Fülszöveg: 

Kevés ​olyan szerző van a fantasztikus irodalomban, aki egyszerre összegző és újító, s hatása szöveges hagyatékán túlsugározva saját tradíciót teremt. H. P. Lovecraft közéjük tartozik. Rémtörténeteiben az elődöktől átvett elemek ötvözésével és átértelmezésével valami egészen újat és különlegeset teremtett: a „Cthulhu-mítoszt”, mely mindmáig hideglelősen borzolja az olvasók képzeletét és alkotásra inspirálja a horrorszerzők egymást váltó új nemzedékeit. Példátlanul gazdag hagyomány jött létre ily módon, mely immár több mint egy évszázadot ölel át, hiszen a mítosz legkorábbi motívumai még Lovecraft 19. századi ihletőinél bukkannak fel, követői pedig napjainkban is írják az új történeteket. A természetfölötti irodalomnak ebbe a vonulatába nyújtunk most betekintést, az anyag bősége miatt több kötetben. A tagolás tematikus szempontok szerint történik: a Cthulhu-mítoszon belül sorra vesszük az egyes tényezőket – alakokat, helyszíneket és motívumokat –, és időrendi lebontásban mutatjuk be az olvasónak, hogyan fejlődtek a kezdetektől mostanáig. Jelen kötetünk fókuszában Carcosa és a Sárga Király mítosza áll – egy szürreális álomvárosé és egy titokzatos istenalaké, akinek kisebb gondja is nagyobb, mint hogy oltalmazón őrködjön az emberiség fölött, bár egyes személyeket olykor kitüntet rettenetes figyelmével. Álom és valóság mosódik egybe a kötetünkben prezentált történetekben, a realitás határai nehezen kitapinthatóvá válnak, a tisztánlátás gyakran egyenértékű az őrülettel. A csokrot, amit átnyújtunk az olvasónak, száz év termésének legjavából válogattuk.

Szerintem: 

Tematikus antológia, vagyis az első gondolatom ilyenkor az, mi alapján kerültek be a történetek és mennyire jól sikerült a válogatás. Itt az eredmény felemás.

Hiszen, a

szerkesztési elvet már a borítóra feltett alcím elárulja. Lovecraft világai. Az előszóban aztán az is ki lesz fejtve, hogy mit adott a horror irodalmának a szerző – kiemelve, hogy azért számára is voltak olyan alkotások és írók, akik megihlették. A jelen kötet pedig azt igyekszik bemutatni, hogy kik voltak ezek a szerzők és mivel voltak hatással Lovecraft világaira.

A kötet szerkezete is ezt a tematikát használja. Logikus, szépen felépített és időrendi. Nekem nagyon be is jött, hogy ennyire gondos és jól szerkesztett a válogatás. Érthető, miért és akkor került be az, aki. Megjegyzem, nem bízzák a véletlenre sem, minden nagyobb egység előtt van egy mini esszé, ami felfedi a kapcsolódási pontokat, magyaráz és segít eligazodni az olvasónak. Vagyis, az is képben lehet a miértekkel, aki pl. Lovecraft történeteiben nincsen annyira otthon, de szereti a horrort és elolvasná ezt az antológiát.

Akkor, mitől felemás? A cím Carcosa árnyai. Ezzel ki is jelöli, hogy igazából mi a téma, ami már nem annyira Lovecraft. Bierce találta ki Carcosát, majd érkezett Chambers, aki egy novelláskötetben továbbvitte azt a világot, kibővítette a Sárga Királlyal és a horror egyik klasszikusa lett vele, noha különben egész más történeteket és könyveket írt. Igen, Lovecraft ismerte ezeket, és tisztelete jeléül nála is megjelenik pl. a Sárga Jel, ami ebből az univerzumból származik. Így Carcosa és ezek a történetek tekinthetők Lovecraft előzményének, de aztán itt elválik a kötet. Nem azt nézzük meg, hogy még ki és hogyan volt hatással Lovecraftra, hanem azt térképezi fel a kötet, hogy Carcosa és Chambers még kiket és miképpen ihletett meg. Így a Carcosa/Sárga Király árnyait, ihletett novelláit olvassuk igazából. Másként pl. hogy kerülne egy Chandler noir Lovecraft mellé? Sehogy.

