Fülszöveg: 

Wylodine élete a szegénység és az állandó szorongás. Anyjával és annak agresszív barátjával marihuánatermesztéssel foglalkoznak, azonban mint mindenki, akinek csak lehetősége nyílik rá, ők is elmenekülnek, így a lány magára marad. És a következő tavasz sem köszönt be, a végtelen tél pedig egyre hidegebb.

Utánfutóra épült házikóját vontatva Wil is útra kel, hogy eljusson az anyjához, a melegbe. A jeges út és a találkozások a káoszban életben maradni próbáló más embercsoportokkal számtalan veszélyt rejtenek, de társai is akadnak, akikkel segítik egymást. A lány pedig a legfontosabb képességnek van a birtokában: a magával hozott magokból növények csíráznak ki, az új élet, a túlélés záloga.

Szerintem: 

Túl könnyen találtam azonosulási pontot a regénnyel: mostanában én is

sokat fázom, pedig nálunk nem mögöttünk, hanem előttünk van még a tél… De sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy megszeressem a kötetet. Jár is az agyam, miért nyerte meg a Philip K. Dick-díjat.

A világépítése, ami jól sikerült. Bemutat egy világot, amely lassan elfagy. A hősnője kisvárosi lány, Wil. Ő és egy kis csapat fog elindulni, hogy a lány anyjához és melegebb helyre jussanak. Közben látjuk, mi történik a természettel, hogyan reagálnak az emberek a kialakulóban levő helyzetre. Lesznek itt erőszakos bandák, de harcos természetvédők is. Az tetszett benne, ahogy több utat felvázol és sokféle cipőbe enged belelépni. Milyen ember az, aki bandát alapít és elvesz mindent, amit csak tud? Milyen egy szektás, vagy éppen az, aki kiköltözik az erdőbe, hogy a fákat igyekezzen megmenteni, hátha egyszer lesz még tavasz?

Vagyis, a háttér kifejezetten tetszett. Az alap, ahogy az egyre bővülő társaság délre tart, szintén. Megvan a road movie jelleg, és ahogy mozgásban vannak, több mindent meg tud mutatni Stine.
Ott bukik el a mutatvány, hogy maga Wylodine története nem áll össze. Alig haladnak és az egész küldetése bizonytalan. Nem tudja, hova is megy pontosan és ott mit is talál. Ha jól értettem, ráadásul a végső pontja az lesz, hogy visszatérnek a kiindulási pontra. Hogyan akarnak hosszabb távon túlélni? Olyan nonszensznek érzem, ahogy őrizgeti azt a pár tökmagot, amit a Tökkirálytól kapott. 4 magból nem fog túlélni egy ember sem, nemhogy az egész emberiség. Ahogy a lámpák is elvesznek, én pár hónapnál több életet nem jósolok neki. Ok, Wil tud növényeket termeszteni. De a semmiből neki sem fog nőni semmi.

A sci-fi/disztópia történeten túl Stine emberi kapcsolatokat is boncol. Wil csapatát különcök és áldozatok alkotják majd. A sérült Grayson, akit itthagytak a szülei. Dance, akinek az otthonát lerombolták és addig is a kitaszítottak közé tartozott, lévén egy sátortábor semmit nem birtokló lakója. Jamey, akit egy banda használt szó szerint fiatal kora ellenére.
Mindenkinek vannak démonai, és küszködnek. Ki jobban összeszedi magát, ki kevésbé. Maga Wil is tele van fájdalmas kapcsolatokkal – az anyja, aki inkább az erőszakos párját választotta, és nem a lányát. A barátnője, aki a szektáját választotta helyette. Mindhez kötődik, mentené őket, de végső soron egyedül marad és másokat kell találnia.
Visszatérő elem a szülő – gyerek kapcsolat. Jamey meg is halna a lányáért, míg Wil és Grayson szülei elmentek, magukra hagyva a gyereküket.

A szereplőket ugyan ketté lehet szedni aszerint, hogy pozitív szereplők vagy sem, de egy olyan világot ábrázol, ahol szétesik a hagyományos etika. Mindenki élni akar, amíg lehet. Mindenki tesz olyat, ami elítélhető. Legyen az drogbizniszben aktív részvétel, vagy modernkori rabszolgaság kialakítása. Alapvetően Wil a pozitív sarokkő, és hozzá rendeli a többieket. Bár nem tudom, van valami ebben a hősnőben, amit nem találtam szimpatikusnak. Egyszerre vezető alkat, akibe kapaszkodhatnak a többiek, meg áldozat is. Az nagyon nem tetszett, amilyen az anyjával és a Lobóval való kapcsolata. Mintha ő már le is mondott volna magáról, és csak sodródik nagyon sokáig.

A borító kifejezetten jól sikerült, a regénynek is vannak jó részei. De összességében nem fogott meg igazán.