Fülszöveg: 

Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.

Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.

Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?

Szerintem: 

Most leginkább a vége, amit

próbálok feldolgozni. Most komolyan, ez történt? Nekem nem esett jól, némileg átverve érzem magam. Nem is tudom eldönteni, hogy akkor mi történt meg valójában, és mi csak az írói képzelet. A viszony a nős főnökkel tűnik fixnek, de különben? Zavar is, hogy nem tudom.

A történet különben romantikus tipikusnak tűnik. Adott egy nagyon szétcsúszott nő, Leila, aki kap még egy esélyt rendbe tenni az életét. Új város, új emberek. Egy új férfi, csak ő éppenséggel pap.
De nem ez az, ami miatt eltér a tipikustól. Az, hogy Leila útja valóban küzdelmes. Visszaesések, rossz döntések, rengeteg probléma, ami elől igyekszik elmenekülni. Így sokkal hihetőbb is volt, mintha egy pillanat alatt megoldódna minden. Emberi.

Viszont, a szerelmi szál felerősödése és az, hogy Raymond atya milyen terhet cipel, már erőteljesen átlöki a romantika irányába. A szélsőségesen nagy érzelmek és véletlenek, maga a helyzet volta is. Csapódik hozzá az erotikus szál egyre nagyobb szerepe is. Azért nem süllyed le szürke50 szintre, de messze van attól, hogy érzelmi maradjon, itt nagyon is fontos a fizikai sík a kapcsolatokban.

Azt még mindig nem döntöttem el, hogy a szereplők szimpatikusan voltak vagy sem. Alapvetően rossz ember nincsen benne, ahogy mindent meghatározó konfliktus sem. Leila valamennyire belepusztulhatott abba, hogy amikor a viszonyában terhes lett, a férfitól csak egy csekket kapott abortuszra. Ennek ellenére mégsem szakad el a köztük levő kapocs, és nem kezdi el gyűlölni a férfit. Jeremy megvethető a házasságtöréséért, és neki tényleg ennyi volt, viszony – de azért törődik is a nővel. Ő találja ki neki Rómát és szervez meg mindent. Jonathan Raymond atya kapcsán meg merenghetünk azon, hogyan fér bele a jó pap képébe az, hogy viszonya lesz Leilával, igaz, sokáig ellenállnak a vágyaiknak és csak barátok. De ahogy gyötrődik a hivatása és a nő között… Nem rossz senki, csak hibáznak.

Ha szétszedném a regény Leila felépülésére és a szerelmi szálakra, akkor jobban elkülönülne, mi tetszett és mi kevésbé. A szerelmi szálak szappanoperásak, azzal együtt is, hogy milyen témákat hoz be vele a szerző. Az ügyes, ahogy a családon belüli erőszak bejön és amit kihoz belőle. Ha nem is feltétlenül értek egyet a megoldásával, mert ki tudja, mire lesz elég egy terápia.
Leila lélektani útja mélyebb és ez tudott jobban lekötni. Egészen olyan mélységekbe lemegy, hogy honnan fakad Leila depressziója, önutálata, ez hogyan és mire veszi rá. Nagyon szépen fel van építve és valóban, jól indokolja a nő tetteit a történetben.

A nyelvezete meg tulajdonképpen illik a könyvhöz. Helyenként obszcén, káromkodnak is, de azt el tudom fogadni, hogy egy depressziós, közbe-közbe az öngyilkossággal is szemező szereplő így fejezze ki magát.

Van egy kiegészítő novellája, arra még kíváncsi vagyok. Nem bánnám, ha kicsit jobban elhelyezné, mi volt csak írói fantázia, mi is történt igazából.

Idézet: 

Úgy szorított, hogy éreztem benne az örömöt, a határtalan boldogságot és a szerelemet. Azt a szerelmet amit semmi sem képes legyőzni. Amiért érdemes harcolni, mert nem terem minden bokorban. Talán így vagy úgy, de mindannyian megtalàljuk a saját utunkat, még ha most úgy is érezzük, kilàtàstalan a helyzetünk. Sokszor küzdenünk kell érte, sokszor kerülünk közben padlóra, de ha igazán fontos a kitűzött célunk, meg fogjuk találni a módját, hogy elèrjük azt. És ha ez a cél az, hogy azzal az emberrel èlhessük le az életünket, akit a sors is nekünk szánt, akkor semmi kétség afelől, hogy mindent meg kell tennünk a boldogsàgunkèrt. Én megtettem, és egy pillanatig sem bánom. Hogy mit hoz szàmunkra a jövő, nem tudhatom, de amíg itt vagyunk egymásnak, szörnyű baj nem érhet. Mert a legfontosabb az, hogy mindenki megtalálja a happy endjèt.