Barátnős, szerelmet felejteni próbáló, sodródó.

Laurie és Sarah legjobb barátnők. Sarah a csinos, aki a tévénél akar karriert építeni. Laurie, aki inkább a kedves szomszéd lány típus, beérné egy állással egy magazinnál és a szerelemmel. Éppen egy buszon ül, amikor megpillant egy ismeretlen férfit: összenéznek, és Laurie tudja, hogy neki ő az igazi. Közel egy évig keresik Sarah oldalán, mire úgy-ahogy képes elfogadni, hogy többet nem látja a titokzatos idegent. Ünnepek idején Sarah mutatná be neki a párját: Jack karakteres, megbízható, nem Sarah szokásos típusa. De a sokk az, hogy Laurie azonnal felismeri benne a férfit, akit nem bír kiverni a fejéből. Jack viszont láthatóan nem emlékszik rá – hogyan is tenné? Éppen csak összenéztek egy pillanatra, miközben elment a lánnyal a busz. Laurie így igyekszik jó barát lenni, semmit nem mond, és nagyon igyekszik kiverni a fejéből a szerelmét. Sarah és Jack együtt maradnak, Laurie életébe belép Oscar és az élet halad tovább.

Nem értem, hogy lett ez a regény nagy bestseller. Nem látom benne azt, ami kiemelné az átlagból, vagy valamit, ami annyira jó lenne benne. Cuki szerelmi történetként van eladva – cuki, komolyan? Nekem meg inkább tragikusnak hatott.

Már ott kezdődnek a gondjaim, hogy nem tudom elfogadni az alaphelyzetet. Két ember, akik semmit nem tudnak egymásról, se a nevük, se a koruk, se semmit – egyetlen pillanatra összenéznek. Már azt sem hiszem el, hogy Laurie egyáltalán meg tudta jegyezni Jack arcát, nemhogy annyira beleszeressen, hogy más ne is kelljen neki, csak ő. Pedig itt teljes egészen úgy van megírva, hogy az a nagybetűs szerelem. Hát, nekem erről nem a cuki és nem a szerelem jut eszembe. Megvan Kepnes: You/Te sztorija? Hősünk meglát egy lányt és ennyi elég is, ő kell neki. Ez sem szerelmi történet, hanem thriller. Mert ez a hősszerelmes egy megszállott zaklató, akiből gyilkos is lesz. Itt meg ugyanaz a helyzet cuki? Ugyan!

Majd jönnek az évek, egy-egy kiragadott nap és pillanat a baráti kör életéből. Alig történik valami, csak érzelmi szinten lépegetnek ide-oda a szereplők. Nem éreztem se drámának, se romantikusnak, szinte csak egy lista. Az még rátesz egy lapáttal, hogy nem egy hasonló szerkezetű regény van, amelyek a maguk idején nagyot mentek. Ennek még a sztorija is kísértetiesen hasonlít az Egy nap (David Nicholls) történetére kis változtatásokkal – a szerkesztési elv meg egyenesen ugyanaz. Nehéz nem annak a bénább klónját látni benne, amikor már a címeik is ilyenek. Egy nap – Egy decemberi nap. Ugye, nem kell jobban magyaráznom?

De, ha már így belelendültem, irritált maga Laurie is. Miért kellene őt megszeretnem? Már eleve nem tetszett, ahogy a helyzetet kezelte, amikor Sarah bemutatta Jacket. Nem lehetett volna megmondani, hogy ő a buszos srác? Pláne, hogy láthatólag Jack nem is emlékezett rá és nagyon szerelmes volt Sarah-ba. Ha akkor szépen tisztáznak mindent, nem kell szerencsétlenül sodródniuk jó 10 éven át. Ha meg hajlandó vagyok elfogadni, hogy megérezte, hogy neki tényleg Jack a nagy Ő és annyira nagyon szerette, akkor minek minősítsem, hogy Oscar felesége lesz és még gyerekkel is próbálkoznak? Ha nincs ló, jó a szamár is? Sarah sokkal egyenesebb jellem volt – bár azt gyerekesnek érzem, amikor kiderül, hogy Jack a buszos srác és ezen összevesznek. Az annyira óvodás… Én láttam meg előbb, az enyém volt! Miért nem tudtál mondani valamit?

Nem jött be a humora sem, ez olyan kis csajos limonádé, ami nekem egyszerűen nem fekszik. Valahol érzem, hogy mi akar aranyos és mosolygós lenni benne, de én jó eséllyel azokon fel tudtam húzni magam. Ez annyira… naiv és buta sztori.

Nem fogom tovább ragozni. Profin meg van írva, zsánerben ok, de nekem nagyon nem jött be.

Silver: Egy decemberi nap – Mint romantikus: 65% aranyos, a maga módján humoros, de összességében csak egy mese.

Szubjektíven: 50% az alaphelyzet már nem tetszett, és később se szerettem, amit a szereplők tettek az életükkel.