Fülszöveg: 

A tizenkét éves Billie vakációja nem alakul valami jól. Apukája nemrégen meghalt, és anyukájával elköltöznek Kristianstadból egy közeli kisvárosba. Billie azonban nem igazán örül a költözésnek, és az új ház sem tetszik neki. Mindennek tetejébe még rejtélyes és ijesztő dolgok is történnek ott. A kislány és a legjobb barátnője, Simona, valamint újdonsült barátjuk, Aladdin hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a házat kísértetek lakják. Na de, az ő korukban már senki nem hisz a kísértetekben! Kell lennie valami ésszerű magyarázatnak! És a három gyerek nyomozásba fog, hogy kiderítse, milyen sötét titok lappang a különös események mögött.

Szerintem: 

Nehezen hiszem el, hogy ez egy

pályázatnyertes gyerekregény. Igaz, gyerekfejjel nem tudom, mennyire kötött volna le, így viszont azt éreztem, hogy minden csak emlékeztet valamire.

Eleve, a szellemek által megszállt ház, amelyben a gyerek érzi, hogy valami nem stimmel és a barátaival nyomozni kezd, túl sok történet alapja már valamilyen formában. Messze jobbakat olvastam már ugyanerről – itt jön be, hogy ez gyerekkönyv, egyszerűsített és horror elemeket sem kever a történetbe. Így a kiskamaszoknak fogyasztható lett, nekem viszont unalmassá vált tőle. Nem tudott lekötni.

Másodszor, nem újít semmit a zsáneren. Végig vártam egy csavart, vagy valami egyedit. Ehhez képest másolja, amit Zafón a Köd-trilógiában megvalósított, csak sokkal gyengébb kivitelben. Többek között itt is megjelenik, hogy a gyerekek nyomoznak, és egy felnőtt meséli majd el nekik, mi történt korábban. Ismerős az is, ahogy nagyon természetfelettinek tűnnek az események, de a végére kapunk logikus és evilági magyarázatot. Ugyan Ohlsson egy cseppnyi kételyt hagy az utolsó mondatokkal, de az már halottnak a csók.
De két dolog hiányzik, amit a spanyol szerző nagyon tudott és itt nem volt meg: a hangulat és tragédia.

Bár vannak itt is múltbeli szomorú események, összességében mindent kikerekít és pozitívvá változtat a történet. Nem is szeretem, ha egy ilyen misztikus – szellemes kötetnek ennyire rózsaszín a befejezése. Nem kell a depi end sem, de ez nagyon kileng a másik irányba.

Sokkal egyszerűbb, szürkébb a kötet stílusa is. Itt nem kell attól félni, hogy egy leírás megfog, vagy egy érdekesebb gondolat megakaszt. Inkább olyan érzésem volt, hogy szándékosan butított és egyszerű a szöveg is, hogy a kisebbek is olvashassák.

A főszereplő gyerekekről nem tudok rosszat mondani. Bátrak, kíváncsiak, érdeklődőek, szoros barátságot kötnek egymással. De az a plusz, amiért megjegyezném őket, az nincs. Még Billie-t, a főszereplőt is kiválaszthatom, és érdemben nem sokat tudok róla mesélni. Egyszerű indítéka van, ahogy a többieknek is – és a jelleme is ilyen.

Annyit tudok értékelni, hogy ismeri és rutinosan alkalmazza a zsáner elemeit, és nagyon könnyen olvasható. Ez tényleg egy olyan könyv, amin gyorsan végigér az olvasó.