Fülszöveg: 

Az esküvő Spanyolországban lesz. A pasi kiállhatatlan. Három napon át úgy kell tenned az összes rokon előtt, mintha szerelmes lennél belé.
Catalina Martín szingli, de nem akar egyedül menni a nővére esküvőjére. Korábban elejtett egy megjegyzést, hogy van valami amerikai pasija, és mostanra mindenki készpénznek veszi a dolgot a családban és az ismeretségi körben. A volt pasija – és annak jelenlegi menyasszonya – például alig várják, hogy megismerkedjenek Catalina jövendőbelijével.
Négy hete van, hogy találjon valakit, aki hajlandó átrepülni vele Európába, és végig úgy tesz, mintha együtt lennének. A New York–Spanyolország repülőút hosszú, és Catalina érdes modorú családját nem lesz könnyű átverni.
Színre lép Aaron Blackford – Catalina magas, jóképű, tenyérbemászó stílusú kollégája –, aki meglepő módon felajánlja, hogy beugrik a szerepbe. Catalina legszívesebben közölné, hogy nem kér belőle – életében nem látott még ilyen idegesítő, bicskanyitogató, kiállhatatlan alakot.
De kiszolgáltatott helyzetben van, az esküvő közeleg, és mégiscsak Aaron a legmegfelelőbb megoldás. Catalina lassanként rájön, a férfi talán nem is olyan szörnyű, mint amilyennek a munkahelyén elkönyvelte.

Szerintem: 

Egyszóval: csalódás. De

nézzük részletesebben is, miért.

A legnagyobb bajom az volt, hogy nekem ellenszenves volt a hősnő, Catalina/Lina. Mivel énelbeszélővel dolgozott Armas, esélyem sem volt a történetet legalább kedvelni, mert mindent Lina szemszögén keresztül kaptam. Eleve már bajom van azzal, ahogy Lina magát a nagy átlagnak tartja. Ahhoz képest milyen pozícióban van, mit el nem ért, az önbecslése mintha nem is létezne. Szerencsétlenkedik, és untam olvasni, hogy pont olyan magas, pont olyan barna a szeme/haja, mint az átlagos spanyol nőknek. Ha értem is, hogy ezzel akar átlagos, szomszéd lányt létrehozni a szerző, akivel könnyű azonosulni, nálam így is az ellentétét érte el. Olyan önbeteljesítőnek tűnt, ha olyan átlagos, olyan semmi kiemelkedő nincs benne, akkor minek is próbálna meg bármit is?
Ki nem álhattam, ahogy a szerelmi/érzelmi életét kezelte. Amilyen nagy fájdalom neki az exe, amiért Amerikáig menekült, annyira éreztem semmilyennek, mi sebezte meg ennyire. Ugyanennyire éreztem eltúlzottnak, miért utálja már 2 éve Aaront. Vártam a nagy poént, honnan ered az ellenszenv, és amikor kiderült, csak morogni tudtam. Ennyi? Ha Lina egyes dolgokat így mellre szív és felnagyít, az újabb rossz pont nálam a jellemét illetően.

A második csalódás: én vicces könyvet vártam. De ezen nem tudtam nevetni. Se a munkahelyi szálakon még az első felében, sem a spanyol lagzin a másodikban. Nagyon más a humorérzékem, mert legtöbbször csak merengtem, hogy itt mi lehet a poénos. Nekem sokkal inkább langyos romantikus volt az egész, mint vicces. A szituációs poénkezdemények gyengék, Lina jelleme/szerencsétlenkedése meg irritált, ahogy már fentebb írtam.

A harmadik, bár ezt számításba vettem előtte is: a románc se tetszett. Vannak olyan elemek benne, amelyek romantikusnak tűnnek, de ha belegondolok, akkor zavarnak. Pl. Aaron tulajdonképpen a kezdetek óta bukik Linára. De úgy volt vele, ha a nő utálni akarja, akkor ennek örül. Mert így legalább érez valamit iránta. Felnőtt emberek ezek, vagy óvodások? Ott volt divat, hogy belerúgok vagy meghúzom annak a haját, aki tetszik.
De túl nyilvánvaló is, hogy Lina ellenszenve mögött lappang a be nem vallott szenvedély. Nem véletlenül ugratja a kezdetektől a barátnője azzal, hogy Aaron iránti utálatának vágy az alapja. Igaza van.
Megvolt a szokásos kamu probléma, majd a nagy békülés is. Mivel ez annyira sablon, hogy ritkán térnek el tőle, hibának nem rovom fel. Csak marad sablonos tőle a regény. Nincs egy ötlet, amivel kiemelkedne az átlagos romkomok közül.

A szereplőkre is ez áll: alapvetően Lina körül forog minden, majd jön mellé Aaron. Mindketten zsáner tipikusak. A félreismert, jóképű férfi, aki a regény nagyjából felére a nagybetűs ÁLOMPASIVÁ lép elő. Meg a nő, aki az átlagos, szomszéd lány, akinek van több pozitív tulajdonsága, eredménye, de az van kihangsúlyozva, amivel olyan, mint bárki más. Tudjátok, így megvan az illúzió, hogy bárki megkaphatja az álompasit.
Mellékszereplőt keveset mozgat, azok sem emlékezetesek. A barátnő leginkább végszavaz, a családtagok pedig humorforrások igyekeztek lenni. Bár én nem tartom viccesnek, ahogy pl. az anya aggodalmaskodik Lina körül, meg összeöltözik a férjével.
Nincs negatív szereplő, és a konfliktus is csak mű. (Már a cím elárulja, hogy szerelemre megy ki minden.)

Nyelvileg a szimpla, gördülékenyen olvasható csajos. Sok az érzelem. Nyelvileg annyi van benne, hogy mivel Lina spanyol, helyenként bekerül egy-egy spanyol mondat tőle. Persze, azonnal fordítva, vagy magyarázva.

Ha félreteszem a csalódottságom és a Lina iránti ellenszenvem, egy átlagos, egyszer olvasható romantikusnak találom. Csak sajnos, nekem sok minden nagyon nem tetszett benne.