Fülszöveg: 

Miren O’Malley családja valamikor régen alkut kötött a tengerrel: minden nemzedékből egy gyereket megkap a tenger királynője, cserébe a hajóik minden útjukról sértetlenül térnek vissza a kikötőbe, és ők jólétben élhetnek. De immár hosszú évek óta nem tudják teljesíteni az alku rájuk eső részét, s a család lassan elszegényedik. Miren nagyanyja elszánta magát, hogy helyreállítja a régi dicsőséget, akár unokája szabadságának árán is.

Sötét családi titkokról, varázslatról, boszorkányságról, a tengerben élő mitikus lényekről, valamint erős nőkről és rajtuk uralkodni vágyó férfiakról szól ez a lenyűgöző, félelmetességében is gyönyörű történet.

Szerintem: 

Nem egy hagyományos sellős történet

Slatter kötete. Ha valamihez hasonlítanom kellene, a régi, baljós tündérmesék lennének, amiket említenék. Sötétebb, gonoszabb, baljósabb, mint amit megszokhattunk.

De éppen ez az egyik előnye. Azt hamar ki lehet találni, hogy miért is kell az O'Malley családnak egy örökös, egy gyerek a tengernek és egy az egyháznak. Adja magát, hogy vérrel fizetnek a tengeri szerencséért, az egyházi gyerek meg védi a családot attól, hogy a pogányságért pórul járjanak. Viszont, amilyen meséket és történeteket őríznek, amilyen hangulata van a világuknak, az olvastatja a kötetet. A kedvenc részeim voltak, amikor a könyvet olvassák vagy mesélnek belőle: sötét, egyedi és gonosz mesék, valahogy mégis megragadóak a bennük levő rettenetes cselekedetekkel is.

A jelen történetében, Miren életében is bőven akad olyan fordulat és igazság, ami borzaszt, ugyanakkor mégiscsak érdekel, mi derül még ki és mit tud tenni a lány. Fokozatosan adagolva vannak az események és sötét fordulatok, így mozgalmasnak érződött a regény – pedig most belegondoltam, és igazából nem sok minden történt benne. De összeadódnak a történetek, az ármányok, és úgy már tartalmas.

A szereplők nagyja sötét, és még Miren is meg kell hogy tanuljon kegyetlennek lenni, ha túl akar élni. Nem is mondhatnám, hogy szimpatikus szereplő akadt benne, ahhoz túl sokat szenvedtek és ez megrontotta őket, vagy eleve olyan hatalomvágyuk volt, hogy kezdettől semmi esélyük sem volt. Legfeljebb az alapján lehet csoportosítani, hogy valaki Miren ellen volt, vagy segített neki. Most valahogy mégsem hiányoltam a hőst, mert ez túl sötét történet ahhoz, hogy egy hős belférjen.

Szerettem a fordítást is, elsősorban a régi történeteknél. Azok annyira mesélős. sötét tündérmeséket idéznek a stílusokkal, hogy akár külön mesekönyvben is el tudom képzelni. Bár gyerekeknek nem ajánlanám, talán csak egy történet volt benne, ami nem kegyetlen véget ér – a fókalány, aki egy halász felesége lett.

Ha a történet mondanivalóját keresem, valószínűleg a hatalom körül keresgélek. Hogy tesz kegyetlenné, és milyen könnyen megtanulja az ember, hogy elnyomja és kihasználja a másikat.
Akár a férfi – nő hatalmi struktúrákat is nézhetnénk benne, hiszen a kezdeti női családfőket leváltják a férfiak, és minden téren nyomorgatják az asszonyaikat. De az így élők is olyan kemények és kegyetlenek lettek, hogy visszacsaptak, ahol tudtak. Így annyira feminista olvasatot nem érzek benne jogosnak.

Más volt, ezért emlékezetes. A sötét, mesei világa és hangulata meg tetszett is.

Idézet: 

A mesék jelentik a múltat, akár igazak, akár nem.