Családi történetes, ünnepi, világszemléletet megfogalmazó.

A családba tartozott egy idős asszony, aki ott volt minden karácsonykor és a kislánynak bántotta a szemét. Melinda volt a rokon, akit el akart üldözni a közös karácsonyokról. De mivel nem lehetett, az ajándékaival bánt kegyetlenül. Már maga is idősebb, gyászoló asszony, amikor karácsonykor megérti Melindát. (Egy doboz fű Melindának) A patikárius megnősül, egy könyvtárosnőt vesz el. Az új asszony eleinte tart férje házvezetőnőjétől, Nenőtől, de gyorsan kialakul a napi rutin. Nenő vezeti a háztartást, majd a pár kisfiának lesz szerető dadája. Miután meghal, rájönnek, mennyit tett értük az asszony és mennyire nem értékelték, csak a kisfiuk szeretete volt tiszta és ártatlan. (Nenő) Családi program volt a közös éneklés. Amikor egy dallamos angol sláger kerül be a családba, hogy énekelni tudják, az apa gyárt hozzá egy magyar szöveget. Hosszú évekkel később a lánya meghallja az eredetit és maga is meglepődik, mit indít el benne. (A vízibornyú)

Nem először figyelek fel arra, hogy hajlamos a magyar irodalom a komoly íróit elkönyvelni ifjúsági szerzőnek, ha van egy közismert ifjúsági regényük. Még csak törekvés sincs arra, hogy egy nagyobb képet adjanak a szerzőről. Molnár Ferenc, aki nagyon komoly színpadi szerző is volt – nálunk a Pál utcai fiúk megalkotója. Gárdonyi, a rengeteg novellával, történelmi regényekkel, mégis az Egri csillagokkal van azonosítva. Szabó Magda – lélektanban nagyon erős, mély és kortárs regényeket írt, és az Abigél az egyenlőségjel.

A Libri és a Jaffa gyűjteménye ennél szélesebb és mélyebb képet ad az írónőről. Több arcát megmutatja: az életére visszaemlékező asszonyt, a komoly gondolkodót, de a jó történetmondót is.

A szerkesztési elvet már a címből látjuk. Olyan szövegeket gyűjtöttek tőle össze, amelyekben valamiképpen megjelennek az ünnepek. Amit azért furának tartok, hogy verses kötetként is számon van tartva, noha mindössze két vers van benne: a zárás és a nyitány. Ráadásul a zárás már szinte a szabadversekre hasonlít – Szabó Magda nem költő. A lényeg a két vers között van, a próza és az esszék.

Elsőre hajlamos lennék azt mondani, hogy az életrajzi írások fogtak meg legjobban. Ahogy megelevenednek a régi, családi karácsonyok és a rokonok. Melinda, aki csak tűrte, hogy a kislány kiutálná és hozta magával az érthetetlen szokásokat és a hallgatást. Micsoda remek kép, ahogy fekete gyertyával azonosítja Szabó Magda – főleg, ahogy a jövő ismeretében már ott tart, hogy ő maga lesz fekete gyertya más ünnepén. Olyan érthetően, szépen és emberien van megírva, ahogy a kislányt zavarja tudat alatt a más fájdalma, nem akarja azt az ünnepén, míg egy más élethelyzetben át kell élnie azt a más, szomorú szerepet is. Az empátia, amikor megérti a füves hagyományt. Szívszaggató. Az édesapa, aki átadta a szavak szeretetét, aki arra tanított, hogy az életen át kell táncolni. Az is olyan gyönyörűen meg van írva, a táncról és az örökségről, hogy miképpen kellene élni…

Másodszorra ott van a Nenő. Akkor is zseniális novella lenne, ha most nem érintene személyesen is. A gyermeki ártatlanság és szeretet megnyilvánulása, Nenő alakja, aki olyan, mint a mesebéli fa: mindig csak ad, míg már semmi nem marad belőle, és csak utólag ismerik fel, milyen nagy is volt valójában. Ahogy a végén a kis Tamás boldogan eszik Nenő halotti mécsesei mellett, míg a felnőttek torkán akad a falat… Ahogy a kisgyerek betakarta a haldoklót, mert ő csak annyit fogott fel, hogy lefeküdt, mert fázott. Amikor az anya szembesül vele, hogy amiért a gyerekét szeretik és őt jó anyának tartják, Nenő tanítása igazából. Ennyire szépen megírni azt, hogy gyakran túl későn ismerjük fel az értékeket és csak akkor tudjuk megbecsülni az életünk részét képező embereket, amikor már elmentek…

Végül, ott vannak az esszék is. Valahol szörnyűnek találom, hogy az egyikben politikáról van szó és mennyire ráillik a ma korára is, pedig nagyon nem mai szöveg. Tényleg, ennyire rossz ez a rendszer, hogy évtizedek alatt is ugyanott tartunk?

De, ha egyéb közös pontokat keresek, amit mindenképpen ki kell emelni, az a lélektani mélység. Olyan élők az alakjai, emberileg annyira átélhetőek. Szabó Magda az a szerző, aki annál többet mond nekem, minél idősebb leszek. Hozzá fel kell nőni, át kell tudni érezni mindazt, amit megírt.

A másik, a nyelvi igényesség. Szabó Magdát élmény olvasni. A szavak szeretete, a ritmika ott van a szövegeiben, ezekben az írásokban is. Nem véletlenül emlegetem azt a bizonyos táncot és az apát, vagy Nenő halott, fekvő kis alakját az ágyán, esetleg a képzeletbeli tevéket, akiknek csak egy kis fű kellene, olyan rég úton vannak már és biztosan éhesek. Nagyon erős képei vannak és gyönyörűen írta meg őket.

Tartalmas ez a kötet – a vallásos témák kevésbé fogtak meg, de különben nem egyszer szíven talált. Nagyon megilletné, hogy sokkal többet lássunk belőle, mint az Abigélt.

Szabó: Daloljanak itt angyalok – Mint szépirodalmi: 90% igényes – a történetekben, az alakjaiban, a mondanivalójában és a szövegében is. Mélysége van.

Szubjektíven: 75% a vallással kapcsolatos írások nagyon nem fogtak meg, de különben szíven ütött, szép a szöveg és nagyon élnek az alakjai.