Fülszöveg: 

Amandának egy nap váratlanul meghal a férje. A nő a tragédia után megrendülve, magába zárkózva éli mindennapjait. Az édesanyja, Adrienne, aki tizenéves kora óta egyedül nevelte őt két testvérével együtt, ekkor elérkezettnek látja az időt, hogy megossza vele legfelemelőbb élményét: egy olyan szerelem történetét, amely azóta is bearanyozza az életét. Felidézi a lányának azokat a fájdalmas emlékképeket, amikor a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, és ő a múltja elől menekülve egy kis tengerparti városba, Rodanthebe érkezett. Ám nem ő volt az egyedüli látogató…

Szerintem: 

Előszös is, én nem láttam a belőle készült filmet, így

nem tudtam előre, mi történik majd. Másodszor, biztosan jobb ez a regény zsánerében, mint amilyennek én érzem. Azt elismerem én is, hogy érzelmileg szépen fel van építve, megvan a hangulata. Csak éppen nekem annyira átlátszó és lineáris az egész, hogy nem tudtam szeretni.

Van egy jelenet, ami nagyon megragadt bennem. Amikor Adrienne már majdnem mindent elmesélt a lányának, aki megkérdezi, hogy aztán mi történt. Az asszony visszakérdez: Még nem találtad ki? Az én bajom az volt, hogy már az első fejezet után én kitaláltam. Sparks túl sok nyomot hagy, meg a szituáció is adja magát.
Adrienne és Paul nagyon egymásba szerettek, a beidézett levelek csöpögtek a szerelemtől. Nekem egyértelmű, hogy miért nem lettek mégsem együtt és miért él egyedül még mindig Adrienne.
Amanda gyászolja a férjét és Adrienne azt akarja neki megmutatni, hogy a nőnek félre kell tennie a saját fájdalmát, mert a gyerekei az elsők. Ez már magával hozza, hogy az ő történetében is lennie kell a szeretett férfi elvesztésének.
Végül, Paul fia önkéntes egy harmadik világbeli országban. Az apja ki akar békülni vele. És mi a legnagyobb áldozat, amit meghozhat a gyerekéért, ami mindent felülír? Meghalhat érte.
Igen, ez a baj. Már az elején túl nyilvánvaló az egész történet, és így nekem lényegesen kisebb volt az élmény.

Ami tetszett benne: azért nem csak egy szerelmi történetet kapunk. Lehetne úgy is olvasni, hogy Paul és Adrienne hogyan találtak egymásra, hogyan töltöttek együtt egy szép hétvégét. De az is benne van, hogy egy szülőnek milyen kötelessége van. Paul rossz apa volt és bocsánatot akar nyerni. Adrienne meg soha nem omolhat össze, mindig ki kell tartania a saját gyerekeiért. Ezt akarja a jelenben a saját lányának is megtanítani. Ha szülő vagy, a gyerek kell, hogy az első legyen, ha felkelni se bírsz a fájdalomtól.

Csendes regény is, tulajdonképpen alig történik benne valami. Beszélgetések sorozata. A múltban Adrienne és Paul beszélgetnek. Mert nincs randi, nincs kaland, csak két öregedő ember, akik megbeszélik az életüket és közben meglátják a másikban a szerelmet. A jelenben meg Adrienne és Amanda beszélgetnek. Ennyi. Mondanom se kell, ez megint csak a komfortzónámon kívül van – nekem kellene a cselekmény is.

Érzelmileg van jobban összerakva. Adrienne és Paul alakját is felépíti, és többek egy-egy klisénél, ha azon is alapulnak. Adrienne a tipikus családanya, aki csak a családnak élt és a férje távozása megtöri. Paul a munkamániás, aki túl későn és nehezen ismeri fel, hogy közben mi mindent vesztett el. Mindkettő útja benne van részletesen, és az is, hogyan gyógyítják meg egymás sebeit. Itt el lehet mondani, hogy adtak egymásnak, és többek lettek attól, hogy szerették egymást. Ezért nem morgok amiatt, hogy három nap ennyire nyomot hagyó lehet. Itt ok, lehet. Mert tényleg olyan rést töltöttek be a másik életében, ami ennyire meghatározó.

A filmhez nem jött meg a kedvem, nekem túl kevés benne a cselekmény, ahogy írtam is. Egyszer elolvastam, nem szerettem meg, de azért egyes dolgokat tudok benne értékelni.

Idézet: 

– Erősebb vagy, minden gondolnád – folytatta –, de csak ha te magad akarod.
– Nem könnyű.
– Persze hogy nem, de még kell értened, hogy nem az érzéseidről beszélek. Azokon nem lehet uralkodni. Később is fogsz sírni, később is lesznek pillanatok, amikor úgy érzed, nem megy tovább. Az ilyen időszakokban az egyetlen, amit utalni lehet, azok a tettek.