Fülszöveg: 

Nancy Wake 1936-ban Párizsban él, és a Hearst konglomerátum újságírójaként dolgozik. Itt ismeri meg a dúsgazdag francia iparmágnást, Henri Fioccát, akinek hamar elcsavarja a fejét, és ráveszi, hogy vegye őt feleségül. Nem sokkal később a németek megszállják Franciaországot, és az újdonsült Mrs. Fiocca kénytelen máris egy újabb nevet felvenni: egy háborús fedőnevet.

A Fedőneve Hélène Nancy Wake második világháborús krónikája, akinek a nevét a világon mindenkinek ismerni kellene. Megtudjuk, hogyan csempészett iratokat a Vichy szabad zónában, hogy az üldözöttek Spanyolországon át menekülhessenek a nácik elől. Végigkövethetjük a saját menekülését a Pireneusokon át, miután a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Megismerhetjük az angol SOE (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) soraiba való csatlakozásának körülményeit, és hogy hogyan lett ezután a francia ellenállás egyik legbefolyásosabb vezére.

Szerintem: 

Ilyet se sűrűn írok, de

ez előtt a nő előtt le a kalappal. Nancy Wake egy olyan hősnő, akit muszáj imádni. Az, hogy valóban élt és az élete alapján írta Lawhon a könyvet, csak emlékezetesebbé teszi.

Milyen is volt Nancy? Bátor, merész, intelligens, stílusos. Nem is tudom, melyik történet mutatná meg legjobban, ki is volt ő. Ahogy fogta magát, dokumentálta a németek zsidók elleni kegyetlenségét újságíróként még a 30-as évek elején és belógott Berlinbe is? Ahogy jó hosszan kikosarazta a dúsgazdag, jóképű Henrit, akivel aztán remek házastársak lettek? Vagy ahogy nőként kivívta a férfiak tiszteletét, és összekötő tisztként gatyába rázta a francia ellenállókat? Imádta a férjét, a kutyáját. Páncélként tudta hordani a vörös rúzsát. Fogkrémmel és egy kispárnával ugrott le Franciaországba a SOÁ-val dolgozni.
Annyi mindenért lehet felnézni erre a nőre. Imádtam a stílusát, az intelligenciáját, a pimaszságát, az erejét. Vele most kaptam egy hősnőt, egy példaképet, akitől nagyon sokat lehet tanulni arról, hogyan kellene élni.

Lawhon egy jól felépített történetben mesél róla. Játszik az idősíkokkal: miközben már azt olvassuk, SOA ügynökként miképpen tevékenykedik, jönnek a korábbi évek jelenetei is. A francia évek, a szerelme és a házassága, ahogy a nácik előre törésekor ő is aktivizálta magát és kezdetektől segített. Ez a nő egy teherkocsit kért nászajándékba, amit mentőkocsivá alakított és sérült katonákat mentett vele. Mindegy, melyik színtéren és időben jártunk, én egyszerűen el voltam képedve, hogy mikre volt képes és milyen tartással. Végig izgalmas, kellően fordulatos és sokszínű. Csatáznak, kémkednek, hatalmi játszmákba bonyolódnak az ellenállásban, ünnepelnek vagy gyászolnak, örök barátságokat kötnek. Kiképzés, akció, áldozatok és nagyon sok hősiesség.

Lawhon a háború több arcát megmutatja – itt vannak a hazafiak, a kollaboránsok, a kegyetlenségek a civilek ellen is, a háború pokla. Egy könyvön belül olvashatunk a párizsi ragyogó életről és arról, a nácik hogyan vágták ki egy nőből a babáját vagy korbácsoltak halálra egy idős asszonyt.
De ez az egyik, amiért annyira meg tudott fogni ez a könyv. Nagyon széles palettával dolgozik, és átfogja úgy az éveket, hogy azt az érzést kelti, hogy nagyon sok mindent és átfogóan mutat be. Nancy története, a házassága története, a háború története – egyszerre valami nagyobb és valami nagyon személyes. A hátország, de a front is. A háború, és az is, amiért meg kell vívni és akiket menteni kell.

Jó a stílusa, jó a fordítás. Az egy szuper ötlet volt, hogy Nancy pl. nagyon sokat káromkodik, és ahogy ez a kötetben megjelenik. A nő még a férjétől is eltanul jó pár cifra kifejezést, és ezeket használja is – de Nancy főleg franciául akad ki, és ezen a nyelven vannak a könyvben is. Franciául még káromkodni is jól hangzóan lehet…
De olvasmányos, ülnek a párbeszédek és a leírások is eltaláltak. Nagyon filmszerű, láttatta velem a cselekményt.

Lehet háborús regényként olvasni. Lehet romantikus történetként – nagyon szép ívet kap Nancy és Henri szerelme. Lehet feminista olvasatot találni benne. Színes alakok a mellékszereplők, nagyon jó a történet miliője.
Nekem nagy élmény volt, és már nincs is más mondandóm, csak hogy Nancy Wake olyan nő volt, akit érdemes megismernünk Lawhon regényéből.

Idézet: 

A rúzs titka, hogy eltereli a férfiak figyelmét. Ettől olyan hatalmas fegyver. Nem látják tőle az ember lányának szemében villódzó haragot és az ökölbe szorított kezeit. A nőt látják bennem, nem a harcost, és máris előnyben vagyok. Senkit sem tudok leütni, soha nem lennék képes a csatában, puszta két kezemmel legyűrni egy felnőtt férfit, de a rúzst mesterien viselem. Mintha az életem múlna rajta.

– Bolondság. Csak kétszer találkoztunk.
A legprofibb lesajnáló tekintetét kapom válaszul.
– Miért te talán be vagy oltva az első látásra fellobbanó szerelem ellen?
– Az csak mítosz, kitaláció. Képtelenség olyan gyorsan szerelembe esni

Semmi sem tudja úgy lelohasztani egy férfi nemi indulatait, mint a herélés ígérete.