Fülszöveg: 

Bármit a szabadságért…
Ellie, Camden és Javier különös szövetséget alkotnak. Lehetséges egyáltalán, hogy az a három ember, akik korábban ellenségek voltak, együtt küzdjenek meg valamiért, mely mindhármuknak fontos? Mexikó bűntanyáin izgalmas, veszélyes kalandokon át próbálják megtalálni a szabadságukat. A szabadság azonban csak egy fogalom, a megváltást magukban kell keresniük.

Szerintem: 

Nem is igazán tudom megítélni, hogy ez

fejlődés vagy további romlás volt. Az biztos, hogy számomra folytatódott a mélyrepülés. Mint bűnüggyel foglalkozó, bosszúregény ez szánalmas. Hogy romantikus regényként javult-e? Szerintem nem, de már olyan szinten kezd ez a történet ellenszenves lenni számomra, hogy nem vagyok objektív.

Kezdjük azzal, hogy még mindig buta a cselekmény. Javier évek óta tervezi a bosszút – miért kell neki ahhoz mindenképpen Ellie? Amennyi pénze, befolyása van, simán találhatott volna egy szélhámost, aki örömmel kerül az ellenfele közelébe, és nem kellene attól sem félni, hogy a férfi ráismer. Igaz, Camden szálán még inkább utáltam a cselekményt. Már eleve az, ami a kedves volt nejéről kiderül. Camden kap egy újabb pofont az élettől, mert még abban is bízni akar, aki millió meg egyszer átvágta már. Azt meg már szóra sem méltatom, ami a gyerek kapcsán történt itt. Majd visszajövök érted – persze, mikor és hogyan? Esélytelen. Ahogy már írtam, tiszta felesleges volt neki az a nő és az a gyerek, csak jobban lenézem miattuk a szereplőt.

Camden és Gus road movie-ja, vagy Ellie meggyőzése, hogy segítsen Javier tervében, egyszerűen hidegen hagyott. Egyrészt hiteltelen, másrészt nagyon átvezető jellege van az egésznek. Mintha csak túl kellene esni a második részen, hogy Ellie és Camden megint egymásra találjon, és a zárásban találjanak valami megoldást a problémáikra együtt.

Romantikus regényként meg szerelmi háromszöggé alakult a történet. Javier nem csak bűnsegédet akar, Ellie ágyába is kéri vissza a helyét. Camden egy ponton a nő fejére is olvassa, hogy bár tart Javiertől; állítja, hogy Camden a szerelme, akit Javier családostul halállal fenyeget; és aki a lány egyetlen rendes rokonát is megölte – Ellie mégis újra a szeretője lett. Ki csinál ilyesmit? Ugyan a regénynek van egy olyan gondolata, hogy ők mindhárman sérültek, attól még tudott zavarni, hogy mennyire rossz döntéseket hoznak. Ellie viszi nálam a prímet ilyen szempontból - nagyon hihetetlennek találom, hogy Camden a nagy szerelme, mégis kb. 2 nap alatt visszafekszik Javier alá -, de Camden is ott van szorosan mögötte azzal, ahogy lábtörlőként viselkedik, akibe a volt neje ugyanúgy és sokadszorra is bele tudja törölni a lábát.

Bár, talán az zavar legjobban, hogy tovább mélyült a szakadék, amelyben a két főszereplő jellemét látom. Ellentétes dolgokat akar a szerző egyszerre megvalósítani bennük: Ellie egyszerre lenne ártatlan és bűnöző. Camden egyszerre lenne kemény férfi, meg az a papucs, akiről már meséltem fentebb. Nagyon utálom, ahogy ők ragaszkodnak ahhoz, hogy annak ellenére, miket tesznek, ők igazából jó emberek. Nem jó ember, aki lop, csal, hazudik – annak is, aki elvileg mindennél fontosabb a számára. Ilyen szempontból Javier a legjobb figura: ő felvállalja, hogy ő micsoda. Nem akar egy nem létező piedesztálon állni. Ő ki tudja mondani, mivel foglalkozik, miket tesz meg, és ez mivé teszi. A többiek meg élnek abban a hazugságban, amit Halle igaznak akar eladni.

Vagyis, untam a cselekményt, a szereplőket továbbra is utálom. Üzenete a történetnek továbbra sincs, szórakoztató regény. Más kérdés, hogy engem bosszant, nem mulattat. Végül, a stílusa is ugyanolyan, mint a korábbi részé. Ez sem tetszett: még mindig feleslegesen mocskos és trágár. Annyi a legnagyobb különbség, hogy most Ellie Javierrel gyűri a lepedőt és ennek nyers leírásai kerülnek be a történet második felébe.

Nyilván trilógiát 2 kötet után nem fogok félbe hagyni, de már csak arra számítok, hogy még idegesebb leszek a végétől, ez annyira nem fekszik nekem.