazán, annyira csak azzal foglalkozott, hogy unalmas és felejthető legyen, így biztonságban legyen. De ezzel fel is adott mindent, ami önmagává, boldoggá, többé tehette volna.

Talán azért is próbálkozom még Stiefvater könyveivel, mert hiába kevés nekem a cselekmény, unom gyakran, de van egy-egy olyan mondata, olyan átadott érzelme, ami meg tud ragadni. Amin el tudok merengeni hosszan. Ezekért még küzdök, ha mellette van is pár száz oldal, amin csak átszenvedem magam.