Fülszöveg: 

A ​frissen megözvegyült VIII. Henrik, aki egy csecsemőkorú kisfiúval marad magára, rádöbben, hogy ismét meg kell nősülnie, hogy biztosítsa a trónutódlást. A király negyvenhat éves, túlsúlyos és köszvényben szenved. Európa legpartiképesebb hercegnői kereken visszautasítják. Egy kis német hercegségből Kleve-i Anna huszonnégy éves és olyan titka van, amit mindenáron, elkeseredetten meg akar őrizni. Henrik megrendeli a portréját az udvari festőtől, aki a legelőnyösebb szögből festi le a hercegnőt. Henriket elbűvöli a bájos arc, így annál keserűbb a meglepetése, amikor Anna Angliába ér, és szemtől szemben láthatja. Egyesek vonzónak tartják az új királynét, de Henrik tudja, hogy sosem lesz képes szeretni.

Lebilincselő történet egy különös királyi frigyről, aminek mégis véget kell vetni. Miközben Henrik kezdi megkedvelni a feleségét és az ágyát is megosztja vele, a figyelmét felkelti a királyné egyik udvarhölgye. Vajon az uralkodó házasságtöréssel vádolja-e meg Annát, ahogy Boleyn Anna királynéval tette, és vérpadra küldi? Vagy elválik tőle és a szégyenbe került asszonyt hazaküldi?

Szerintem: 

Tény, hogy a 6 házasság közül ez volt

a legszimplább, és a többihez képest nem sok lehetősége volt Weirnek, hogy mivel is húzza el a történetet közel 600 oldalra. De jó ötlet volt így megírni? Nem vagyok benne biztos.

Alison Weir azzal igyekszik feldobni Klévei Anna alakját, hogy írt neki egy egész történetet, titkos és tiltott szerelemmel, meg annak következményeivel. Így Henrik király ebben a részben van legkevésbé jelen – ahogy Anglia, a történelmi kor is kevés szerepet kap, mert Anna egyetlen érdekes dolga az a titok, ami Weir szüleménye.
De kerülgettem eleget – itt bizony kamaszként viszonyt kezd az unokatestvérével, teherbe esik és van egy 7-8 éves fia, mire angol királyné lesz. Majd a kíséretébe kerül az a bizonyos unokatestvér, aki a válása után újfent a szeretője lesz, és családegyesítési terveik vannak. Egy rossz romantikus regénybe illene, nem egy történelmi regénybe. Ez inkább történelmi fikció…

Nekem kissé vérszegények is a szereplők. Henrik fiút akar, Anna Johannt – a fia – és Othót, a fiú apját. Otho meg sodródik az árral, ha nyers akarok lenni. Már eleve röhejes, ahogy beszélnek két szót, aztán már el is csábítja a lányt még kamaszkorukban, és a felnőtt kapcsolatuk alapja is az, hogy milyen szerelmesek voltak korábban. Szerelmesek? Nekem ez nem tűnt szerelemnek.

Az kicsit dobhatna rajta, hogy végig követhetjük Anna szemszögét, akihez Henrik barátként visszajár, így lesz véleménye a két későbbi feleségről és az utána következő két uralkodóról is. De ő semmibe nem ártja magát, néha beszélgetnek vele, különben szépen unalmasan el van vidéken. Ez nem is tetszett.
Így külsőségeiben történelmi regény, itt vannak a történelmi személyek, dátumok, de valahogy mégis mellékszál a történelem Anna ponyvája mellett.

A nyelvezet/fordítás se fogott meg igazán. Anna nem volt a legműveltebb angol királyné, ha hinni lehet a forrásoknak, később meg élvhajhász és részeges rokonaira is hasonlított. Itt mégis úgy beszél, mintha komoly neveltetése lett volna.

Azt el tudom ismerni, hogy a választott történetét szépen végigvitte a szerző, csak éppen ez nekem olcsó történelmi romantikus ponyvába inkább illett volna, mint a Tudor-kor történelmi regénysorozatába.