Fülszöveg: 

Egy ​tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis?
Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől.

A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket.
Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat.
Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz.

Szerintem: 

Nem ez az első YA disztópiája a szerzőnek, amire

rákattantam. Igaz, látom én is, mennyire ugyanaz a recept, mint a Szétbontva esetében, de nekem ízlett az a könyv is, ezt is szerettem.

Ami elsőre megfogott, az a világépítése. Milyen lenne, ha nem kellene meghalni? Ha egy jóságos MI irányítana mindent, és az embernek csak annyi dolga lenne, hogy kényelmesen éljen? Ám, a túlnépesedés probléma, azért közben halnia is kellene az embereknek. Így hívják életre a Kaszások rendjét, akiknek jogukban áll a Végleges Halált kiosztani.

Két kamasszal együtt csöppenünk bele a csoportba, és látjuk egyre mélyebben, hogy milyen ez a szervezet, miért van rá szükség és mennyiféleképpen lehet végezni a Kaszás munkakört. Tudnám sorolni, mi minden van benne. Hogy nem szabad szerelmesnek lenni, és nem lehet családjuk? Az már Anakin Skywalkernek se ment, hiába akart Jedi lenni. Ahogy a Kaszásokon van a világ súlya, és egyedül tudják igazán értékelni az életet, és őrzik a régi idők művészetét is, mert más már nem érti? Az emlékek őre jutott róla eszembe. Ahogy kell az Őrzőknek is egy őrző, különben ki tudja mit tesznek a világgal? Hello, Watchmen. Sorolhatnám még, de itt ez egy pozitív lista. Olyasmik nyomába lép, amiket szerettem.

Másodszor, jó a cselekménye. Mozgalmas, sok minden történik és megvannak az arányok. Néha az akció több, máskor kicsit nyomozgatnak, vagy az érzelmek kapnak több szerepet, esetleg egy-egy dilemmával szembesülnek. Vannak tehát nyugodtabb részei, de ezek szépen összeadódnak. Nem csak szórakoztat és kalandos, de próbál többet is nyújtani, miközben a YA zsáner kötelezőit is kipipálja. Szerintem csak azért került bele, igaz halványan, Rowan és Citra közt feléledő vonzalom és tiltott szerelem. A történet akkor is tökéletesen működne, ha csak barátok és fegyvertársak lennének.

Mesélhetném, milyen fordulatok és izgalmak vannak benne, mert vannak, de az is mutatja a jóféle voltát, hogy sokkal inkább mozgatja az agyam, amit a cselekménnyel elmond. Pl. a Kaszások megosztottsága. Hogy a férges alma hogyan rontja meg a többit, és válik egy elméletben szép eszme a totális zsarnokság eszközévé.
Shusterman nagyon látványos és drámai jeleneteket komponál, mondhatni, filmre kívánkozik. Volta sorsa, amikor csak egy raktárba akart bemenni, és nyomorult besétált a kicsik tantermébe, ott kellett ölnie – neki ott jött el az a pont, hogy nem bírta tovább. Rowan átképzése, majd ahogy ennek segítségével kiverekszi magát a székházból és Lucifer kaszásává válik. De mondhatnám a mészárlásokat, vizsgákat is. Szeretem, ahogy egyszerre megy a kettő – izgalmas is, de nem csak egy szórakoztató történet.

Emlékezetes karakterek sorával van tele. Minden Kaszás egy külön egyéniség, jobbak és rosszabbak is akadnak közöttük. De, ha csak pár jelenetre is bukkannak fel, akkor is sikerül őket úgy megírni, hogy jellemük van és lehet rájuk emlékezni. Mert ez nem csak Rowan és Citra története, nem csak a főszereplőket követi és velük van tele minden. A többiek is tevőlegesen hozzájárulnak az eseményekhez, fontosak és hatásuk van.
Rowan és Citra pedig jól kitöltik a YA hősök szerepkörét. Helyesek, lelkiismeretesek, jót akarnak és küzdenek. Lehetne azzal jönni, hogy túl jók, hogy igaziak legyenek, de a YA hősök általában ilyenek.

Már dobtam a jelzőket is, de azért összeszedem újra. Filmszerű és olvasmányos a kötet. Sok párbeszéddel, a lényegre törekvő leírásokkal. Szó van érzelmekről, hitről, de nem csúszik át a csajos lélekelemzésbe. Jó tempójú.

Még az is tetszett, ahogy egyszerre zárja is a történetet, de nyitva is hagyja a folytatásra. Már csak drukkolni kell, hogy ez ne arra a sorsa jusson, mint a Szétbontva, aminek csak várom a folytatását…

Idézet: 

A félelem árnyékában a remény a világ legerősebb mozgatórugója.