Kattog is az agyam, hogy miket vettem észre a történetek és Lovacraft kapcsán.
Az túl egyszerű, hogy van olyan eleme, mint fentebb írtam, amit Lovecraft tiszteletadásként változatlanul átvett és elismert.
De ott van az érzet is, amit Lovecraft mesterien fejlesztett, hogy hamis biztonságban élünk. Van egy elképzelhetetlenül tág univerzum köröttünk, amiben lehetnek ismeretlen lények és veszedelmek, amelyik ki tudja mikor törnek át és pusztítanak el. Ez is feltűnik e történetben.
Megjelenik az ötlet is, amit Lovecraft szintén használt. A Sárga Király egy színdarab, amit Chambers gyakran emleget a novelláiban, árul el belőle részleteket, de teljes egészében nem ismertet meg. Még csak a cselekményét sem ismerjük. Ismerős? A Necronomicon – a Lovecraft-i világ nagy könyve, amit emlegetnek, kutatnak, de amit nem ismerhetünk igazán. Annyi különbség azért akad, hogy vannak olyan szerzők, akik utólag megírták a Sárga Királyt és így utólag létezővé tették. A Necronomicon nemlétezésének varázsa még megvan.

Végül, ide kell tennem a szerzők játékosságát. Ismerték és olvasták egymás munkáit, és tiszteletük jeléül használták egymás történetének darabkáit, vagy éppen egymásnak állítottak emléket egy-egy történetben. Szórakoztak azzal is, hogy beírták egymást a történeteikbe. Itt pl. Blish egy olyan novelláját olvashatjuk, amelyben Lovecraft szerepel, ha a nevét meg is változtatta – és Blish irodalmi alteregóját fricskázza.

Függetlenül a tematikától a történetek erősek. Ha nem mániám ennyire a szerkezet és a 'mi köti össze őket', akkor simán horror antológiaként szeretem a kötetet. Van benne ötlet, sötétség és nem egyszer költészet is.

Lehetne végigvenni, hogy ki mivel, hogyan formálta a Sárga Királyt és Carcosát a magáévá. Chandler noir-ja vagy Keene, aki egy olyan színi előadást képzel el, amelyben olyan halott sztárok, mint Janice Joplin, Elvis, Jim Morrison, Kurt Cobain és John Lennon adják elő a Sárga Királyt és hozzák a nézőkre/olvasókra a frászt. (A Király a Sárgában – értékeltem a címbeli játékot is.) De volt, aki nem kevés erotikát kevert a történetbe.

Ezeket mellőzve mégiscsak Chambers eredeti történetei, amiket kiemelnék és a kedvencei jelzővel illetnék. Egyrészt, mert nagyon megfogott, ahogy a novellák külön történetek, de összekapcsolódnak kis elemekkel. Pl. az egyikben említenek egy szobrot, ami egy tragikusan fiatalon elhunyt szobrász utolsó munkája. Majd egy későbbi novellában megismerjük ezt a fiatalembert, látjuk a már ismert szobor elkészítésekor és rájöhetünk, mi és hogyan vezetett a halálhoz.
Azért is, mert Chambers rendkívül jól ráérzett a váratlan csavarokra. Az ő történetei elindulnak, és aztán olyan fordulatokkal vált akár két-három alkalommal is irányt, hogy lehetetlen megjósolni, mi lesz a végjáték és hova lyukadunk ki.

Jól kitalált kötet, jó történetek vannak benne és még az átkötő esszéket is érdekesnek találtam. Azon meg túlteszem magam, hogy inkább a Sárga Király, mint Lovecraft az összekötő cement benne.

Idézet: 

Ma már senki nem hiszi el, hogy egy könyvtől meg lehet őrülni. A valódi élet most már sokkal szörnyűbb; még William Burroughs sem múlhatja felül Dachaut.