Fülszöveg: 

Az ​árnyak nem valóságosak,
az álmok nem árthatnak neked,
és mindaddig biztonságban leszel, amíg távol maradsz Gallanttól.

Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie.

Olivia mégis útra kel. Mi mást tehetne?

Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia.

Azonban senki nem tud a levélről.

És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán.

Vajon az árnyak hívták haza a lányt?

És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?

Szerintem: 

Úgy tűnik, mostanában több ilyen

kamasz főszereplős, misztikus, szellemházas történetbe futottam bele. V.E. Schwab története a jobbak között van, de azért pár dologgal viaskodtam, miután elköszöntem a történettől.

A legnagyobb bajom, hogy nagyon sajnáltam, ami Matthew sorsa lett. Ugyan szépen lett megfogalmazva, ahogy a családja körében elalszik úgy, hogy többé nem ébred fel, akkor is bennem volt, hogy nekem jobban tetszett volna, ha Olivia költözik át a másik oldalra és úgy zárják le a kaput. Valahogy igazságtalannak érzem, amilyen élet és halál annak a fiúnak jutott.
De, ide tudom sorolni azt is, amiből Olivia lett. Bár lehet, hogy jobb is, ha nem értem, hogy egy embernek és egy árnyéknak miképpen lehet gyereke. Ebben is van líra és fájdalom, de most nem esett jól itt is ez a boldogtalan vég.

Közben meg nagyon hangulatos a könyv. A gótikus horrorokból táplálkozik, és a Gallant birtoknak vagy a lánynevelő intézetnek is erős, megragadó atmoszférája van.

A cselekmény éppen annyira halad, hogy mellette mesélős és leírásokkal színezett lehessen a kötet. Megvan a maga izgalma, fordulata, de nem egy kalandregény. Szépen kiegészül ez azzal, ahogy Olivia küzd és szeretne egy otthont, egy családot magának. A végére ez meglesz, de valahogy nem érzem boldogítónak, hogy a családja szellemként él majd mellette.

Schwab írt már emlékezetesebb szereplőket, de azért a típusokat meg lehet ismerni most is. Olivia nagy küzdő, különleges képessége is van – ha ezt sokáig nem is tudja. Az ő jelenléte a legerősebb, de szerettem azt is, amikor a másik Gallant ura kap egy kis szereplési lehetőséget. A lány után számomra ő sikerült a leginkább karakteresre, bár Matthew volt a szimpatikusabb.

Ki kell emelni azt is, hogy az illusztrációk mennyire szerves részei most a történetnek. Már eleve az, ahogy bekerülnek a naplóval és amilyen történet megbújik benne. Majd a visszatértük, amikor Olivia saját történetének lesznek a szintén jól működő illusztrációi. Fekete-fehérek, de szépek és rejtélyesek. Emelt a könyv értékén, ahogy meg tudnak jelenni és több mindent ki tudnak fejezni.

Talán még alszom rá párat, és a végében is megtalálom, miért így kellett alakulnia a cselekménynek, most azonban még küzdök azzal, hogy számomra többen nem azt kapták, amit érdemeltek volna.