Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Jimenez: Elveszett madarak

2022. szeptember 10. - BBerni86

elveszett_madarak.jpgFülszöveg

Egy ​hajó kapitánya, akit nem béklyóz az idő.
Egy néma gyermek, akire elképzelhetetlen hatalom ró terhet.
Egy ezeréves asszony, akit emberöltőnyi tévedések kísértenek.
Közös történetük az elmúlt évek egyik legjobb sci-fi regénye.

Nia Imani hajókapitány élete sokban különbözik másokétól. Míg az ismert világokban ugyanúgy telnek az évek, számára a több évtizedet felölelő utazások nem többek néhány hónapnál. Mindenhol várja egy megöregedett barát vagy szerető; ő azonban a legtöbbször csak magányosan sodródik a hajóján, és a következő fizetést várja. Ám egy nap találkozik egy rejtélyes fiúval, aki a megtalálói szerint az égből hullott a földre.

A gyermek nem beszél, egyedül régi fafuvoláján játszott gyönyörű, keserédes zenéjén keresztül kommunikál. Niát megragadják a dalai, és a kettejük között kibomló különös kapcsolat hatására úgy dönt, magával viszi a fiút. A csillagfényes utazás évei alatt pedig a két kívülálló felfedezi a másikban azokat a dolgokat, amelyek saját magukból hiányoznak. A fiú számára ez az otthont, a szeretetet és a biztonságot jelenti. Nia számára pedig a saját világán kívüli, stabil pontot.

Csakhogy nem Nia az egyetlen, akinek felkeltette a figyelmét a fiú. Sóvárog utána a múlt, és amikor utoléri őket, azzal fenyeget, hogy mindketten elveszíthetik azt, ami a legfontosabb: egymást.

Szerintem

A borító valami

csodálatos lett, és még a cselekményhez is megy. Valóban megjelenik a fuvola, és a hajóra felkerülő fiú valóban megszállottan fújja is, ha azért olyan panorámaablak nem is áll a rendelkezésére, mint a képen. Sajnos, maga a kötet összebenyomása nem olyan jó, mint amennyire ez a borító megtetszett.

A cselekmény négy nagy egységre bomlik, melyek alapján Jimenez is tagolta a regényét.
Az elsőben egy bolygó és egy ott élő férfi mindennapjait ismerhetjük meg, amelybe bekerül egy ismeretlen fiú, aki nem beszél és akit egy robbanás után találtak a földeken. A másodikban ezt a fiút felveszi egy űrhajó és elviszik a közös űrállomásra, ahol döntenek a sorsáról. A harmadik rész a fiú, ekkor már neve is van, Ahro felnövésének az éveit és útjait tartalmazza. Végül, amit a vállalat tesz a felnőtt Ahróval.
Az első kettő le tudott kötni, a második fele a kötetnek viszont fárasztott.

Egy más, érdekes űrvilágot talált ki Jimenez, és nagyon élveztem, ahogy ezt a világot egy olyan ember szemén keresztül mutatja meg, aki álmodott az űrről és az utazásról, de a bolygóján ragadt és sorra le kellett mondani az álmairól. Folyamatosan tágítja a látóhatárt, hiszen Kaeda a saját bolygóját ismeri, majd ezt-azt megtud a szállítmányozókról és a nagy egészről, hogy aztán Ahro mellé csatlakozva egy űrhajón mi lássuk mindazt, amiről Kaeda csak álmodhatott. Ahogy pedig a hajó kapitánya, Nia válik a történet fókuszává, a vállalati politika és játszmák kezdik megszínezni a képet. A végére ez arra a szintre elmegy, hogy lehetne arról is írni, hogy a vállalati érdekek miképpen írják felül az emberséget és a haszonért milyen modern rabszolgaságot valósítanak meg.
Bár a végét összecsapottnak érzem az előzményekhez képest, a világépítése korrekt és fokozatos. Kell az egész történet, hogy egy kis mezőgazdasági bolygótól eljussunk az egész galaxist behálózó gazdasági érdekek világáig.

A cselekmény ezzel ellentétesen viszont egyre fakul. A kis terekben még vannak események, kis emberi drámák és kalandok. Ahogy Ahro nő, mennek egyik világról a másikra, és a vállalati játszmák kerülnek elő, kiürül a cselekmény. Inkább csak beszélgetések, belső kételyek bukkannak fel, és egyre több leírás. A végére szabályosan szenvedtem tőle.

A szereplőket nem lehet jó – rossz kategóriákba besorolni. Nincs egy olyan konfliktus vagy erkölcsi rendszer, ami mellé be lehetne őket tenni. Inkább azt éreztem, hogy mindenkit a veszteségei határoznak meg. Az összes kiemelt szereplőnek vagy van egy lehetetlen álma, amiről le kellett mondania, vagy a múltjában van valaki, akit hátrahagyott és aki miatt bűntudata van. Egy-egy szereplő jobban sikerült, emlékezetesebb, de sokan csak fel, majd eltűnnek a cselekményben.

Variálja az elbeszélői módokat is. Írnak naplót, a narrátor elmondja a történteket, máskor egy-egy szereplő kap szót. Változatos is lehetett volna, de inkább zavarónak találtam, amikor pl. a naplót variálja az elbeszélővel. Nem tetszett a napló stílusa, tartalma sem. Addig nem jellemzően túl személyes is, meg nem is igen volt bennük olyan cselekmény, amit ki lehetne emelni.

Vagyis, van egy erőteljes üzenetű, érdekes világú történet, ami a végére zavarossá, lassúvá és összecsapottá vált. Legjobb esetben is az érdekes volt, amit mondanék róla.

Idézet

A gyávák meséinek sosincs vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5717907997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása