Fülszöveg: 

Vajon a hölgy elfogadja, mielőtt éjfélt üt az óra? Sophie Beckett nem is álmodta volna, hogy bejuthat Lady Bridgerton álarcosbáljára, és ott a mesebeli herceg várja! Bár gróf leánya, Sophie-t gonosz nevelőanyja szolgálósorba kényszerítette. De ezen a bálon a fess és elképesztően szép Benedict Bridgerton ölelésében keringőzve hercegnőnek érzi magát. Sajnos azonban a varázslatnak éjfélkor véget kell érnie.
Ki ez a páratlan hölgy? A varázslatos báli éjszaka óta Benedict Bridgerton másra sem tud gondolni, mint a ragyogó jelenségre, aki ezüstszín ruhában jelent meg a bálon, és aki miatt vakká vált más nők szépsége iránt… talán csak egy szép, és furcsán ismerős szobalány iránt érez vonzalmat, akit a legkínosabb helyzetből szabadít ki. Megfogadta, hogy megkeresi a titokzatos ezüstruhás hölgyet, de a szép és kedves szobalány közelségében ez a fogadalma gyengének bizonyult. Ha neki adja szívét, vajon eljátssza-e esélyét a mesébe illő szerelemre?

Szerintem: 

Azt se gondoltam volna, hogy a Bridgerton család történetében

még újraírt tündérmese is akad. Pedig de. A harmadik sorozatrész, Benedict története egy viktoriánus Hamupipőke. Azért persze van benne némi változtatás, de meglepő, mennyire felismerni benne a mese elemeit is.

A legnagyobb erénye, hogy szórakoztató könyv. Engem lekötött, hogy miképpen alakítja úgy az eseményeket a szerző, hogy a mesével is passzoljon. Benedict és Sophie helyes páros, és ilyen-olyan bonyodalom akad is, amíg egymásra találnak. Igaz, a konfliktusokat és fordulatokat általában csak egy vita, menekülés, meg hasonlók okozzák. Igazán nagy történés talán csak az, amikor a mostohaanyja börtönbe akarja csukatni Sophie-t lopás hamis vádjával, és van egy nagy leleplezés már a cellában. De romantikus, mondjam azt, nyálregény, így a történések nem kalandokban, érzelmekben mérhetők.

Itt kezd kijönni az, hogy ez nem igazán a zsánerem. Nem tudott lekötni az a nyüglődés, amíg a fiatalok meghozzák a döntést, hogy együtt akarnak lenni és milyen keretek között. Meg tudom érteni, hogy Sophie a saját származása miatt nem akart szerető lenni, ahogy Benedict meg nem akart ennyire rangon alul nősülni, de ahogy vonzódnak egymáshoz, meg kísértik egymást, miközben meg szenvednek is ettől… Az engem untat.
Az sem dobott a hangulatomon, ahogy Quinn mondhatni kötelező elemként a szexet is behúzza a cselekménybe. Az eredeti angolt nem ismerem, de a fordítás különben helyenként kifejezetten vicces. Annyira emelkedett szexjelenetet és kifejezéseket tett bele, hogy már inkább paródiának éreztem.

Kicsit azzal is szenvedtem, hogy nagyon kétszereplős a regény. Ugyan egy-egy fontosabb mellékszereplő azért feltűnik, de lényegében Sophie és Benedict, meg a közös jeleneteik töltik ki a cselekmény döntő hányadát. Ahhoz meg egyszerűek nekem – Sophie a nagyon jó lány, aki kedves is, művelt is, dolgos is. Benedict meg egy úriember, titkolt művészeti ambícióval. Azt különben hiányoltam is, hogy valami folytatása legyen legalább az utóhangban, hogy elismert festő lett, vagy valami.
De mindenkire igaz, hogy alig van pár vonásuk, és egyértelműen jó – rossz figurák.

Helyes kis történelmi romantikus mesefeldolgozás, a szórakoztató volta miatt kedveltem. A zsánerben teljesen ok, ha az nem is a fogamra való típus.