Fülszöveg: 

Kétszáz évvel ezelőtt Filomena Fontana megátkozta a húgát, és azóta a Fontana-családban egyetlen másodszülött lányra sem talált rá a tartós, igaz szerelem. Valaki szerint ez csak különös egybeesés – így van ezzel Emilia, aki szingli létére nagyon is boldog, és cukrászként dolgozik nagyapja brooklyni csemegeüzletében. Más, mint például Emilia unokatestvére, a szexi és szerelem után sóvárgó Lucy, azt vallja, hogy az átok igenis kézzel fogható valóság.
Mindketten elképedten fogadják, amikor nagymamájuk húga, Poppy néni azzal áll elő: ha elkísérik szülőföldjükre, Olaszországba, akkor Poppy pontosan a nyolcvanadik születésnapján össze fog találkozni élete szerelmével, és ezzel egyszer s mindenkorra megtöri a Fontana család másodszülött lányait sújtó átkot.

Szerintem: 

Ami leginkább eszembe jut róla:

kiszámítható. A történet, a szereplők, a csavar, maga a zsáner is. Annyi ilyen könyv van már, és ez nem tudott olyan pluszt nyújtani, amivel több lehetne a másikaknál.

De mi is ez a típus? Amikor egymás mellé tesznek két generációt, és miközben az idősebb titkát megismerjük, a fiatalabb élete is rendbe jön. Nem kevés romantikus elemmel nyakon öntve. Azt hittem, a fülszöveg alapján, a családi átok lehet az a plusz, ami kiemeli a sztorit a tucat közül, de nem lett az. Nem is misztikus az a szál, csak egy családi anekdota. Ez egy családregénybe burkolt romantikus és átlagos limonádé.

Hogy valamit a cselekményről is mondjak, a jelenben Emilia unalmas, semmilyen életet él. Az egyetlen célja a kiszámíthatóság és a nagyanyjának való megfelelés. A nagyanyja testvére azonban elhívja egy olasz útra, és a lány a családi ellenérzések ellenére vele tart egy unokatestvérével. Miközben Poppy elmeséli élete és a nagy szerelme történetét, az unokatestvérek is felmérik, hogyan éltek eddig és miképpen akarnak a továbbiakban. Kb. annyira izgalmas a regény, amennyire ez alapján tűnik. Én untam. Az egyetlen csavar, vagy inkább meglepetés a cselekményben is túlzottan kiszámítható.

A konfliktusok sokasága mű. Ami komoly lehetne, meg nem kap hangsúlyt. Poppy és a nővére között elég nagy árulás történt, de már annyi idő eltelt, hogy megbékéltek. Emilia meg nem haragtartó alkat, és a kis súrlódásokat is nagy körítéssel, érzelmesen oldja fel. Igazából azzal, hogy Poppy titka és vele a múlt kiderül, minden el is rendeződik.
Ehhez jön hozzá, hogy nincsenek gonosz szereplők sem. Alapvetően egy szoros, összetartó család története ez, amelyben páran még keresik a helyüket. Nem akarnak rosszat egymásnak, ha egy-egy súrlódás akad is. Olyan kis unalmas így…

Ennél egy fokkal rosszabb, hogy nem szerettette meg a szereplőit. A fiatal Poppy, aki harcolt, kitartott, aki alakította is az életét. Lucy ebben majd némileg követi, csak nála ez túl nagy akarásba fullad, amit nem szerettem. Emilia unalmas és szürke, Daria alig szerepel és akkor is jellegtelen. Családanya, kb. ennyit tudtam meg róla. Minden szereplő átlagos, normális nő és hiányzott valami plusz. Az a bizonyos családi átok, amit emlegettem, az sem segít ezen semmit. Mi több, magamban morogtam is azon, hogy még szó is van a cselekményben arról, hogy az olasz családokban hagyomány volt, hogy a kisebb lány marad otthon és gondoskodik majd a szülőkről idős korukban. Így már nem is tűnik az átok élesnek, csak a társadalmi szokás következményének.

Stílusra is csajos limonádé. Egyszerű, helyenként hangulatos, női. Sok érzelem, kevesebb cselekmény. A leírások is elsősorban az érzelmi szintről szólnak.

Zsánerében is csak átlagosnak érzem. Nem rossz, nem utáltam, de semmi pluszt sincs benne. Csak ismételni tudom magam: én untam, olyan semmilyen.

Idézet: 

A pénz eszköz, nem kincs.