Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Weinstein: Az Új Világ gyermekei és más történetek

2022. november 17. - BBerni86

Fülszövegaz_uj_vilag_gyermekei.jpg

Alexander ​Weinstein elgondolkodtató történeteiben a jövő már megérkezett, olyan technológiai forradalmat és konflikusokat hozva magával, amik jó eséllyel mindannyiunk életében jelen lehetnek majd. A kötetben található tizenhárom novella az embert vizsgálja hétköznapi helyzetekben: az embert, aki látszólag mindig küzd az új világ változásaival és a folyamatosan érkező technológiai csodákkal, de közben a legnagyobb ellensége folyton saját maga lesz. Családok mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást egy újabb és minden eddiginél keményebb gazdasági válságban (Hátország), vagy megnézhetjük, hogy egyáltalán mit jelenthet a család fogalma a jövőben (Búcsú YangtólAz Új Világ gyermekei), és mit tehetnek az egyénnel a virtuális valóságok (A térképészekMóksa). Ezek mellett olvashatunk arról is, hogy milyen hatással lehet egész országok életére a menekültkérdés (Vándorlás), illetve több történet foglalkozik a küszöbön álló klímakatasztrófával (JégkorszakZuhanóív).

Szerintem

 

Ami bizonyos: ez egy

sci-fi novellás kötet, amelyben 13 történet található. Ezek között akad disztópia, posztapokaliptikus, cli-fi, de esszé jellegű is – egy ál-cikk. A jövővel foglalkozik végig, és nem fest szép képet arról, mi vár az emberiségre holnap.

Vannak központi témák benne, amelyeket több módon is feldolgozott a szerző. A legerősebbnek azt érzem, hogy az informatika, a virtuális valóságok miképpen alakítják át a társadalmakat és családok szerkezetét. A Vándorlásban az emberek a saját házaik rabjai, online élnek meg mindent. Még a szexuális életüket is. Nem is értem, hogy pl. a főszereplő párnak hogyan lett fia, ha bevallottan csak a virtuális szex okoz nekik orgazmust, és ecseteli is, hogy a hálózaton élik a nemi életüket. A fiuk fogja kijelenteni: ez az emberiség vége. Nem lesz több gyerek. A Térképészek emlékprogramokat írnak, és az egyikük a végére szembesül azzal, hogy a kapcsolata nem is igazi volt, csak vetített emlékek, amit a sajátjának hitt. Az Új Világ gyermekeiben a gyermektelen, idősödő házaspár elkezd egy virtuális életet élni, ahol gyermekeik is születnek. Csak adatok, de számukra élők és szeretik őket – majd gyászolják, amikor a vírusok miatt vissza kell állítani a virtuális énjüket alapállapotra. Vannak hasonló elemek, vizsgálja a szerelem és a szülő – gyerek kapcsolatokat, és folyton szembesít a kiüresedéssel, hogy a túlzott technika megöli az intimitást és az igazi érzelmeket.

Visszatérő elem az is, hogy a tönkretett klíma aztán miképpen öli meg a Földet és benne az embereket. Ezek akár teljesen más víziók is lehetnek: a Zuhanóívben a felmelegedés zajlik és a hó már csodaszámba megy. A Jégkorszakban, ahogy a cím is mutatja, pedig minden elfagyott és a mi világunk csak fagyos mementó a jégbe dermedve. A közös, hogy remény már nincs, az emberiség későn eszmélt és haladnak vagy élnek a pusztulásban.

Kevés olyan történet is akad benne, amivel még nem nagyon tudok mit kezdeni. A Rakétaéj tipikusan ilyen: jól van megírva, hatásos képei vannak és borzongató víziója. Ebben minden évben kiválasztanak az iskolák egy gyereket, népszerűtlent és szerencsétlent, akit aztán kilőnek az űrbe egy kapszulában. Egyszerűen nem értem, mi értelme van. Áttételesen ki tudom belőle hámozni, hogy a népszerűségért való játszmák elmérgesednek, és a kívülállók halálra vannak ítélve. De miért űrhajó, és mit nyer ezzel a közösség?
Mondjuk, Az elbukott forradalom rövid története, ami leginkább húzta az idegeim. Az olyan, mintha egy lexikonból lenne kiemelve egy szócikk. Stílusában más, gyengébb a meséje, de a formátuma, ami leginkább elidegenített.

Általában jellemző, hogy én-elbeszélővel dolgozik, és nagyon közel hozza a szereplőit. Át lehet velük érezni a világukat, és megtenni a fájdalmas felismeréseket. Nincsenek rossz emberek benne, de elveszettek annál inkább. Nincsenek megoldásaik, szenvedéseik viszont igen – az csak egy dolog, hogy letör, de ez mondhatni az emberiség vége is. Amikor már nincs más hátra, mint kivárni a pusztulást, ami egyre gyorsabban eljön.

De lehet, hogy csak az a bajom, hogy nem érzem a víziókat távolinak vagy lehetetlennek. Simán el tudom képzelni, hogy erre haladunk, és ez nyugtalanít. Hiába tetszik a kötet, ez a rossz érzésem megvolt és megvan.

130: Amennyiben a tudatosságot ugyanúgy az egyén teljessége részének tekintjük, amiképpen az egyéniséget, a szabad AKARATOT vagy akár a csakis hozzá tartozó lelket, akkor el kell fogadnunk, hogy bármilyen technológiai – akár kibernetikai, akár elektronikus jellegű – beavatkozás erőszakot jelent.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1117957318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása