Fülszöveg: 

Ez nem egy vagy két nő története. Ez mindannyiuk története.
Az éjszaka közepén Aineiasz felesége, Kreúsza arra ébred, hogy szeretett városa, Trója lángokban áll. A tíz éve tartó háborúnak vége, a görögök győztek. Az asszony kétségbeesetten próbál menekülni a tűz elől, hogy elérje a városkaput, és reményei szerint találkozzon kedves férjével és kicsi fiával. Az utcákat azonban már ellepték a görög katonák. Vajon sikerül Kreúszának elkerülnie őket… és a végzetét?
Mindenki hallott már a trójai háborúról. Azt azonban jóval kevesebben tudják, mi lett a sorsuk azoknak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, akikre általában az események mellékszereplőiként gondolunk. Mi várt rájuk a háború után? Miért küzdött meg az amazon hercegnő Akhilleusszal? Hogyan cselezte ki Pénelopeia a férje trónjára áhítozó kérőit?
Az Ezer hajó az ő szemszögükből meséli el a nyugati világ egyik legnagyszerűbb és legmeghatóbb történetét.

Szerintem: 

A görög mitológia egyik legismertebb története a

trójai háborúé. Hogyan és miképp háborúzott a görög haderő, hogy a spártai király szökött feleségét hazavigyék. Natalie Haynes ezt a történetet meséli újra, de másképpen.

A trükk az, hogy nem a háború főszereplőit, a harcosokat emeli ki, hanem a nőket. A feleségek, szeretők, rabnők és anyák története lett ez, akik a saját szemszögükből emlékeznek. Ráadásul Haynes széles perspektívát kínál – nem csak az olyan ismert alakok, mint Odüsszeusz Penelopeiája, vagy a jövőt látó Kasszandra kapják meg a szót, hanem az elsőként eleső görög felesége, vagy Léda lányai, a múzsa vagy Erisz. Ez bővül azzal, hogy nem csak a háborút, de az előzményeket és a szereplők további sorsát is megénekli a történet. Nekem ez az egyik mániám, szeretek utánaolvasni, kivel mi lett, és itt ez gyönyörűen megvan. Ilyen szempontból Andromakhé sorsa érdekelt legjobban, mert róla csak annyit, tudtam, hogy Neoptolemosz rabnője lett. Itt tovább eljutunk, és egy helyen még gúnyosan is tudtam mosolyogni. Amikor Neoptolemosz halála után másodszor férjhez megy, a férjéről gyakran Hektór, az első férje jut eszébe. Mivel Hektór öccse a második férj, ezt annyira nem tudom meglepőnek látni…

Sokféle nő, sokféle jellem és így sokféle történet szerepel. A szerző mindenkinek esélyt ad, hogy megértsük, miért tette, amit. Mert bizony vannak, akik nem csak elszenvedik az eseményeket, de alakítják is azokat. Mint Klütaimnésztra királyné, akit elsőszülött lánya feláldozása olyan szinten tönkretesz, hogy hatalmas bosszút áll. Ezzel ez a történet már át is vezet Oresztész történetébe, aminek szintén itt vannak a főbb vonalai. Hogyan fogja a nővére az anyja ellen uszítani, majd hogyan szerzi vissza a menyasszonyát Neoptolemosztól. Igaz, Haynes itt is megenged magának egy más szemléletet: az Oreszteiában a herceg a szerelmét szerzi vissza, itt inkább vagyoni okokat sejtet a leszámolás mögött. Elkalandoztam – a lényeg, Haynes esélyt ad nekünk, hogy megértsük a férjgyilkos asszonyt, sajnáljuk a sorsért, amit majd a gyerekei mérnek rá. Mert neki is megvolt a maga igazsága.

Különben nagyon éles rajzot kap, hogy mennyire elnyomottak voltak a korban az asszonyok. Egyedül az amazon harcos, aki maga rendelkezett az élete, de a halála felett is. Itt simán belefér, hogy a férfiak hűtlenkednek – Odüsszeusz kalandjait olvashatjuk például gyönyörű varázslónőkkel és nimfákkal, míg Pénelopeia várja haza –, míg ugyanazért az asszony mélyen le van nézve. A férfi rabnőket tart, fattyakat nemz, a nő meg tűr és mosolyogjon is hozzá.
Nincs semmijük – Andromakhé még meg sem halhat, amikor a fiával akar pusztulni. Mert már semmi sem az övé.

Nagyon olvastatja, hogy ez sok történet összessége, amellyel az egész mondakör le van fedve. Az egyik szomorúbb, a másik kevésbé, de alapvetően egy tragikus történet ez a nőket nézve. De izgalmas is, van benne sok új elem, lekötött végig.

Izgalmas olyan szemszögből is, hogy mennyire gyarlónak és gyerekesnek mutatja az isteneket. Tényleg csak játékszerek számukra az emberek, és vannak, akik még a háborúban sem foglalnak fixen helyet. Elég csak Apollóra gondolni: aki nagyon durva átkot rak Kasszandra képességére, aki megmenti a trójai papja leányát, aki lenyilazza Párisz alakjában Akhilleuszt. Játék neki, a többieknek is az egész.

Ám, van egy új elem, ami új olvasatot is kínál: miért kellett ez az egész? Miért dobta be Erisz az almát, és egyáltalán honnan szerezte?
Kapunk egy történetet, ami arról szól, hogy az emberek felelőtlenek. Túlszaporodnak, a Föld/Gaia már nem bírja el őket. Így Zeusz és egy korábbi neje szőnek tervet, hogy az emberek kevesebben legyenek. Egy nagy háború, ahol sokan odavesznek. Lehetne maibb ez a rész? Ugyanazok a bűnök, amit felsorolnak, ma is ugyanígy megvannak. Elegáns, ahogy ez a téma egy ókori történetbe is bele lehetett szőve.

Stílusos, és a fordítás remekül elkapja, hogy a különféle nők más stílusban nyilvánulnak meg. Érzelmek is jönnek vissza a szövegeikből. Klüteimnésztra engesztelhetetlen bosszúszomja, a múzsa kifakadása, Pénelopeia leveleinek egészen más stílusa. Ezektől is mind színesebb és érdekesebb a kötet.

Jól sikerült könyv, izgalmasan lefedi a homéroszi eposzokat és még többet is. Nekem nagyobb élmény volt, mint Homérosz eposzain átrágni magam – és végre megértettem, miért állandó jelzője Akhilleusznak a gyorslábú.