Fülszöveg: 

A Párizsi Egyezményt aláíró országok kongresszusa egy új szervezetet alapít 2025-ben. Célja az eljövendő nemzedékek érdekképviselete és az összes élőlény védelme a jelenben és a jövőben. Hamarosan mindenki a Jövő Minisztériuma néven kezdi emlegetni.

A teljes egészében fiktív szemtanúk által elmesélt történet arról szól, hogy milyen hatással lesz az emberiségre a klímaváltozás a következő évtizedekben. Az egyes fejezetek nem egy kihalt, posztapokaliptikus világban játszódnak, hanem a közvetlen jövőnkben – amelyben még az is előfordulhat, hogy legyőzzük az előttünk álló rendkívüli kihívásokat.

Szerintem: 

Nem egy könnyű olvasmány –

nem egyszer küzdöttem is vele, de máskor meg annyira magával sodort, hogy le se akartam tenni. Az agyam meg mozgatta végig – vette szépen sorra a dolgokat, amelyektől félni kellene mindenkinek és időben lépni.

Mi is ez a történet? Szinte holnap indul, éppen csak nem napjainkban. A Föld lassan élhetetlen, elindulnak a tömeges halálokat okozó csapások - milliók vesznek oda a nyitányként érkező indiai hőhullámban - és a világ nem akar eszmélni. Borzalmas olvasni, ahogy folyton csak halogatnak és csalnak. Meghatároznak egy kvótát, amit egyik ország sem ér el. Tényleg az van, hogy amíg nem a saját bőrükön érzik a csapást, nem tesznek semmit.
Sok-sok példát lehetne a cselekményből hozni. Egyik borzalmasabb, mint a másik és a szerző folyamatosan szembesít azzal, hogy mi is ebben élünk. Amíg nem velünk történik meg a baj, nem hisszük el. A jelenben halmozunk, és képtelenek vagyunk a saját életünknél előbbre tervezni, de a többségnek az sem, hogy legalább a saját öregkorára gondoljon. A francia mondás igaz: Utánunk a vízözön! Robinson megírta a fajok kihalását, a vadon élő állatok szenvedését, a felmelegedést és a vízszint növekedését, a természeti rend felborulását.

A cím különben onnan jön, hogy megalakítják 2025-ban a címbeli Jövő Minisztériumát, ami próbálja menteni, amit még lehet. Vannak ötletek, vannak akciótervek és lépések, meg, amit fentebb már előrevetítettem. Hogy érsz el változást, ha a fejlett nyugatot hidegen hagyja, hogy máshol mi történik?
A cselekmény linearitását is az adja, hogy követjük Mary, a Minisztérium vezetőjét, aki kb. a 2 évtizedet felölelő cselekményben igyekszik menteni a bolygót és az emberiséget.

De Robinson ennél rafináltabb a cselekménnyel. Nem Mary az egyetlen főszereplő – van más kiemelt karakter is. Elsősorban Frank ilyen, aki önkéntesként éppen akkor volt Indiában, amikor lecsapott a hőhullám. Maga is majdnem odaveszett, megélt és látott mindent, ez aztán az egész későbbi életére és ténykedésére hatással volt. Rajtuk kívül pedig egy-egy átkötő fejezetben megszólaltat másokat. Mellékszereplőket, akár jelenségeket is. Kétlem, hogy sok könyv lenne ezen kívül, amelyekben olvashatnánk a világ állásáról a fotonok szemszögéből…

Itt térnék vissza oda, hogy helyenként küzdeni kell a kötettel. Mert tudományos alapossággal készült a regény, és bizony azok a részek, hogy miért és hogyan történik a bolygónk legyilkolása általunk, közelebb van a tudományos szöveghez, mint a szórakoztató irodalomhoz. Rengeteget magyaráz pl. közgazdaságtant, de van itt fizika, matematika, történelem és még sorolhatnám. A szereplők is tárgyalnak ilyesmikről, de az átkötő részekben kiemelten sok, néha szinte esszét idéző ilyen beékelés van.
Kettős is, ahogy pl. önálló novellának, egy olvasmányos, cselekményközpontú történetnek is elmenne {{a milliárdos története, akit túszul ejtenek egy rendezvényen. Próbálják érzékenyíteni.)) Egy másik beékelésben meg azt igyekszik megértetni velünk, hogyan működik a piac és milyen mutatókkal írják le a közgazdászok a gazdaságot.

Tetszett, hogy vannak benne ötletek is. Mutatja, milyen problémákkal küzdünk, és vannak benne verziók, mit lehet ezzel kezdeni. Törvényesen, de szembe mer nézni azzal is, miért lesz egyesekből ökoterrorista. Kemény kérdéseket boncol.

Azt még nem döntöttem el, hogy a hangjával mennyire értek egyet. Mert Robinson meghagyta a reményt. Nála vannak, akik feleszmélnek, és akiknek lesznek mentő ötleteik. Én általában a 'félig üres pohár' embere vagyok, és inkább el tudom hinni, hogy egy Mad Max világát idéző forró pokolban kiírtja egymást a megmaradt emberiség, minthogy le tudja győzni az egóját és megmenti magát meg a bolygóját.

Sok része nem esett jól, küzdöttem is vele, de el kellett olvasni. Sokaknak el kellene.

Idézet: 

Az áldozatok szoktak megfizetni, nem a bűnösök.

Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét: ez a régi mondás fogakat növesztett, és kegyetlen, szó szerint vehető igazsággá vált.