Fülszöveg: 

Légy ​óvatos a sötét rengetegben…

Főleg a Fir Haven városát körülölelő erdőkben. Egyesek szerint varázslat rejlik bennük. Sőt, kísértetek is.

Nora Walkert néhányan boszorkánynak tartják, és csak ő ismeri az igazságot az itteni fákról. A Walker lányokat mindig is különleges kapcsolat fűzte az erdőhöz, és ez vezeti el a lányt Oliver Huntsmanhez, ahhoz a fiúhoz, aki hetekkel ezelőtt eltűnt a Kezelhetetlen Fiúk Táborából. Ráadásul az elmúlt évek legszörnyűbb hóviharában. A fiúnak már meg kellett volna halnia, mégis életben van, de semmire sem emlékszik abból, ami az eltűnése estéjén történt.

Nora nyugtalannak érzi az erdőt Oliver jelenlétében. Nemsokára rájön, kénytelen felfedni az igazságot a fiúról, akivel immár őszintén törődik. Hogyan maradt eddig életben az erdőben, és egyáltalán, hogyan került oda? Nora még nem sejti, hogy a fiúnak is megvannak a maga titkai – amiket kész mindenáron megtartani, mert úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki azon a végzetes estén eltűnt.

A tündérmesék óta tudjuk, hogy félnünk kell a sötét erdőt és azt, ami benne lapul.

A Télerdőből kiderül, miért.

Szerintem: 

Ha tetszett a szerző előzőleg

megjelent regénye, akkor ezzel is jól ki fogsz jönni. Új történet, de minden lényeges elemében egyezik a Gonosz mélységgel.

A cselekmény gyorsan elindul, és elég szálat variál, hogy érdekes tudjon lenni. Nora barátkozik, összetalálkozik Oliverrel és vele egy rejtéllyel a szomszédos táborból: egy fiú eltűnt, egy fiú meghalt. Nyomoznak, érzelmek ébrednek és mindent finoman átsző a mágia is. Van izgalom, van fordulat és van sok érzelmi kérdés. Nem is lehet nagyon előre mesélni, mert azzal rontanám az élményt, ha valaki még nem olvasta.

Amit ki kell emelni, hogy nagyon hangulatos lett a regény. A fordító gyönyörűen elkapta a mágikus realizmus hangulatát és ahogy minden sejtelmes, titokzatos. Élmény volt olvasni, ez az erős atmoszféra vitt előre akkor is, ha a cselekmény éppen annyira nem tudott lekötni. (A szerelmi szál annyira nem tetszett, és nem is nagyon érteni, miért esik a páros szerelembe, de itt szerencsére nem is ez volt a lényeg.)

Általában nem szeretem a visszaemlékezős betéteket, de itt nagyon tudott működni, ahogy a korábban élt Walker lányok története megelevenedik pár sorban. Ki volt, mire volt képes, és mi volt a tragédiája. Kicsit az Átkozott boszorkák jutott róluk eszembe, mert különlegesek, mások voltak, de ezzel együtt járt, hogy a férfiak nem maradtak meg mellettük és nincs is benne egy happy endes, boldog szerelem sem. Azt nem tudjuk meg, hogy Nora szerelme milyen véget ért, csak annyit az ő krónika fejezetéből, hogy életében egyszer volt szerelmes.
Igaz, a receptek a mini élettörténetekhez csatolva már kevésbé tetszettek, de legalább értem, miért kerültek be. Boszorkányok, és mindenki hagyott hátra egy bűbájt.

A csavar, ahogy véget ér a történet, de még ez a jó, mágikus-rejtélyes hangulata is olyan elem, ami ismerős már a szerzőtől. Konkrétan azért nem lepődtem meg azon, hogy ki a halott fiú, mert ilyesmit vártam az előző kötet után. Legfeljebb annyiban volt meglepő, hogy Nora felbukkanó boszorkányos képessége hogyan lesz képes happy endbe vinni a történetet. Jobban, mint a Gonosz mélységben. Bár, az 'emlékek nélkül újra szerelembe esni ugyanazzal' vég itt is megvan.

Nem érzem úgy, hogy a szereplőket érdemes lenne jó – rossz oldalra felállítani. Már csak azért sem, mert Nora olyan képességet kap, amivel tud változtatni az alapkonfliktuson, ami alapján a fiatalokat ketté tudnám osztani. Történik egy eset, páran nagyon rosszul döntenek utána, és ahogy eltussolnák, attól romlottak lesznek.
Oliver és Nora szimpatikusak, keserédesek, nem az a tipikus leghelyesebb srác és a helyes szomszéd lány páros. Jót tesz nekik, hogy különcök, mások mindketten. Nekem így érdekesebbek voltak.

A kötet hangulata önmagában eladta nekem, de a történet is kerek és a szereplőknek is lehet drukkolni. Nekem tetszett.

Idézet: 

Mert én inkább vagyok sötétség, mint átlagos lány. Téli árny, mint augusztusi napfény. Az erdő leányai vagyunk, suttogta mindig a nagymamám.