Fülszöveg: 

Napcsillag Jander különleges vámpír: az egykori elf rejtélyes módon megőrizte mindazon tulajdonságait, amelyek életében jellemezték. Vámpírlétének kínjait azonban csak szerelme – egy tébolydában őrzött lány – ápolása enyhíti. Mikor Anna furcsa körülmények között meghal, Jander bosszút esküszik.
Bosszúvágyát azonban kihasználják a sötétség erői: az elf vámpírt Baroviába ragadja Ravenloft köde, ahol egy másik vámpírral, a nagy hatalmú Strahd von Zarovich gróffal kell megmérkőznie.

Szerintem: 

Vámpíros kötet rengeteg van és igazán sokféle. Mi kell ahhoz, hogy

valamelyikre emlékezzek a nagyon sok hasonló között? Egy ötlet.

A ködök vámpírjának megvan ez az ötlete. Konkrétan ebben olvastam az egyik legkülönlegesebb vámpírról, akihez szerencsém volt. Jander ugyanis nem mindennapi lényből lett vérszívó: korábban elf volt, ráadásul olyan, akinek a Nap a jobb szó híján isten. Nem is lesz belőle gyilkos lény, Golden már jóval az Alkonyat előtt kitalálta a vega-vámpírt. Azt lehetne mondani, hogy a világfájdalma és az a szenvedéssel teli lét, amin átszenvedi magát, hangulatiságában idézi az Interjú a vámpírral nemesből lett vámpír főszereplőjét, de Jander jóval sötétebb ellenlábast kap, mint Lestat.

A regény cselekménye nagyon kényelmes. Mivel a vámpírok halhatatlanok, nagyon nagy időtávot ölel fel. Jander simán megengedheti magának, hogy évtizedekig ösztönözze magát, hogy végre nyomozzon, tevékenykedjen, csináljon valamit. Így aztán a cselekmény nem is pörög, és néha nagyon megdöbbentett, mennyi idő telt el egyes jelenetek között. Akadnak benne összecsapások, nagy felismerések, de idő kell mindnek, mire megismerjük. Volt is olyan érzetem, hogy sürgetni szerettem volna a szereplőket.

De, amiért nem a cselekmény a hangsúlyos, az a világépítés. Barovia és Ravenloft története, hangulata adja a kötet vaskos alapját. Nem kicsit gótikus horroros, ahogy ez a regényvilág felépül. Sejtelmes, fenyegető, misztikus, sötét. Hat majd a személyekre, a cselekményre és minden mögött ott van. Hajlanék rá, hogy magát a környezetet is egy szereplőként kezeljem. Megvan ennek az ereje, bele lehet süppedni a kötet világába, de azért még mindig egy dúsabb cselekményre szavaznék.

A történet különben fájdalmas, pláne, ahogy most utólag belegondolok. Sok-sok árulás, szörnyű tett és fájdalom van benne. A szereplők halnak, gyötrődnek és mindenféle szörnyű eset történik. Van, aki a saját öccsét gyilkolja meg, hogy elvegye a menyasszonyát, aki inkább az őrületet és a halált választja. De lehetne azon is merengeni, hogy mennyivel fájdalmasabb úgy démoni lénnyé lenni, hogy az nem saját választás vagy hiba, hanem egy jóbarát árulása miatt történik.
A szereplőket legalább könnyen csoportosítom: gonoszok és áldozatok. Nagyon kevés olyan alak van, aki kissé a szürke zónában mozog.

Érdekes az is, ahogy a kötet zárul. Jander történetének végére pont kerül, de a regényben bemutatott konfliktus messze nem oldódik meg. Nem is tudom, ez mennyire zavaró. Nem utáltam, de azt se mondanám, hogy jól esett.