Fülszöveg: 

Egy ​száműzött boszorkány beleszeret Lokiba, és ezzel az istenek haragját vívja ki ebben a megindító, elsöprő erejű történetben, ami újragondolja az északi mitológiát.

Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkányé véget ér: egy égetésnél. Ezt kapja ugyanis büntetésül Ódintól, amiért megtagadja tőle a jövő ismeretét. A tűztől sebzett és erejétől megfosztott Angurboda egy távoli erdő rejtett zugába menekül – itt talál rá egy férfi, aki Lokiként mutatkozik be, és a nő kezdeti bizalmatlansága ellenére hamarosan őszinte és igaz szerelem szövődik közöttük.

Hamarosan három különleges gyermekük születik, különleges sorsokkal. Angurboda a világ végén, Ódin mindent látó szeme elől rejtve neveli őket, ám, ahogy lassan visszanyeri látnoki képességét, úgy ébred rá, hogy boldog élete – és vélhetően mindenki másé – nagy veszélyben van. Hamarosan el kell döntenie, hogy elfogadja saját és családja végzetét, vagy fellázad és megváltoztatja a jövőt.

Szerintem: 

Ez a történet annyira tetszett, hogy

nincs is kedvem belekötni. Simán tudok egy oldalban elmélkedni, mennyi minden sikerült jól benne.

Az első, hogy egy történet tükrében dolgozza fel a skandináv mitológia nagyját. Alapvetően Angurboda nyomában járunk, aki elmenekült az istenek elől a világ szélére, a Vaserdőben. Mégis, pontosan ismerheti az istenek és Loki ügyeit, mert Loki viszont mozgásban van, és mindent elmesél a feleségének. Bár szerkezetileg nem tűnik jónak, hogy rendszeres elem, ahogy Loki jön és mesél, monológokat ad elő, megvan a szerzőnek az ellenszere rá. Az egyik, hogy nem simán a történetet kapjuk így meg, hanem Loki és Boda reflektálnak is az eseményekre. Meg is beszélik, segítik így értelmezni az olvasónak a történeteket.

A második, hogy egy nagyon szerethető hősnőt teremt a szerző. Angurboda különleges erőt birtokol, de nem akar élni vele. Békére vágyik, otthonra, és messze nem az a gonosz boszorkány, ahogy pl. az Északi mitológia alapján gondoltam. A maga módján bátor és harcos. Amikor szeret, azt teljes szívvel teszi, és a végső áldozatra is kész a gyerekeiért. Mellette ott van Loki alakja, amelyet szintén nagyon eltalált Gornichec. Nem egy rosszcsont, de nem tagadja meg Loki jellemét. Csak ad neki gyökereket – ahogy nyughatatlan, ahogy a béke és az unalom neki méreg, így mindig kavar valamit. Ahogy elfogadásra vágyik, áldozatokat hoz – és ahogy eljön az a pont, amikor azt mondja, többé nem engedi magát kihasználni és visszacsap.

Talán ez az egyik nagy előnye a könyvnek: megfordítja a nézőpontot. Általában Loki hordja a gonosz köpenyét, aki a Ragnarök idején a gonosz és a szörnyek oldalára áll. Csak hogy – ki is az igazi szörnyeteg? Ahogy ezen a történeten végigérünk, és látjuk Boda szemszögéből, milyenek az istenek, nem lehet azt mondani, hogy ők a jók. Thor, aki elég egyszerű és mondhatni buta is, hobbi szinten gyilkolja az óriásokat csak azért, mert óriások. Amit maguk akarnak, legyen meg, és más mit szenved, hal általuk, nekik nem számít. Meg lehet nézni, ahogy Boda és Loki gyerekeivel bánnak. Fenrir és Jörmungand sem lett volna szörny, ha az istenek nem teszik azzá őket. Igaz, hogy nem emberi testben, de szeretetben és gyermekként növekedtek. Aztán szörnynek nevezték és kínozták őket. Loki másik fiait egyenesen egymás gyilkosaivá tették, hogy Lokit a fia belével kötözzék ki. A skandináv istenek még önzőbbek, gyarlók és érzéketlenebbek, mint a görög mitológia istenalakjai.

Nagyon tetszett, ahogy a kötet a kapcsolatokat ábrázolja. Loki és Boda kapcsolata barátságból nemesedik szerelemmé, és elfogadássá. Annak a története is, hogyan lettek pár, de annak is, milyen páros voltak. Loki legjobb arca, amit a nőnek és a gyerekeinek tartogat. Meg lehet nézni, hogy Loki milyen könnyen elajándékozta az elsőszülöttjét Odinnak, mennyire átnézett Sigyn fájdalmán és az ő gyerekeik végzetén – míg milyen szenvedést vállalt, hogy Hel megkapja Baldurt, vagy a lelke utolsó útja Boda mellé vitte vissza. Mert tudták, milyen a másik és nem akarták megváltoztatni. Társak voltak. Nem véletlen, hogy majd a végén Hel és Baldur kettőse is mutat rokon vonásokat velük: ahogy a nő nem rendelődik alá, ahogy társa a férfinak és szócsatáznak. Csak nekik könnyebb út jön, mert Baldur az istenek legifjabbika és a legkedvesebb volt, míg Lokit valami mindig hajtotta a baj felé, el Boda mellől.
Boda és Skadi kapcsolata az elfogadásban közös. Ők is látják egymást, és szeretik így egymást. Skadi abban több, hogy ő első helyre teszi a szerelmét, míg Loki erre képtelen volt. Skadi boldogságának a csúcsa volt, hogy együtt lehettek, míg Loki változatosságot és az istenek elfogadását akarta. De a szerző nem teszi egyik szerelmet többé a másiknál – nem véletlen, hogy lélekként Skadi és Loki lesz képes még visszatérni Boda mellé. (A hű farkas életeken át kísérte a nőt, ő a harmadik lélek, de az már egy más típusú kapcsolat volt.)

Üdítőnek találtam, hogy ez nem azt mutatja, hogyan jutnak el a ’boldogan, amíg meg nem’ pillanatig. Ez sokkal inkább arról szól, hogy mi jött utána. És van benne árulás, fájdalom, de megbocsátás és béke is. Keserédes – újabban egyre többre értékelem, amikor nem egy mesét akarnak eladni nekem, noha ennek mitológia, ha úgy tetszik, mese az alapja.

A cselekmény, a szemszög, de a szöveg is olvastatta. Vannak nagyon erős jelenetek és megszólalások benne. Amikor sokkal több van a szavak mögött, mint amit kimondtak. Ebben Loki különösen jó, de a többieket sem kell félteni.

A világot, a karaktereket és a cselekményt is jól építi. Van humora, de jó a tragédiákban és a meghitt pillanatokban is. Nem is tudom, melyik jelenet ragadt meg legjobban. Hol fájt, hol nevettem, hol csak mosolyogtam rajta.

Idézet: 

– A farkasok érdekes lények, és az emberek félnek tőlük. Izgalmas lesz egy farkas apjának lenni. Talán megtaníthatnánk arra, hogy felfalja az ellenségeinket.
– Loki!
– Boda.
– Nem tanítod meg arra, hogy embereket egyen.
– Érzékelem a zsörtölődő hangnemet, de a szavak valahogy elröppennek a fülem mellett.
– Semmi emberevés! – ismételte meg Angurboda fáradtan, a férjének támaszkodva.
Loki megcsókolta a vállát.
– A fiunk nevében nem ígérhetek semmit.