Fülszöveg: 

Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló, és lehetőséget kínál neki: fordítson hátat a végzetének, hogy tolvajjá, kémmé és orgyilkossá váljon – a varázsló hű fegyverévé. A lány sosem akart értelmetlen halált halni, ezért elfogadja az ajánlatot.
Kezdetben segít megdönteni egy ország vezetését és visszaadni a varázslónak a hatalmát, aztán a megbízásából kutatni kezd egy ereklye után, amely számos világot képes lenne megváltoztatni.
Eljön azonban a nap, amitől Kszorvej mindvégig rettegett. Szembetalálkozik régi szektájával, amelynek tagjai ugyanazt a mágikus tárgyat keresik. Kszorverjnek el kell számolnia a múltjával, ráadásul szembesül a ténnyel, hogy az istenek nem felejtenek, és idővel minden adósságot meg kell fizetni…

Szerintem: 

Én szenvedtem ezzel a

kötettel. A vége ismeretében azért több dolgot tudok benne értékelni, de akkor sem tudom azt írni, hogy szerettem volna ezt a regényt.

Egyrészt, nem tetszett a cselekményt. Már az is sok volt, amíg Szethennáj megmenti Kszorvej életét és a harcosának képzi, majd foglalnak maguknak egy birodalmat. De aztán az ereklyetartó utáni hajsza és a mellékszálak… Egyszerűen nem szerettem. Logikus okot nem tudok mondani, egyszerűen nem esett jól ez a mágia – istenek – átverések trió. Futunk ide, futunk oda, megmentjük ezt és azt, de az meg átver… A végkifejlet és a kiderülő igazságok pár dolgot helyretesznek, de akkor sem voltak kibékülve vele.

Valahogy túlírtnak is érzem. Az eseményeket pörgeti, több helyszínen járunk és gyűlnek a kalandok, csak éppen egy-egy részt nagyon el tud húzni. Közel 550 oldal és ennyi tartalmat nem érzek benne.

Kalandos fantasy, nem szerelmes regény, de azért romantikus(?) szálakat is görget. Csak éppen ezek is olyanok, hogy a szememet forgatom tőle. Szethennáj különösen túlzásba bírja vinni, a varázsló lefekszik mindenkivel, aki hajlandóságot mutat, de igazán senki nem jelent neki semmit, a partnerei meg gyötrődhetnek a viszonzatlan szerelemtől. Tal még akár szimpatikus szereplő is lehetne, de nagyon lehúzza, hogy a történet nagyjában boldogtalan, mert bár Szethennáj szeretője már 3 éve, pontosan tudja, hogy a férfinak ő mennyire semmit sem jelent. Egy eszköz, nem több.
Erről jut eszembe, fantasy regényhez képest meglepően sok az LMBTQ szál. Szethennáj biszex, Tal meleg, és a szerelembe esése alapján Kszorvej leszbikus. Önmagában egyik se lenne gond, de hogy mindenki ilyen szálat kapjon, az már sok. Túlzásnak tűnik.

Újabb gondom: igazság szerint egy karaktert sem bírok. Szethennájról túl hamar kiderül, mekkora egy önző dög. Az, ahogy el akarja adni magát a kedves és jó varázslónak, csak rátesz egy lapáttal. Kszorvej egykori szektája haláláldozatokban utazik, ők sem nőhettek a szívemhez. Kszorvej – a múltjához képest sokáig nagyon naiv. Egyik vallási fanatikus eszközéből válik a másikévá. Majd felnyílik a szeme, és irányítani kezdi az életét, de addig el kell jutnia. Tal látja, miként használják ki, de bent ragad abban a körben. Plusz, elég mocskosan is beszél, amit sokszor indokolatlannak érzek.

Pedig vannak a regényben jó dolgok.
1: kalandos, pörgeti az eseményeket.
2: jó a világépítése és megmutatja az isteneket, a hatásuk a világra és építi a vallási oldalt is mindenféle hívővel vagy éppen hitetlennel.
3: tetszett, ahogy eljut odáig nagyon sok szereplő, hogy szabad akarjon lenni és felelős lenni az életéért. Ahogy már nem eszközök, hanem áldozatokat hoznak, kiharcolják a szabadságuk és maguk lesznek. Kényelmesebb, de nem jó eszköznek lenni – ezt nagyon érzékletesen, több szereplő sorsán keresztül átadja.

Még alszom rá egyet, de most nagyon úgy érzem, hogy az értékelhető vonásai ellenére sem lesz az én regényem.