Fülszöveg: 

Ne higgy a mosolyoknak, mert hazudnak!
Sadie Roper visszaköltözik Londonba, hogy újjáépítse széttöredezett életét. Először is beíratja a lányát a város egyik legexkluzívabb iskolájába, aztán visszaszerzi egykor szárnyaló büntetőjogászi karrierjét, amelyet tíz évvel korábban a házassága miatt adott fel. Ám semmi sem megy terv szerint.
Az iskolában nem fogadják szívesen az új jövevényeket. A lányának nem sikerül barátokat szereznie, erőszakos, versengő anyák és gyerekek veszik körül őket. Sadie kívülállóként próbál lavírozni az iskola átláthatatlan politikai játszmái közepette, a dolgok egy idő után azonban látszólag jobbra fordulnak. A nő egy nagy figyelmet kapó, botrányos ügyön kezd el dolgozni, ami remek szakmai lehetőség, ám egy veszélyes flört elhomályosíthatja professzionális ítélőképességét. És amikor Julia, az anyák királynője barátságába fogadja, hirtelen egy olyan világ kellős közepén találja magát, amelyet eddig kitaszítottként szemlélt.
Anya és lánya valóban a siker útjára lép, vagy csupán a mesés, új barátság ködében Sadie nem látja a valóságot? Talán barátok veszik körül, de az is lehet, hogy az ellenségei közelebb vannak, mint gondolná.

Szerintem: 

Nekem olyan volt ez a regény, mint egy

bűvészmutatvány – aminek a végén megmutatják a trükköt, és ledöbbensz, hogy ennyi az egész. Az is a gond, hogy a körítés alapján sokkal többet vártam. Úgy van megírva, olyan érzelmi hullámai vannak a szereplőknek, hogy valami hatalmas titkot meg valami nagy borzalmat vártam, ehhez képest ez szinte semmilyen vagy röhejes.

Mire is gondolok? Sadie és Robin Londonba költöznek Amerikából, mert a nő férje és a kislány apja viselkedése gyökeresen megváltozott. Házasságtörés, a nő semmibe vétele, még azzal is megfenyegette, hogy elveszi tőle a lányukat. Sadie valósággal visszamenekül rossz gyerekkora helyszínére és átveszi az anyai örökségét. A rejtély az, mi ütött a férfiba? Bár Sadie nem gyanakszik, hogy van valami ok minden mögött, olvasóként lehet. A végére meg is tudjuk, miért történtek így a dolgok, és az a röhejes a történetben. Egy olyan sztorit, amit itt 2 sorban lezavarnak, egy John Grisham 500 oldalban írja meg hitelesen. Így, idevágva nonszensz volt.

A londoni események meg két fő vonalon haladnak: Robin beilleszkedése az anyja régi iskolájába, és az a nyomás, ami ott rátelepszik szülőre és gyerekre is. Lesz harc, lesz ármány, még bűnügy is. Tyce ráadásul dupla csavarral zár: amikor már azt hisszük a főszereplővel, hogy mindent tudunk és értjük, ki mit és miért tett, egy szereplő kis monológjából kiderül, hogy az igazi történet más. Kár, hogy igazából nem lepett meg, ez a verzió is sugallva volt a cselekmény során.
A másik, Sadie munkája. A nő ügyvéd, és most vissza akar térni. Egy erőszakkal megvádolt tanárt kell védenie. Első ránézésre szimpla eset: a gazdag, jó kinézetű fiatal tanár és a problémás, családja által hanyagolt, könnyű erkölcsű lány esete. Aztán lesz itt is csavar – de ezzel is az volt a bajom, hogy nagyon átlátszó Tyce megoldása. Még meg se történt a dolog, csak elindítja a szálakat, és tudod, hova fog kilyukadni. Aki már olvasott pár thrillert, szerintem túl könnyen rá tud érezni, hogy mi fog történni ebben a történetben.

De, ahogy meg van írva, az valami nagynak adja el. A szereplők nagyon hevesen reagálnak mindenre, és úgy őrizgetik a titkaikat, mintha azok világrengető események lennének. Pl. amikor Sadie elkezdi elmondani, miért költözött vissza Angliába. Úgy van felvezetve, mintha a férje minimum egy modernkori Hasfelmetsző Jack lenne titokban. Aztán amit elmond, nyomában sincs ennek. Nekem folyamatosan növelte a várakozási szintem, aztán ami kiderült, meg olyan semmilyen. Vagyis, hangulatot teremteni tud, de a cselekmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A tempó jó, és van annyi különféle eseményszál benne, hogy azok között ugrálva izgalmas tud lenni. Még akkor is, ha csalódásnak éltem meg a kiderülő titkokat.

A szereplők – ha már mindent tudunk a cselekményből, akkor egyszerűek. Eléggé arra vannak felépítve, amit titkolnak. Mellette meg kapnak Sadie mellett egy funkciót: a jó barátnő, az idegesítő szülőtárs az iskolában. Sadie és Robin vannak szimpatikusra írva, bár kicsit most pont ez taszított. Hogy nagyon érzem a szövegből, hogy őket kellene megszeretnem és együttéreznem velük. Szegény Robin, milyen aranyos kislány, mennyire jó tanuló és bántják csak azért, mert ő az új lány az osztályban? Szegény Sadie, eldobta az anyját és a múltját, hogy családja legyen és Amerikába költözött, aztán ezt érdemelte a férjétől cserébe? A volt főnöke is, hogy gondolta, hogy nem veszi vissza azonnal több év kihagyás után?

Korrekt női thriller, profin össze van rakva, hangulatos és olvasmányos is, de az a plusz nekem nagyon hiányzott belőle.