Fülszöveg: 

A Mithras a világ leghatalmasabb emberalkotta űrhajója. Azzal a küldetéssel indul útnak a csillagközi térben, hogy száznegyvenezer utasával egy új bolygóra menekítse az emberi fajt. Ám a sok évtizedes utazás során a hajó gépházában életre kel egy titokzatos szörnyeteg, melynek éhségét minden hónapban csak gyermekáldozattal lehet csillapítani.
Nathan Evans, a Mithras orvosgenetikusa vezeti a laboratóriumot, ahol az áldozatra szánt klóngyermekeket előállítják. Évek óta dolgozik a legteljesebb elszigeteltségben. Munkája lassan tönkreteszi minden emberi kapcsolatát. Amikor pedig az egyik klón a megszokottól eltérő módon kezd fejlődni, az egész űrhajó, sőt talán az egész emberiség sorsa veszélybe kerül…

Szerintem: 

Nem egy bonyolult sci-fi – ha csak a cselekményét

figyelem, akkor még lassúnak is mondhatom. Viszont, van egy szépen levezetett gondolatsora és egy párhuzama a mitológiával.

A világépítését attól érzem kettősnek, hogy a mitológiát nagyon részletesen kifejti. Nem csak az ókori áldozatmítoszokat ismerteti részletesen, de meghúzza a párhuzamot és gondolkoznak ezen, nekünk is elmagyarázzák, hogy az ókor és a jövő ezen rítusa hogyan cseng egybe. A terjedelemhez képest sok is, ami energia ebbe bele van fektetve.
Viszont, az a világ, amiben a szereplők élnek, már fele ennyire sem részletes. Az kiderül, hogy egy űrhajón utaznak egy bolygó felé, amit kolonizálni akarnak. De milyen a társadalmi rendjük, mióta vannak úton, egyáltalán milyen a hajójuk? Semmi ilyesmi nem derül ki. Az sem, mi ez a szörny, hogy került ide, miért nem küzdenek ellene. Az kifejezetten irritált, amikor a SPOILER Túl sok kérdésem maradt, és a történet nem is akar ezekre választ adni.

Az áldozattétel a témája és az emberség. Azt tényként hozza, hogy az emberek elfogadják, a szörnyet etetniük kell, így haladnak lassan a céljuk felé.
A csavar az, hogy miképpen teszik ezt. Hősünk, Nathan állandó bűntudatban él. Gyerekként őt választották ki a szörny áldozatának, de beteg lett, és az öccse lett eledel helyette. Vezekel, így folyamatosan klónozza magát és saját gyerek énjét minden hónapban megeteti a szörnnyel. De ez sem elég, és a felesége segíteni akar rajta. Ezzel indítja el a lavinát, mert kicseréli a klónozás sejtanyagát. Egy újabb Nathan helyett egy Daniel fejlődik ki, a férfi halott testvére tér vissza. Míg magát újra és újra fel tudta áldozni, így erre már képtelen. Hiába van az ideológiájuk, hogy a klón nem ember, csak hús és vér, szörnyeledel. Nathan mindent megkérdőjelez és felborítja a megszokott rendet.

A cselekmény egy részét az adja, hogy Nathan miképpen bánik az öccse klónjával és lesz egyszerre az apja és a bátyja. Itt van az emberiség legjobb része – az önfeláldozás, az egymással törődés, a szeretet.
Nem izgalmas, a bujkálásuk is el van intézve pár mondattal, de az fontos, amit ez a kapcsolat hordoz.

Ám az egyén lehet jó, a társadalom romlott és büntetést érdemel. Meg lehet nézni, hogy reagálnak mások, amikor Nathan 10 évnyi gyerek-énje halálba kísérése után nemet mond. Senki nem akar és nem tud a helyére lépni, viszont Nathant kiközösítik, üldözik, a gyerekeik gyilkosának kiáltják ki. Kollektívan törlődik Nathan minden áldozata a tudatukból, és csak maguk, a sajátjaik féltik. Nathant mondják gyilkosnak, de belőlük lesz gyilkos horda. Ezért érdemlik meg a szörnyet – csak sajnos nem ők bűnhődnek majd tőle, mert lesz, aki magára veszi a terhet, és a többiek élhetik a maguk kétszínű békéjét.
Az igazságérzetem háborgott is.

Gyorsan olvasható, egyszerűen megfogalmazott szöveg. Bár az űrutazás miatt akár fizika is lehetne benne, semmi szakszöveg színezete sincs. Helyenként magyaráz, de köznyelven és mitológiai párhuzamot. Egyszerűsít, akár cselekményt, akár érzelmeket mond el, de ez még jól is állt neki.

A konfliktusrendszerét szerettem. Adná magát, hogy a szörny és az emberek legyenek a szembenálló felek. Hiszen a szörny parazita, gyerekáldozatot követel. Mégis, ember és ember között alakul majd ki az ellentét – és nem is pozitív a kép, amire az emberiség kapcsán eljut.
Vannak állandó szereplői, Nathan és a családja, de ez nem karakterregény. Egy fő motívum van bennük – Nathan bűntudata és vezeklése, a felesége gyermek utáni vágya és a szerelme a férje iránt. Ennyivel meg is foghatók.
Mivel a pozitív értékeket ők hordozzák, ők a történet jó szereplői. De ez egy olyan világ, ahol bukásra vannak ítélve.

Egyszer érdekes volt, de nem az a sci-fi, amire rámondom, hogy tetszett.